Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

hol pedig tenni és jótékony célokra áldozni is kellett, ö ott sem tagadta meg elveit s jellemét, hanem örömest szolgált s tehetségéhez képest készséggel s minden hiúság nélkül ál­dozott. Ilyen vala a mi szeretve tisztelt barátunk; ezek jelle­mének fövonásai, — az egész, mint magam is látom, gyenge rajz, ha az erőteljes eredetihez tartjuk, de azt hiszem, ment minden idegenszerű- és hamis vonástól. Ismerősei e rajzot leikökben nemcsak kiegészithetik, söt abba életet és eröt is lehellhelnek: azoknál pedig kik nem ismerték, semminemű másolat sem fogja pótolhatni az eredetit. A kedves eredeti, fájdalom ! ugy sincs többé köztünk: de jellemének képe, ér­demeinek emléke most is él, s élni maradand mindnyájunk szivében, kik oly szerencsések valánk öt ismerhetni, öt bír­hatni, öt szerethetni s általa viszont szerettetni. 0 „meghar­colá a nemes harcot, becsülettel megfutá diszes, de nehéz pályáját és a hitet megtartá; azért is eltétetett számára az igazság koronája, melyet megád neki ama napon az Úr, amaz igaz biró!" Vandrák András. K ÖNYVÉSZE T. A nagykörösi helv. hitv. Lyceumban, a folyó iskolai év első felének köz,- magán,- és érettségi vizsgái követ­kező renddel fognak megtartatni: 1-ör folyó február 18—23-áig a magán,-2-or február 23-tól mártius 2-áig a nyilvános köz,-3-or mártius l-jén és 2-án az érettségi Írásbeli, 4-én pedig az érettségi szóbeli vizsgák. Mi is az illetők tudomása végett, továbbá pedig azon figyelmeztetéssel tétetik közzé, hogy azok, kik a mult 1865 /6 isk. évben, a juliusi érettségi vizsgán — el nem háríthatott akadályok miatt — meg nem jelentek — folyó február hó 28-áig jelentsék magukat alulírott igazgatónál. Kelt Nagy-Körösön február 5-én 1867. Szarka Mihály3 lyceumi igazgató. Nyilatkozat.*) Miután a „Protestáns Népiskolai Közlöny" második évi folyamára nincs nálunk 100 előfizető bejegyezve, holott legalább 500-ra volna szükség: ezennel értesítjük a t. ol­vasóközönséget, hogy a nevezett folyóirat megszűnt s ez idő szerint nem fog kiadatni. Azt azonban ünnepélyesen nyilvánítjuk, hogy ha akár a tanitcfi testület, akár az iskolai kormány által oly intézkedések fognak tétetni, hogy a „Köz­löny" kiadásának költségei fedezve lesznek, mi egy pillana­tig sem fogunk késni, hanem a második évi folyamot meg­inditandjuk, Árvái József, JVayy László szerkesztők. *) A „Hon" „Pesti Napló" és „Sürgöny" t. szerkesztői tisztelettel kéretnek e nyilatkozat közlésére. A bölcsészet története. Főbb vonalaiban előadva Mol­nár Aladár által. Első kötet. Első füzet. Pest 1867. Kiadja Osterlamm Károly. Nem itt a helye e munkát bővebben ismertetni. Most csak annyit jegyzünk meg róla, hogy ez kezdete egy terjedelmes munká­nak, mely, a bölcsészet mai színvonalán állva, a philosophia folytonos fejlődését egészen korunkig óhajtja előadni. Katekhetika vagy népszerű vallástanítás. Irta Garda Jó­zsef nagyenyedi tanár. Ára 80 kr. E munka épen a legközelebb múlt­ban volt lapunkban birálva, felesleges tehát arról bővebben szólanunk. Bár a kertem nagyobb volna! Néhány szó a tagosítás­ról, kis birtokosok számára. Irta B. BáníFy János. Ki­adta az erdélyi gazdasági egyesület. Második bővített kiadás. Ára 16 kr. A tagosítás már nálunk, hála Istennek, nagy részben ténynyé vált. Azon a vidéken azonban, hol ez meg nem történt, a lelkész - és tanitó urak igen jól tennék, ha igyekeznének a népet e könyv megvé­telére birni. E munkácska igen alkalmas arra, hogy csalódásokból kiábránduljanak mindazok, kik a még bekövetkező tagosítás által csalatva hiszik magokat. J. A. Comenii Januae linguae latinae Vestihulum denuo editum in nsum Scholarum. Hosszas tapasztalat meggyőzhetett mindenkit arról, hogy iskoláinkban a latin nyelv tanításának csekély sikerét leginkább annak tulajdonithatni, hogy a kezdőknek nincs meg az a kellő nyelvkészlet, melynek a nyelvtan tanulását megkell előzni. Ezen hiány pótlására igen alkalmas Comenius Vestibuluma. Mind a három munkát Stein János kiadó küldé be hozzánk Erdélyből. Ünnepi szónoklatok, melyek főtiszteletü Karsay Sán­dor sup. úr beiktatása alkalmával tartattak Győrött. Ára 40 kr. Kapható Sopronban a tanítóképezde igazgatóságánál. E munkácska megvételét nem csak a benne foglalt három be­széd jeles volta, hanem még az is ajánlja, hogy a tiszta jövedelem a soproni ev. tanitó-képezde javára fordittatik. Az első beszéd Pálfy Józseftói szól a superintendensi hivatal méltóságáról a magyarhoni evang. egyházban. A második főt. Haubner Máté közérdemült super­intendens úr beiktató ; a harmadik pedig főt. Karsay Sándor úr be­széde, mely utóbbit egész terjedelmében hozta lapunk. Beküldetett még hozzánk a székesfehérvári ág. h. ev. egyház­gyülekezet 1866-ik évi tudósitványa, mely ugyanezen évről szóló be­vételi és kiadási számadásokat foglalja magában. HIBAIGAZÍTÁS. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" f. é. 6-ik számában „E. E. E. Gyámintézet" című cikkembe két nagyobb toll— hiba csúszott be. Az első : 186 lap 35. sor: „külön gyűlést rendezett e célra" helyett olvasandó : külön gyűjtést rendezett e célra. A második: 190. lap 8. sor: „gyámintézeti tisztelet" helyett olvasandó : gyámintézeti istentisztelet. Pesten, febr. 10. 1867. Teöreök Gyula. TARTALOM: Tempi passati. III. — Iskolaügy: Néhány szó a egyszer a „Katekhetika vagy népszerű vallástanítás." illetőleg Maros-Vásárhelyről. — Tárca: Nekrolog. Nyilatkozat. — Könyvészet. sárospataki akadémiai reformhoz. — Könyvismertetés: Még — B e 1 f ö 1 d : Igénytelen sorok az erdélyi papválasztási törvényt . Kraizell András tanár emléke. — A n.-kőrösi helv. hitv. lyceum. — Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest. Mandello és Leitner gyorssajtó nyomása. (Yáci-út 9. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents