Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

és jogost. (Incorrupta fides nudaque veritas, haud ulluminvenient parem f") Nem fél-, nem negyedrész-, de teljes egészférfiu és jellem vala Kraizell András, — kinél a világos értelem és a nemes érzelem együtt s egy célra működlek; éles dialektikus volt ö, és hatalmas szónok, és mind e mellett lényegében költői lélek. Szeretett vitatkozni, de módszeresen okokkal, okok ellen, de baráti körökben egyszersmind kedélyesen, nemes élccel és tréfával. (Sales attici). Szerette Ö a társas köröket, kivált ünnepélyes és mulatságos alkalmakkor, még pedig maga részéről is, nem mint szenvedőleges élvező, hanem mint tevékeny szereplő, előlépvén olykor otthonkészitett remek költeménynyel, de gyakrabban rögtönzött s annál meglepőbb versezettel, mely valamint talentumának ugy nemes érzületének is vala kifolyása és bizonysága, s öt a társas körökben igen kedvelt személylyé tevé. Szerette végre, még előhaladt korában is, az u. n. „Burschenlieder"-féle s más vidám dalokat, melyekben ha baráti körökben megzendültek, kellemes baryton hangjával maga is tettleges részt vett. Ilyen vala ö mint ember és férfi áltáljában. * Jellemének ezen általános vonásai nyomán, ám kisérjük öt munkás élete különös pályáin is végig, s nézzük legelőször is a tanárt. Kraizell András mint tanár is hü maradt feljebb rajzolt elhikailag-vallásos s humanislikus jelleméhez. Tiszta, magasztos eszméje lévén egy humanistikus tanárnak hivatásáról, tanársága kezdetétől fogva, annak negyven éves, hosszú pályáján mind végig, lelkének teljes erejével azon volt, hogy nemes feladásának becsülettel megfelelhessen s ennek ö valóban meg is felelt emberül. Lelkiismeretes szorgalommal készült az előadandó leckékre, teljes pontossággal jelent meg az órákon, s ernyedetlen buzgóságot fejtett ki mind a tanításban mind pedig a fegyelem kezelésében. Nem szorult ö ellenörküdésre; maga volt magának legszigorúbb birája. A rábizottakban hűségesen eljárni, annyit tett nála, mint saját jellemével egybenhangzásban lenni, mint saját megelégedését kiérdemleni. Tanitva-nevelni neki nem iga volt, de öröm, — neki, ki tanárnak született, ki gyermekkorától fogva megszokta a szellemi munkát, ki már mint magán-nevelö is szeretettel és ügyességgel forgolódott e pályán s kinek lelke minden mozdulatát e hatalmas szózat vezérlé „becsület." Nem is jött ö soha sem hivatalával, sem magával ellenkezésbe. Hü sáfárkodását elöljárói, kartársai, s nevendékei is önkint elismerték; a collegiumi tanári értesítők rovatai folytonosan azt vallják, hogy Kraizell András tiszta lelkű, ernyedetlen — buzgóságu, kitűnő ügyességü, szeretve-tisztelt tanár vala. — Két tényező egyesült benne mint tanárban szerencsésen, a nevelőnek és oktatónak egybehangzó működése. Nevelési szempontból a mint meg volt győződve, hogy az, a mit ö maga saját képzésében követett s elért, helyes, ugyanazt óhajtotta, hogy atyailag-baráti vezérlete mellett mindegyik nevendéke megérezni, megszeretni, s kifejteni képes és hajlandó legyen. Semmi sem sérthette öt érzékenyebben, mint ha a kormánya alatt levő serdülő ifjak közt a durvaság, merészkedés, vagy épen aljasság egyes példányai merültek fel, s atyai, baráti intéseit semmibe sem vették. — Az ilyenek ellen ö kipattant aztán méltó indignatioja teljes tüzével s addig nem nyugodott, mig vagy megnyeré az illető tévelygőt a nemesb életiránynak, vagy osztályát megszabaditá az ily mételytől. Különben a fegyelemnél ö a nevelési álláspontot soha sem téveszté el szeme elől: javítást akart a büntetésnél is, nem boszűt. Tanítási modorát és szellemét illetőleg, az általában olyan vala, mint a milyet a józan didaktika követel, tehát alapos, világos, eleven, érdekes, elmés — keblet gazdagító, nevelve-oktató, életrevaló, az igaznak, szépnek, jónak, a humanitásnak, erényességnek s hitbuzgóságnak szolgálatjában álló: különben az egyes tantárgyak s a mindenkori tanulók egyéni mivoltához okosan alkalmazkodó. A tanrendszer octroyáltatásáig 1850-ben az u. n. zay-ugróci terv szerint mindazt e gy maga tanitá, a mi a rhetorika- és poétika egyesitelt osztálya számára tanítandó vala, latin, görög, magyar nyelvet és irályt, szónoklat- és költészettant, vallást, történelmet, görög és római régiségeket, irodalom történetét, mythologiát és mathesist, — igyekezvén megfelelni minden tantárgynál a kitűzött feladásnak, noha érzé és vállá, hogy ez e g y ember vállaira sok. 1851. eszt. behozatván felsőbb parancsra nálunk is az uj szervezet s vele a különben kivált a felgymnasiumban igenis célszerű szakrendszer, Kraizell András a latin és német nyelv és irodalom tanítását tartá meg az V. VI. s részben a VII. osztályban: de bár nem kívántatott, söt bizonyos helyeken zokon vétetett, ö a szónoklattan egyes részei előadását egy kis irály-theoriát szükségesnek, hasznosnak tartván, azoktól megválni se akkor se azután nem akart. Cicero latinsága s művészete volt nála is az irányadó; ezt birta ö alaposan és használta biztosan távol minden fittogtatástól, valahányszor alkalma nyilt ünnepélyes szónoklatban, üdvözleteknél s felköszöntéseknél e nyelven nyilatkozhatnia. S valóban igazi élvezet volt öt igy szólani hallani, s a szónoklattan alkalmazott főszabályaival, ékességeivel találkozni! Latin verseléseiben leginkább Horác nyomdokait követé. Iskolai előadásai alapjául, mikor még alig volt alkalmas kézikönyv, megírta nagy gonddal a szükséges füzeteket, azokat időnkint javítván, söt átalakítván (három nyelven kellett tanítania!), de nyomtatásban tudtommal egy munkája sem jelent meg. Más viszonyait az életben elég lesz érintenünk; mert jellemének felfogásából könnyen és bizton magyarázhatók. Egykori tanárai, jóltevöi, felsőbbjei irányában az őszinte tisztelet, kegyelet s hála érzelmeit táplálá szivében, mig csak élt: kegy után járni, hajlongni, hízelegni, soha senki se látta. Kartársai között minden körülményekben, — pedig voltak válságosak is, — ö változatlanul „semper idem, collega ingenuus, humanissimus," maradt, s a ki lelkéhez közelebb esett s vele barátsági szövetséget kötött, annak „incorruptae fidei et inexhaustae charitatis amicus"-társa lön. Családja körében mint férj, mint apa, mint háziűr, mint atyafi és rokon mindenkor szeretetre és tiszteletre méltó példány s boldogitásban boldog. A nagyobb világ színpadán szerepelni nem akart; de a közügyek élénken érdeklették, a községi ügyektől fel a hazai, országos, világi és egyházi s kivált culturalis jellemű ügyekig. Eperjes városa, s polgárai közt a legjobbak tisztelni tudták Kraizell egyeneslelkü, igazmondó, jogot- s erényt védő szeplőtlen, férfias jellemét: a tömeg elég későn ismeré fel, de azután már mint eperjesi valóságos polgárt (1844-től) közelebb méltatá s a kültanácsba is tagul választá meg. Politikai elveire nézve, a higgadtan haladók-, a józan reformerekhez számitandónak mondható, conservativ előszeretettel az ősi célszerű inslitutiók iránt. Különben a gyakorlati politikai téren küzdeni nem volt sem alkalma sem kedve: de annál többet harcolt az e v a n ge 1. egyházi élet küzdterén, az egyházi s iskolai gyűléseken. Itt ö nemcsak jogában állónak, de kötelességének tartá, mind annak lelkes védelmére kelni, a miről meg vala győződve, hogy jogos és törvényes s melynél észrevevé, hogy vagy nem méltányoltatik kellőleg, vagy épen sértve lön. Itt ö világos logikája s meghaló szónoklata segitségével nemcsak gyakori győzedelmet, hanem valódi elismerést is aratott s nemes érzületét és férfias küzdelmeit ellenfelei is tisztelték. A