Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-13 / 2. szám

közösségi viszony, — mult tapasztalataim után Ítélve, — fájdalom, sokkal lazább itt, mint Daruvár vidékén: jónak láttam, nem az egyenes — és rövidebb úton menni Verőcére, hanem kitéröleg, a mint csak hely s népismeretem tanácslá; hogy minél többekkel beszélve még az nap, hirül adhassam megérkezésemet, hogy ök is, mint élő harangok, hirnökei lehessenek az Úr szolgája által hivó szavának. Azonban csak hamar, utam kezdetén már, megfosztott az Úr evangy. sz. családjának együttláthatása reményétől, azon bosszantón leverő hir, hogy másnap, épen oktob. 28-án, tehát vasárnap leend a közeli Trezovácon országos vásár. Ugy ugy: Vasárnap országos vásár, Slavoniában! Ott az ó- és r.kath igazhitüség rég besáncolt és falazott földén! Én nem tudom, mondja meg más, történik-e ez más ker. államban a nagy világon?! De erre én Slavoniábau mindenkitől csak azt a választ nyertem, mit egyszer bizonyos steueramtnál: „hja! kérem ez minálunk igy megy!" Borzasztó capacitatio! a törvényellenesség ténylegességével! Ostort, szent harag tüzéből ömlő lángszavakból ostort fontam már, a sátrak és bódékhan árulók és Űrnapján árulni engedők ellen: de szent vallásunknak,a megöröködött Krisztus Jézusban felvilágosult egyének által ott az ujabb időben hozsánnaszerü fogadtatása és diadala és az Úrnak töviskoronától vérző fejére gondolás, higgadt mérsékletre hüték hevességemet. Jézusra gondalék, az emberfiára, a szombat urára ... és nagy apostolára Pálra, ki is 2. Kor. III: 17, állitá: a hol az Úrnak lelke van, ott van a szabadság:, de lelki nyugtalanságomban, mig Verőcére értem, igy fűztem gondolatimat. A Jézus Krisztus, igaz, minket szabadságra hivott és a szolgaság igája alól felmentett s az Úr hü követőire nézve, válogatás nélkül ünnep, mindennap, a krisztusbani hit világánál, Isten és akaratának minél tisztább és bővebb ismeretében és követésében, — szóval az istenbeni üdvben növekedésre szánt és szentelt nap: de a szabadség, ha bűnre szolgáló alkalomul és Pál 1. Kor. VIII: 9 v. szerint: ha valamiképen botránkozásokra van az erőtleneknek; szabadosság, mely az örök lény ismeretével és akaratával, mint helyesen felfogott üdvünkkel ellenkező útra és tettre terel, kárhozatos. Tisztelet és üdv mindenütt, azon isteni világossággal és szentség tökélyével ékesiilt lelkeknek, kik amaz egy fö szükséges dolgot, mindenek előtt és fölött keresik s megnyervén bírják és minél többeknek közkincsére tenni törekszenek: de elpiritó szégyen térjen mindazokra, kik Istent, országát és igazságát nem keresik, mig mcgtaláltathatík és ha megtalálták, fogva tartják, a szellemi kincseket és jogokat monopolizálják s az emberiség — fájdalom — még legnagyobb lelki szegény részét, anyagi bűnös érdekből, szánandó helótaságban tartják és ama szánandó helóták előtt, az üdv elnyerhetése eszközeit, jogait elzárják, akadályait tehetségök szerint nem háritgatják. Ha fájó lelkem lángostora vérig sértett: hála, hála legyen Istennek! és kérem, hogy az érvágás után a Krisztus mennyei testének földi beteg szerveibe löveljen uj, ép életet. Bár Trezovácon és máshol is utamban szívesen marasztottak s este levén éjjeli szállással kínáltak, bementem esti 8 órára Verőcére, hogy helyben levén, jó reggel hitkövetségem munkáihoz láthassak. Reggel vasárnap, szép idő volt. Vártam, mint az ifjú szerelmesét, a híveket. Óra után, óra telt; nem jött senki sem. Aggodalmam, a késededelem, — fájdalmam, a vásár miatt, nőttönnőtt. Elmúlt 11 óra, mikor megláttam a verőcei várkastély hidjánál egy kocsit megállani, melyről 3 egyén tartott fel felé. Felismertem őket híveim közül valóknak, kik felkeresvén szokott szállásomon, értesitének, hogy ők és többen az elöljárók hanyagsága miatt nem értesülvén, a mult vasárnap jöttek és kerestek; most pedig a trezováci vásár tartóztatja el az atyafiakat, kik nagyobb részt cselédek levén, a közeli vásáron adnak és vesznek télire valót magoknak és családjuknak. Sic ? !. . . Alomnak lelke az elöljárókban; botrányköve a világban. Óh, oh szegény missionarius! Isten szolgája, Krisztus tanúbizonysága vagy, végzeted ez : légy hív és tanulj mind halálig. A szunyadozó és hanyag elöljáróknak ird meg Jel. k. III. 14, 15, 16 stb. verseit; azoknak pedig, kik Jel. II. 14. v. szerint botránkozást vetettek a hívek, a lelki Izrael eleikbe, vásárnappá változtatván a vasárnapot, az Úr napját, mond meg Luk. ev. XVII. 1—2 verseit, és ha megtérnek, megbocsáss nekik, s neveljed hitöket az Úrban! Mig ezen 3 férfiakkal beszélgeték s a várkastély dísztermét imaházzá s a hivatalosak elfogadására az Úr asztalával együtt elkészítők; jöttek még atyafiak 8-an és midőn lettünk volna kocsisommal együtt 8-an és nők, az evangyéliomi öt eszes szüzek példájára 5-en, összesen 13-an: elkezdők az isteni tiszteletet. A kevésszámú, de buzgó hívekkel éneklés s imádkozás után szóllottam Luk. XIV. 16, 17 s köv. v. nyomán, — majd úrvacsorát osztottam. Végül, jövő megjelenésem és összejövetelünk határnapjául, — az Úr kegyelme velünk levén, — a jövő évi húsvét utáni vasárnapot kitűzvén, tömegesebb megjelenésre s a távollevők értesítésére egyenkint és közösen az atyafiakat felhíván, az Úr nevében szétoszlottunk, ők övéihez, én pedig az Úr távolabbi szétoszolt juhaihoz. Azon nap Boróvára mentem t. c. Kovács József úrhoz, mint tanulókoromi barátomhoz, kinél atyafiságos szállást s ellátást s azon tudósítást vettem, hogy túl a verőcei hegyen Budanicán belől mltgs Jankovich L. somogymegyei főispán úr birtokán, Szlánavoda nevű uj telepben ev. ref. hitrokonok többen vannak, kik tudomása szerint — szintén a verőce-vidéki egyházhoz óhajtanának csatlakozni és ez iránt velem értekezni. Másnap reggel, Csélics, Sobrica és Budaniea vegyes magyar, német és rác községeken átmenve, felkerestem a hegyek közti rengetegben a Szlána vizétől környezett és nevezett Szlánavoda telepet, hol még csak többnyire rögtönzött füstös viskókban, mintegy 60 jobb sorsot kereső családot, anyagi nyomor üldözöttéit találtam. Nappal levén, midőn a még az ős fa-törzsek által barricadozott utcaformán haladtam, embert alig találtam, kitől megtudhattam, hogy reformátusok, igaz hogy többen vannak; de minden munkaképes akkor a közeli urasági irtásban tengeri törés*