Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-12 / 19. szám

a a közönség kedélyét is nem csekély feszültségben tartja, — Némi idő óta ugyanis általánossá vált főleg a lelkészek nagy többségénél azon meggyőződés, hogy az ágendai beszédek és imák, melyeknek nem rendeltetésök az, hogy a gyülekezetben a dogmatikai szükkebliiséget táplálják és megörökítsék, bár nemrég ideje, hogy utolszor átvizsgáltattak, a mai kor vallási nézeteinek és szükségleteinek nem felelnek meg. Különösen van egynehány imádság, mely az utolsó átdolgozás alkalmával ki semjavit-' tátott, s melyből a régies dogmatikai nézet oly mereven kirí, a mint egyáltalában nem járja oly imáknál, melyek mindenkinek szájába adatnak. Az első határozott lépés az agendák reformálására a kantoni nagy-tanács részéről történt, mely 1864. jan. 25-ről felszólitá a Kirchenrathot, hogy „a zsinattal egyetértőleg vegye tanácskozás alá azon kérdést, vájjon az országos egyház mostani liturgiáját nem kellene-e egyházi könyvvé (Kirchenbuch) kiszélesíteni A Kirchenrath e kérdést ugy érteimezé, hogy ,,a mostani liturgia helyett, mely csekély kivétellel minden istentiszteleti actusra nézve csak egy formularét nyújt, nem lenne.e alkalmasabb bizonyos egyházi könyv, mely minden actusra nézve szabad választás alá több rendbeli formularékat nyújtana?" s ide vonatkozólag kinyilatkoztatá, hogy a mostani liturgián mindenesetre változtatni kellene. E változtatás következőkben állana : 1) a meglévő s kevéssé javított formulárék teljesen átdolgoztatnak ; 2) a vasárnapi istentisztelet számára az egyházi év főkorszakai szerint nagyobb mennyiségben készíttetnek formulárék; 3) minden liturgiái actushoz egy második formulare is szereztessék. A Kirchenrath e nézeteit megállapítván, áttette a zsinathoz, azzal az inditványnyal, hogy a zsinat nevezzen ki egy bizottságot e tárgy előleges tanulmányozására s véleményadásra. A zsinat ez ügyet az 1864. szeptemberi ülésekben vette fel először. Két napig folyt a debatte, melynek eredménye végre is az lett, hogy a bizottság kineveztetett. A következő 1865-ik évi ülésben a bizottságnak be kell valaadnia jelentését; a dolog azonban Wolfensberger úr ismeretes indítványa miatt, mely a kedélyeket igen felzaklatá, nem került tárgyalásra. Csak a mult hónapi (1866. okt. 2—4.) zsinaton vétetett elő ismét a liturgia ügye, mely, mint előre várható volt, óriási vitákra adott alkalmat. A „Zeitstimmenu

nem szokott az egyházi gyűlésekről tudósításokat hozni, ezúttal azonban nem állhatta meg, hogy e zsinat tárgyalásaira egy visszapillantást ne vessen. E lap előadásából merítem én is további adatomat, miután a zsinat jegyzőkönyve mint Zürichből értesülök, még most sem (1867. márc.) jelent meg, midőn e sorokat sajtó alá rendezem. A zsinati bizottság ezen elméleti kérdést: ,,liturgia-e vagy egyházi könyv?" egyszerűen mellőzé, s gyakorlatilag látott a dologhoz. Alapul az eddigi egyházi imákat fogadván el, azok kibővítése és átdolgozása által a közönséges ünnepi istenitisztelet számára több formulárékat készített, szabad tetszés szerint választhatás alá. A sákramentomi cselekményeket azonban csak egy-egy formulához fűzte. Az ünnepi imádságok átdolgozásánál és szaporításánál főleg az volt a kérdés, hogy mit kell tartania a Krisztus imádása felől ? s e tekintetben végre is abban állapodott meg, hogy az eddigi könyörgések mellé, melyekben ilyen imádások voltak, ujakat csatolt, melyek ugyanazon eszmemenet mellett csupán Istenhez intézvék. A sákramentomi formulárék jobbára a régi alakban maradtak, de a hiszekegynek, mely a keresztelésnél és úrvacsoraosztásnál eddig, mint forma szerint kötelező hitminta szerepelt, más helyet kelle kijelölni, miután e hitforma ilyetén rátukmálása ellen a szabadelvű lelkészek és gyülekezetek már régóta s minden erélylyel nyilatkoztak, A bizottság ugy segített magán, hogy a hiszekegyet a keresztelési formulában meghagyta, de csupán történelmi jelentősége kedveért, s ezen bevezetéssel látta el: „Ekképen hangzik a vallástétel, melyben a keresztyén egyház ősidőktől fogva a maga hitét nyilvánitá" stb. Ezután pedig ezen mondat következik : ,,E szerint meg kell keresztelni és tanitani a gyermeket, hogy higyen Istenben, az atyában, ki bennünket gyermekeinek elhívott, a Jézus Krisztusban Isten fiában, ki bennünket a büntöl s haláltól megváltott, és a Szentlélekben, ki újjászületésre és megszenteltetésre vezet bennünket." Az úrvacsorai liturgiából a hiszekegy egészen elmaradt. A módositvány általában, de főleg ez utóbbi része, heves ellenmondásokat idézett elő a zsinaton a conservativok és orthodoxok részéről, kik a hiszekegy dolgában legkisebbet sem akartak tágítani. A vita egész az elkeseredésig ment, mint ezt zürichi polgároktól hallottam, s olyan jellemet öltött magára, hogy e miatt a dologban végleges határozatot egyik vagy másik párt javára sem lehetett hozni. Ennek következtében a közvetítő theologia némely híveinek ajánlatára abban történt megállapodás, hogy a munkálat a bizottságnak visszaadatott, oly utasítással, hogy az egész tervre nézve az egyes lelkészi körök és hatóságok véleményét még egyszer szedje be és 1867 husvétáig referálja, a sakramentumokhoz pedig két formulárét készitsen. (Zeitstimmen aus der Reform. Schiveiz 1866. nov. 21. sz.J Biedermann úr, mint ezt már felebb említem, egyike a gyökeres reform bajnokainak s.e vitákban is tetem s részt vőn. Előttem kifejezé az ügy kimenetele iránt abbeli reménységét, hogy a régi imák végtére is ujakkal fognak megtoldatni, a midőn az ekkép bővített könyvből mindenik lelkésznek és gyülekezetnek szabadságában álland azon formulát választania, mely leginkább inye szerint való leend. Örömmel hallá, midőn mondám, hogy nálunk a lelkészeknek mily szép liturgiái szabadságuk van, s mindamellett mennyire tiszteletben tartatnak az ősi szokások, s mily példátlan az az eset, hogy valaki e nemes szabadsággal visszaélést követne el. Meleg kézszoritások és búcsúszavak közt váltam el a vendégszerető s derék tudóstól. Szeremlei Samu. (Folytatjuk.)