Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-05 / 18. szám

működését, és hála az ö bölcseségének erre épen a mi városunkat kegyeskedett kiválasztani. Ö mint a mostani magyar katholicismus egyik legnagyobb elméje, nem elégedett meg az egyszerű, habár sziveket megindító föpásztori levéllel, ö egy igazán korszerű, és minden eretneket porig alázó eclatans vallásos cselekvénynyel akart föllépni. A bécsi Pazmaneumban tartatott több mint másfél század óta egy sz. szobor, hogy az melyik szentnek képmását viseli, azt én, mint eretnek, mem tudom. 0 hercegsége Bécsben idözése alatt az ötvenes években, midőn ott, mint a Bach-kormány egyik befolyásos tagja működött, valószínűleg az emiitett magyar katholikus papnöveldét is meglátogatta, talán akkor ötlött szemébe ama szobor is, melynek őshazája a mi városunk vala. Ö hercegsége elhatározta, hogy e szobrot visszahozatja Sopronba, s ez alkalmat az eretnekek lesujtására fogja felhasználni. A szobor megérkezett, s felállíttatott a sz. Mihályról nevezett kath. templomban. 0 hercegsége fellépett a szószékre és kenetteljes beszédben előadta e vallásos emlék megható történetét. Ez a Rákócy-féle rebellis harcok alatt vitetett el városunkból, azután egy kegyes és istenfélő jezsuita Bécsbe szállittatá azt, hol egészen a mi korunkig az ottani pazmaneumban őrizték. Azután szivre ható és velőket rázó beszédben ajánlá híveinek a szentek tiszteletét; különösen könyeket fakaszté volt művészi szónoklatának az a része, melyben elmondá, hogy mennyire szegények vagyunk mi, eretnekek, s mily lelki veszélynek tesszük ki magunkat, hogy a szenteket nem tiszteljük. Ide vonatkozólag egy csattanós adomával is kegyeskedett bennünket meglepni ; elmondván egy szász doctor és egy bécsi parssztasszony történetét. A szász doctor csak aféle eretnek volt, a bécsi parasztasszony pedig katholika. A szász doctor azt kérdezte a nőtől, hogy a szentekhez imádkozik-e; a parasztnö azonban a német doctor urat hatalmasan megcáfolta e frappant szavakkal: ,,Sie sind ein Narr." 0 hercegsége maga kiemelte e válasz fenségét és kimondá, hogy az a legnagyobbkatholikus theolog szájába is beillenék.*) Ugy hiszszük, nem is kell emlitnünk, hogy ő kegyelmessége e beszédet németül tartá. Hisz mindnyájan jól tudjuk, hogy a német nyelv a magyarnál sokkal alkalmasabb ily kenetteljes beszédek tartására. Ez a nevezetes esemény tötént a mi városunkban, Sopronban, urunk 1867-ik esztendejének aprilhó 24-én. T. G. Alsó-Fegyvernek, april 11-én 1861. E lapok 13-dik számában közlött g. k. sallói cikk irója, alkalomszerűnek vélt eszmeláncolata folytán, bizonyos tárgy felett, csak ugy per tangentein végezni kívánván: szabad legyen az igazság érdekében, mintegy az általa mulasztottak pótlásául, ide vonatkozó rövid felvilágosítással szolgálnom. *) A t. cikkíró úr igen jól cselekedte volna, ha e beszédet legalább kivonatilag megküldi, mert mi sokkal okosabb és helyesebb gondolkozásunak tartjuk 8 hercegségét, mintsem feltehetnők róla, hogy ily vénasszonyoknak való piaci mese felhordásával compromittálta volna magát és a bár elavult, de mint régiség, tiszteletünkre érdemes ügyet, melynek felújítójává és előharcosává lett kiszemelve. Szerk. Mindenek előtt azonban ki kell jelentenem, miszerint, meghajolva azon kegyeletes tekintetek előtt,melyek a cikkíró részéről, két paptársunk elhunyta felett, a részvét és megemlékezés nemes adója gyanánt, szavaiban nyertek kifejezést : közleménye ezen részére vonatkozni, nincs szándékom. Mi leginkább nyilatkozatra bírt, azon körülmény; hogy abban, a mult év helyi érdekű eseményei közül, a nem épen kifogástalanul elnapolt n.-peszeki papválasztás ügye, illetőleg pedig az ebben követett eljárás helyes volta: a t. c. olvasó közönség előtt mintegy utólagosan szentesitetni céloztatik. Cikkíró ugy hiszem, szándékosan mondott e tárgyban oly keveset, hogy jól megválasztott, de helytelenül alkalmazott „kegyelet és igazság" jeles zármondatával: —- a történtek iránt részletes tudomással nem biró közönség támadható kételyei felett is, varázsszerü hatalommal uralkodhassék, mig az érdekletteket jóakaratú simogatásaival illeti. Ám álljon itt a tény rövid vázlata: Tiszt. Kiss Károly urnák 1865. év augusztus hóban történt halálával, a n.-peszeki lelkészállomás üresedésbe jővén: erre, a mult 1866. év május hóban Léván tartott e. m. gyűlés alkalmával a nevezett egyház hívei egyesült akarattal, a mindig közszeretetben állott papjuk legidösb, a balatonfökajári tanítóságot már 8 hónappal előbb bevégzett, s a papi tudományokból kitűnő iskolai bizonyítványokkal ellátott fiát, t. Kiss Károly urat kérik rendes lelkészül megválaszthatni. — Tudva azonban, hogy törvényeink, az egyházi hivatalrai képeség egyik próbakövéül, az e. m. gyűlés előtt teendő nyilvános vizsgát rendelik, s hogy ez a kegyelet rovására sem mellőzhető : azért mind a nevezett ifjú, mind pedig az egyház, kérvényükben, egyszersmind a vizsga felvételét is szorgalmazták. Es mi eredménynyel: A theologusi harag az érdek embereivel szövetkezve, a nyilvános vizsga fel- vagy nem vétele érdemébeni határozhatási jogot, — mint valamely bűntényt — a törvényszék köribe tartozónak állítván: a kérelmező ifjú a vizsga letehetésétöl ez uton egy szavazat többséggel elüttetett, — sőt később, a több elemi csapással is sújtott özvegy, s a több neveletlen árváju anya mellé, egy szükséges helyről elrendelt káplán adatott inkább, mintsem a keserű özvegyi kenyér némi-némi édesitésére, ugy egyesek, mint a nevezett egyház kérelme folytán, a jeles tehetségű s erkölcsű fiu alkalmaztatott volna. A kegyelet és igazságnak eképeni nem csak értelmezése, de gyakorlatba is lett vétele után történt: hogy t. K. K. űr, nehogy szeretve tisztelt jó anyjának aggodalmait tétlen helyezetével is nevelje, s az oda rendelt segédlelkész urnák — tudtán kivül — talán valami kellemetlenség kútfejéül gyanittathassék is: a komáromi n. t. egyházmegyében keresett és nyert alkalmazást, miután e barsi n. t. egyházmegyében, itt születése helyén is a jó apának, a közszeretetben élt 38—40 éves hü egyházi szolgának e szolgálati helyén, előtte legalább ez ideig, még csak a szülék iránt tartozó fiúi kötelesség egy legszebb