Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-23 / 51. szám

f vezetünk szerint, mit gondol ön t. barátom! mi történnék, ha a közzsinat és főconsistorium egyszerre helyreállítanák a 90-ik canont, melyben szórói-szóra az áll: omnes in universum senioratus seu dioeceses, intra ambitum totius regni Transilvaniae, et partium eidem annexarum, seorsim in unum lluentas uni Episcopo seu Superatlendenti decedenti, vei in alium tractum transmigranti, communibus votis ac sulFragiis, alterum quempiam e medio fratrum suorum electum substituere pio ritu debebunt. Melyik prot. pap merészelné jelenkorunkban azt követelni, hogy a püspökválasztás ezen canon alapján uj törvény által adassék a mostani szerkezetű tractusok vagy közzsinat — tehát szinte kirekesztöleg a papi rend-kezébe ? azt feleli ön: de hiszen, közvetöleg a successionál fogva, most is a tractusok offi— cialisaiból álló közzsinat kezében van az! igaz, de a főconsistorium candidatiója által mérsékelve, mely a két rend közti egyensúlyozás végett hozatott be, s mi nélkül igazán hierarchiával vádoltatnánk ; mivel a püspök a világi rendnek is püspöke, választásába mind a két rendnek befolynia kell, ez a protestantismus osztó igazsága. Ime tehát egyfelől canonellenes a candidatio, másfelöl ellenkezik a protestantismus osztó igasságával a csupa egyházi rend általi püspökválasztás, váljon elenyészik-e ezen kettős anomalia, ha azt egy fokkal fönnebb emeljük? Újból állítom hát, hogy nem a successio eltörlése a fökérdés, hanem a képviseleti rendszer tovább léptetése, következőleg meggyőződve vagyok, hogy az 1864-ki közzsinat nem a közszeretet méltán kiérdemelt személyre tekintve, nem is az ügy elnapolása végett, miként ön irja, hanem érett megfontolás következtében halasztotta a successio eltörlését az általános szervezésig, mert nem tudott okosan egyebet tenni. E szerint én is e tárgyat illetőleg a non de tempóra elvnek vagyok vallója, ámbár telivérü liberálisnak ismerem magamat mind a politikai mind az egyházi téren. Nem érzem magamat hivatva, t. N. L. úrnak a gen. directori nyilatkozatot illető megrovására reflectálni; igen messze vezetne az utoljára is meddő vita maradna mostani szervezetünkben a fölött vitázni: vájjon a közzsinat tagjai ujabb korunk képviseleti elvei szerint képviselik-e illető tractusaikat ? mert vitázás közben arra is kellene gondolnunk, hogy a tractus fogalmában nem csupán mi vagyunk benne, a kik palástot hordozunk, hanem oda tartoznak sokkal inkább, a kik atillában, zekében stb. járnak ugyan, de azért szent papság velünk együtt: ime tehát ismét a famosus non de tempore elv ! De, a szilágy-szolnoki általam nagyon tisztelt egyházmegyei gyűlés engedelmével, mégis bátor vagyok annyit megjegyezni: semmikép sem foghatom fel, miként indokolhat egy tractus, tehát törvényes testület — sérelmi határozatot egy olyan nyilatkozattal, mely általánosan mondatott és viszhang nélkül hangzott el egyik közzsinati egyes tag ajhairól; mert a gen. director zsinati köztanácskozások alkalmával nem több mint egyes tag, nyilatkozata itt tehát nem egyebek egyéni nyilatkozatnál, melyek csak akkor birandnának irányadó hatással, ha a közzsinat magáévá teendette. Egyébiránt az egész nyilatkozat semmivel se foglal magában többet, tehát nem fámosusabb, mint t. N. L. úr kérdés alatti cikkének im e szavai: „Ámde a közzsinat birói székeit esperestek és örökös (?) főjegyzők foglalják el, kik híjában nem képviselik tractusok közvéleményét, azért mégis vagy tán annyival inkább constituens tagjai maradnak a közzsinatnak." Nem látom által, miért volna sérelmesebb, köztanácskozás alkalmával ejteni el eféle eszméket, mint hirlapilag bocsátani nyilvánosságra, mindeniknek egyformán hatástalan elhangzása van, valameddig jegyzőkönyvileg nem tette magáévá a közzsinat. Nem hagyhatom érintetlen t. N. L. úrnak ezen kérdését: mi külömbség van a sz.-szolnoki egyh.megye fellépése és az idei közzsinat 89. sz. alatt olvasható ezen inditványa között a marosi tractusnak, hogy püspök úr canonaink értelmében választassák? A külömbség t. barátom! az, ami az óvás és indítvány között; az óvás nyilt ellenszegülés a tényleg fenálló törvény ellen, tehát féktelenség; az indítvány, pedig protestáns szabadságunkból folyó szabad kimondása annak, hogy a fenálló törvényt subjective célszerűtlennek, elavultnak tehát rosznak ismerjük, és kívánjuk annak eltörlését s egy jobbnak hozatalát; az első tehát soha se szabad épen azért mert keresztyéa protestánsok vagyunk; az elsőnek soha sincs helye egy normális gyűlés jegyzökönyvében, a másodiknak pedig mindig jegyzőkönyvbe kellene menni, ha senki se pártolná is-A marosi tractus is hosszasan kínlódott az óvások meddő terén, s mikor most az indítványozás sükert igéröbb terére lépvén bebizonyította, hogy a jó pap holtig tanul, szivemből üdvözlöm erdélyi anyaszentegyházunk ezen egyik legintelligensebb tractusát a reformok kivívhatásának e biztosabb terén, csupán azon hö óhajtásomat bátorkodom nyilvánítani: vajha mindig szem előtt tartaná ama kérdéseket: mikor? minő renddel? mimódon? mennyit? Végül örömmel elfogadom t. N. L. úrnak cikke végéa kimondott azon nyilatkozatát, hogy folytonos haladás legyen jelszavunk! csakhogy haladásunknak nem szabad hasonlítani a pajkos gyermek haladásához, a ki mig végig halad az utcán, ablakokat tör be csupa szeszélyből, sárral dobálja a mellette elmenöket vagy maradókat csupa könnyelműségből, bele rohan minden pocsolyába vagy összeütődik mindea szekérrel csupa gondatlanságból; hanem kell hasonlítani haladásunknak a magvető haladásához, a ki minden lépten aratást ígérő ép magokat hint el maga körül és hagy hátra maga után. Szászváros, december 1-én 1866. KÜLFÖLDI EGTHÁZ és ISKOLA. „Olaszország" cimü rovatában a „L'esperance" következő érdekes adatokat közöl: „Babona és zsiványság. — Anélkül, hogy politikai ügyekbe avatkoznánk, fölemlíthetjük itt azon igen ismeretes tényt, hogy az egyházi állam Nápoly felé eső része csaknem pusztulásra jutott már a zsiványbandák miatt, melyek ellen a pápai katonaság szakadatlan harcot kénytelen folytatni. E rablók felöl igen jellemző részletek kerültek nyilvánosság elé mostanában." „Egyik ugy mint másik hord magával valami varázs szert, szentelt ruhadarabot, érmet, olvasót, vagy kalapja bensejében valami szentképet. Némelyek egy iratot hordoznak mellökön, melyről azt állítják, hogy V. Sixtus pápának egy bullája. Ennek erejében bizva dacolnak ök bátran a pápaiak golyóival, s biztosítva vélik magokat halál és sebek ellen, minden lehető összeütközésnél." „Két ily zsivány, Piccioni és Carinci, valami okból összeveszett. Carinci bátran állott ki társa lövéseinek, s meg sem sebesülve megölte Piccionit. September hó végén kézre kerülvén, több vétkei között társa halálát is bevallá — „Piccioni, úgymond, nem árthatott nekem. Védve voltam." — „Hogyan ?" — „Védve voltam." — „Mi által ?" — „Hm.. Bachusra ! mellemen volt a bulla meg sz. Antal képe."