Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-11 / 6. szám

kivitelére s világcélja elérésére, mint legfőbb bölcsesség, bizonyosan a legjobb, cZ« általános törvényeket alkotta, melyek alól nincsen semmi kivétel. Mivel a bajok s szerencsétlenségek ezen általános törvények megrontása s általhágásából következnek: nem az ezen törvényeket minden tekintetben fentartó Isten lesz azok oka, hanem az ember, ki ama törvények ellen vétett (pl. ha valaki vakon születik ! vagy midőn valaki egy az utcán elesett nyomorék felsegitésére megy, és a szaladót egy impertinens fiakker legázolja ! stb. stb.). -Az lenne valósággal isten kormányzatával meg nem egyeztethető, ha egy vagy más ember vagy nemzet kedveért általános törvényei alól kivételt tenne, s ezek általhágójára nem engedné azon bajt hándni, melynek a törvények megrontásából okvetlen kell következni.— Erre azt lehet ugyan mondani, hogy az elemi csapások nem állanak az ember hatalmában, s nem is az általános törvény általhágásából erednek. De itt kettőt nem szabad feledni. Először azt, hogy azon általános törvények, melyekből az elemi csapások is folynak, annyira hasznosak, hogy azon károk, melyek belölök néha erednek, össze sem hasonlíthatók a belölök származó haszonnal, s ritkán van oly elemi csapás, a mi az okozott kárnak későbbi visszapótlását ne hordaná magában ; másodszor nem szabad feledni, hogy az isteni gondviselés elég eszközt s módot ajánl arra, hogy az elemi csapásokból eredő károk alól magunkat kármentesítsük. Ily gyermekbeszédekkel szemben a tudományos kritika elhallgat és — mosolyog. — Egyébiránt az isteni világkormányzat viszonya a szellemi szabadsághoz, a bűnhöz, a természeti roszhoz s az úgynevezett véletlenhez a legnehezebb problémák egyike és oly rejtély, mely felett szívrehatólag kenetesen prédikálni sokkal könnyebb, mint megfejtéséhez a kulcsot megtalálni. Sokkal üdvösebb az Írással azt vallani, hogy végére mehetlennek Istennek űtai, mint olyan féligazságokkal, mint a 31, 32, 33-ik e tárgyra vonatkozó §§-okban olvashatók, a nagyszerű kérdést eligazitottnak vélni. Ismerő tehetségünk korlátoltsága semmiben sem tűnik ki oly világosan, mint abban, hogy midőn a dolgok részleteit vizsgáljuk, az egésznek arányai elvesznek szemünk elöl, hogy az okok és okozatok véghetetlen láncolatából egyszerre egy-két szemnél többet észlelni nem birunk. E korlátoltság merőben lehetetlenné teszi az emberre nézve, hogy az egyes ténynek a mindenség nagy tervezetében való értékét felismerje, de lehetetlenné teszi azt is, hogy az ember saját cselekvéséről megmondja, mennyiben saját szabad elhatározásának, mennyiben egyéb befolyásoknak eredménye az. Az emberek nyüzsögnek, mozognak s a ki ez emberj cselekvések nagy drámájában mint tényező benne van és figyelmét a közel fekvő indokokra fordítja, nem is sejti a láthatlan befolyásokat, melyek cselekvését egyetemes örök törvények szerint intézik; mert mit is tudjuk mi, micsoda hatalmat gyakorolnak életirányainkra éghajlati, élelmi és társadalmi befolyások. Annyi bizonyos, hogy e dolgokróli nézetek a szerint változnak, a mint változik az álláspont, a melyből azokat szemléljük. — Igen helyesen jegyezte meg egy hindu bölcs, hogy a ki egy folyam partján megáll, az a viz egyes részeit szeme előtt mozogni és egymásután elsiklani látja, ellenben ki ugyan azt a folyót madártávlatból nézi, annak ugy tűnik fel, mintha az egész egy, zöld mezők közt elkanyaruló sima ezüst fonal volna. Helyesen idézi ezekre nézve szerző az irás eme szavait : ,.az embernek elméje gondolja meg az ő utat, de az Úr igazgatja annak járását (péld. 16. 9) s ebben, mint tényeken alapuló tapasztalati igazságban tökéletesen megnyughatunk. mert megadja Istennek a mi Istené és az emberi szabadságnak is a mi ezt illeti, s ez elégséges arra, hogy erényre és istenfélelemre törekedjünk. Hogy és mikép képzeljük a bün létrejöttét, miután a nagy apostol szerint „mindent mindenekben az Isten cselekszik (1 Kor. 12, 6)? ezt hiába kutatjuk s Kis János űr megfejtése „Isten a világnak időszerinti kifejlődésében önállóságot ajándékozott s megengedte, hogy benne a bün is létrejöhessen," sokkal több nehézséget támaszt, mint maga a kérdés és cseppel sem ésszerűbb mint a régi nézet, mely szerint: deus concurrit ad materiale, non vero ad formaié actionis. Minden okoskodási lépésnél, melyet e téren teszünk uj meg uj megfejthetlenségekre akadunk, mi csak fentebbi fejtegetésem igaz voltát bizonyítja; de azért mégis tudjuk, hogy az erényt szeretnünk, a bünt kerülnünk kell. „A bűn csak bün mindenkép—mondja egy szellemdűs francia író—, mint a betegség csak betegség. A gonoszt meg kell fenyíteni, mert ha azt erősítené, hogy determinálva volt a bűnre, mi hasonló joggal erősíthetjük, hogy determinálva volt hát a büntetés elszenvedésére is. Különös ! — mondják tán némelyek — bíráló beakarta bizonyítani, hogy szerző nem bír a kor tudományos magaslatáig fölemelkedni és utoljára is az sül ki, hogy mig szerző a fölvetett kérdést ugy a hogy mégis megfejti, -bíráló egyebet seni bír felhozni, mint hogy semmit sem tud. — Ugy van, s épen azért erősítem, hogy szerző, ki e vallomástételt átallotta, a kor tudományossága színvonalán nem áll; mert bátran állithatjuk: korunk tudományos vívmányait nem kis részben annak köszönheti, hogy fölfedezvén ismerötehetségünk határait, mindent a mi azokon tűi fekszik, kutatásai köréből kizárja, és nem felcserélvén többé erejét oly problémákra, hol sejtelmeknél többre sohasem mehet, bevallja, hogy azokról a dolgokról mit sem tud. Ezzel, ugyhiszem, bűcsűt vehetnék e könyvtől, melynek ha tartalmát nem ismertettem is, de szellemét mindenesetre eléggé jellemeztem; azonban nem állhatom, hogy még egy vonást ne közöljek, mely fentebbi állításomat, szerző kétfelé sántikálásáról a legvilágosabban bizonyítja. A szentháromságról szólván, szerző természetesen az egyház nézetét iparkodik érvényre emelni s e célra valamint a szentháromságra általában, ugy minden egyes személy istenségére nézve különösen is, temérdek szentírási helyet hord össze. Miután pedig ama százszor elmondott s mindannyiszor ismét megcáfolt dolgokat elég világosan, de minden kritika nélkül előadta, jegyzetben igy szól: A szentháromságnak nem csak nyoma van az ó-szövetségben ; hanem épen az ottani képzeletekben és szólásokban gyöke-