Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-19 / 20. szám

Á népnevelési ezen irányban előmozdítanunk, protestantismusi szempontból is elengedhetlen kötelesség ! Közli Majomi József s. k, egyházmegyei főjegyző. CONCORDATUM. II. (Folytatás.) A concordatum 2-ik cikke a püspökök, papság, nép és szent szék közti kölcsönös közlekedést szabadítja fel, és arra nézve az országfejedelmi helybenhagyást (placetum regium) vagy az u. n. exequatur-t szükségtelennek nyilvánítja. Valóban érdekes tünemény az a concordatum ! mely ha szabadon kifejlik és alkalmazásba vétetik, az állam működését tetszése szerint akár mikor megakaszthatja, hogy ne mondjuk, lehetetlenné teszi! Miután az első cikkben jogot ad egy idegen hatalomnak, hogy a maga törvényét az államtörvény ellenére is érvényesíthesse, a második cikkben az államot a lehetőségtől is megfosztja, hogy az ily intézkedésből keletkezhető zavaroknak és bonyodalmaknak elejét vehesse. Ha kérdjük már most Konektöl, hogy az államszerkezetet tövéből felforgató ez intézkedésnek, mi a jogi alapja ? Im ezen választ nyerjük: „A kormányzati teljhatalom, mely a római pápát az összes egyház felett akkép illeti, hogy azt függetlenül, felelősség nélkül és rendes módon gyakorolhatja és mely leginkább a törvényhozási és törvénykezési hatóságban nyilvánul, szükségképen feltételezi annak legfelsőbb felügyelési jogát, minthogy e jogok gyakorlására szükséges, hogy a külön egyházak állapotja felől tökéletesen tájékozva legyen, és ez egyrészt mulhatlanul szükségessé teszi, hogy közte és az összes egyház közt a kölcsönös érintkezés teljesen szabad és minden fejedelmi befolyás alól ment legyen, mi az ausztriai concordatumban is biztosítva lön, melynek 2-ik cikke világosan kimondja: „episcoporum, spiritualibus et negotiis ecclesiasticis nulli placetum regium obtinendi necessitati suberit, sed prorsus libera érit," mi által azon megszorítás, mely e tekintetben ezelőtt, jelesen hazánkban létezett, hogy a kölcsönös érintkezés a kir. tetszvénytől függővé tétetett, elenyészett és a római curia és az egyház vagy annak hívei közti közlekedés teljesen szabaddá lett." Kőnek szerint tehát a placetum regium eltörlésének jogi alapja az, hogy a római pápa legfelsőbb felügyelési joggal bír; minthogy pedig e jog, amint a jus publicumból tudjuk, csak az állami fensőséget, a legfelső hatalmat illeti, szóval souverainitási, felségi jog: a pápa nemcsak az egyházi államnak, hanem például Magyarországnak is souverainja. A concordatum határozmánya tehát az államban két legfelsőbb hatalmat, két felséget állapit meg; azt azomban szóval sem mondja, hogy a két legfelsőbb hatalom közt keletkezhető összeütközés esetében mi történjék, pedig mi a sz. Írásból és a tapasztalatból egy iránt tudjuk, hogy „minden ország, valamely magában meghasonlik, elpusztul és egy város is vagy háznép, a mely meghasonlik magában, meg nem maradhat." Se baj, — mondják a túlsó táborban — a pápa souverainitása csak vallási ügyekre vonatkozik ; ebbe pedig ugy sincs, nem is lehet semmi földi hatalomnak, semmi világi törvényhozásnak beleszólója, s igy a két hatalom, meglévén mindegyiknek a maga hatásköre, egymásmelleit békésen megállhat. Mily egyszerű s e mellett mily igazságos megoldás! mondják ellenfeleink. De hát azt, hogy mi vallási dolog, mi nem az, ki határozza meg?— Természetesen a pápa, mondják oda át, mert hiszen ti világiakul azt meg nem ítélhetitek. No hiszem megesnék neki, ha a pápákra bízatnék meghatározni, meddig ér az ő hatalmuk, s hol kezdődik a világi hatalom: a világi felsőbbségek aligha csakhamar Vörösmarty tót deákjával el nem mondhatnák: „óh szép világ, gazdag / világ! Es ez mind nem enyém!" Avagy nem érte-e már a világ, hogy a pápák teljhatalmat tulajdonítottak magoknak nemcsak az egyház, nemcsak az egész emberi társadalom, hanem minden felett, ami az égen és a földön van. — III. Ince (lib. II. epist. 209J világosan irja: „Dominus Petro non solum universam ecclesiam, sed totum reliquit saeculum gubernandum." Később VIII. Bonifác hires „Unam sanctam" bullájában az ó és uj testamentomra hivatkozva bizonyítgatja: „in ecclesia ejusque potestate duos esse gladios, spirituálém videlicet et temporalem.