Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-13 / 2. szám

nek kérdését illeti, Harder őszintén és nyiltan emel szót a szabadvizsgálódás mellett. S nem csak azt nyilvánítja „gyalázatnak," hogy vannak hittudósok, akik még mosj is a betű szerinti inspiratio elméletét adják elő, hanem egyszersmind azok nézete ellen is harcol, kik az irást kötelező hitcikkelyekké akarják csinálni. Harder úr lehetetlennek tartja, hogy valaki az uj-testamentom „vallásos és erkölcsi igazságait" egy complet egészszé egyesítse, mert „az ujtestamentomban külömböző vallásos nézetek foglaltatnak, melyek sohasem képezhetnek egy összefüggő rendszert." Der Römerbrief und die Anfange der römischen Gemeinde. Von Mangold. Marburg. 1867. Az előttünk fekvő tartalomdús és jeles munka szerzője összefüggő előadásban tárgyalja a kérdés jelenlegi állását Cl—34 I.), azután a rómaiakhoz intézett levél első olvasóit (35—75 10, harmadszor annak okát és célját (76— 141.), végre annak gyanítható eredményét (142—183. !.)• Szerző a második szakaszban csaknem kimeritőleg bizonyítja be a római első keresztyének zsidó eredetét. Remélhető, hogy azon szélesen elterjedt előítélet, mely szerint a rómaiakhoz intézett levél kiválólag pogány eredetű keresztyén olvasókört föltételez, Baur, Schwegler s most Mangold összefüggő vizsgálódásai következtében teljesen megszűnnek. A harmadik szakaszban e kérdésre nézve: „mi célja lehetett a rómaiakhoz intézett levélnek," Mangold a Baur és Schott nézeteihez csatlakozik, s a 141. lapon a többi között azt mondja, hogy „az apostol, mielőtt egy előtte ismeretlen zsidóközségbe ment volna, hogy ott megkezdje a pogányok térítését s ezáltal a nyugoti világ közepén szerezzen uj működésére támpontot, levélben tudatja e községet nem sokára bekövetkező megérkeztéről, s egyszersmind ki akarja mutatni, hogy ő csakugyan Istentől vagyon küldve a pogányok megtérítésére." A negyedik szakaszt ugy lehet tekintenünk, mint Ritschl nézetének alapján nyugvó kísérletet annak kifejtésére, hogyan alakult Rómában az első ó-kath. egyház. S®5'EO»> T A R G A. Kalászatok a „Religio" tarlójáról. Folyó évi első szám havi szemléjében igy elmélkedik P. úr. „A tévely csak tévelylyel lehet barátságos. Ne legyen helye a Jézusért tett Önfeláldozásnak a társadalomban, azért gyűlölik a szerzetes életet, s leginkább azt, melyen a Jézusért tett önfeláldozás mellett Jézusnak neve is hangzik, vagyis a jezsuitákat. Mondják, nem üldözik, nem fojtják a kath. lelkiismeretet. De mikor a kath. lélek a jezsuita szerzetben akarja magát feláldozni Jézusért, nem tapodják-e a természeti szabadságot, hogy kiki saját hivatását követhesse ? De mikor a kath. lélek jezsuita atyánál akarja gyónásait végezni, tőle tanácsot kérni, lelkiismeretében általa vezettetni, magzatait általa neveltetni, nem sértetik-e meg a kath. egyház, a kath. lelkiismeret szabadsága." — Mikor olyanféle ember, mint főt. Palásthy úr, a lelkiismeret-szabadságról beszél, épen olyan mint midőn a korhely a józanságot, a kéjenc a tisztaságot dicséri. Ha a katholikus szüle protestáns iskolába akarja adni fiát, akkor azt mondja, hogy a katholikusok lelkiismeret dolgában függenek a pápától, függenek a püspököktől sőt plébánusoktól is, szóval ekkor a kath. szülének, P. úr szerint nincs lelkiismereti szabadsága; ha pedig egy két előjogozott ultramontán úr fiait a jezsuitáknál akarja neveltetni, már akkor a jezsuita szerzetet meg kell honositni, mert különben a katholikusok lelkiismeret szabadsága — azaz aminek fenebb még létét is tagadta — sértetik meg. De még azt is mondja P. úr, hogy azért kell meghonositni a jezsuita szerzetet, mert lehetnek, kik hivatásokat csak a jezsuita szerzetbe való belépés által remélik elérhetni. Ez már azután csakugyan elfogadható ok (? !). XIV. Kelemen pápa a jezsuitákat világbéke háboritóinak nevezte, ha tehát, hogy ez utóbb említett pápa szavaival éljünk, valaki „a világ békéjét" akarja „felzavarni," s ebben a világi hatalom által gátoltatik, P. úr szerint ekkor, az ember „természeti szabadsága van" lábbal „tapodva." Ha a főt. úr fenebbi szavaihoz következetes akar maradni, akkor neki mindenféle titkos társulatok meghonosulását meg kell engednie, mihelyt találkoznak, kik ilyféle társulatokban „akarják magokat feláldozni" az emberiségért. A dolgon semmit sem változtat az, hogy P. úr a jezsuita szerzetbe való lépést Jézusért tett önfeláldozásnak mondja; igen sok történik a Jézus nevében, ami nem a Jézus szellemében történik, innen van az ismeretes közmondás : si cum Jesu itis non itis cum jesuitis. Ujabb értesitö szózat a slavoniai ev. ref. rnissio ügyében. Mint a m. évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 28. és 29. sz. közlött értesitvényemben tudatám, hogy ez évben harmadik s igy utolsó átmenetem határidejéül f. év. oktob. 28 és 31. napjai határoztattak előre pünköst utáni lentlétem alkalmával; és e határnapok, mind a Verőcén, mind Daruváron isteni tiszteleten jelenvolt atyafiaknak, alkalmazásul, tudtul adattak: nem is mulasztám el, már oct. 27-én átmenni, az Úr ottani, szétszórva pásztor nélkül levő nyájának egybegyűjtésére és legeltetésére. És amint ott, némi fájdalommal érintém, hogy a Verőce vidéki atyafiak legnagyobb része, különböző uradalmakban szolgáló cselédekből és sokkal kevesb állandó s telkes vagy csak házzal is biró lakosokból állván; az egyház-