Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-23 / 51. szám

mely iskola-kör tanitói egyetértve fellépnének, s indítványoznák a kör szabad választását, s e választás tanítóra esnék, nem hiszem, hogy az egyházmegyék az ily jogos kívánalmat elutasítanák, miután a körlátogató felelős az egyházmegyei népiskolai választmánynak. Az ilyen kívánalom annyival jogosultabbnak mutatkozik, minthogy vannak egyházmegyék, melyekben a körlátogatói intézmény nehezen tud lábra kapni. Hogy az iskola-vizsgáló könyv nélkül tudja a kézi könyveket: szerintem nem szükséges Igen természetes, hogy a ki folytonos gyakorlatában nincsen, nem tudhatja könyv nélkül a tanulni valókat; hiszen magok a tanitó urak közt is igen sokan vannak, kik könyvből censeálnak. — Hogy tanit-e a tanrendhez ? ennek megítélése a fődolog. A tanitói karnak a lelkészitől nagyrészbeni függetlensége, csak azon esetben következhetnék be, ha az iskolák az államéi lennének. S vájjon nem ezen célból iratnak, s tétetnek-e közzé a papi zsarnokság miatt jajgató cikkek? De ha ezért, miért folyamodni mellékes, és nem tisztességes eszközhöz, mikor amaz intézkedés mellett sok alapos okok harcolnak? bár ha nagyon meggondolandó, ha lehető, és kivánatos-e az, hazánk oly sok nyelvű és hitfelekezetü állapotában ? — De ha az iskolák az államéinak nyilváníttatnának is, ekkor sem lenne független a tanitó, mely függetlenség látszik pedig fö eszméje lenni Nagy Sándor urnák, de a melyet nem talál még a fejedelmi székeken sem; s a függetlenségről gyönyörűen válaszolt az országgyűlés közelebb mult szakában Tisza Kálmán gr. Széchenyi Bélának. Függeni fogna a tanitó az állami iskolafelügyelőtöl, s a helybeli felügyeléstöl is aligha fogna megszabadulni. Az egyenlő fizetés felett nem vitázom, s azt nem irigylem. Szabadságában van ugy az egyházaknak, mint az államnak, ugy tenni ezen tekintetben, a mint akarnak, csak birják a terhet. Azonban, ugyhiszem, a fentebb kifejtett körülmények mindig irányadók fognak lenni. Kellemetlen dolog az is, midőn Nagy Sándor és Molnár István urak, ferde, kicsinylő és korlátolt fogalmat nyilvánítanak a lelkészi hivatal fontosságáról. Az előbbi jóvá hagyni látszik, különben nem idézné, a nép ember okoskodását, ki azt mondja, hogy a mit tud, a tanítónak köszöni, nem pedig a lelkésznek. De habár nem tanulja is a prédikációból a kétszer kettőt, s a József históriáját, s habár elfelejti is a következő vasárnapig, a mit az elöbbin hallott: nem a prédikáció bőségének tulajdonitható-e a protestáns nép szellemi fejlettsége ? E tekintetben b. Eötvös József, remek gondolataiban több igazságot szolgáltat a beszéddel egybekötött isteni tiszteletnek. — Molnár István úr pedig a lelkész hivatalát, csak a hetenkinti két egyházi beszéd betanulásában (kivált ha hozzá még ezt is más irta), látszik helyheztetni. Ide is illik, hogy ars non habét osorem, nisi ignorantem. Molnár István úr természetesen nem tudja, nem is tudhatja egész körét a lelkipásztorságnak, mely ha kisebb terhű a kisebb egyházakban, kisebb ott a tanitói is, a hol a gyermekek száma ugy áll, mint a 20: 100-hoz; nem tudja, hogy örömöstebb mondaná minden lelkész saját termékeit, ha egyes embernek eszmeköre nem volna igen korlátolt és könnyen kimerülő; s hidje el nekem, hogy két annyi munkába kerül, más szerzőnek munkáját elmondani, mint a saját magáét. A legjelesebb egyházi szónokok sem kötik meg, idegen munkák és eszmék használását. S ha ez bün, miért nem bün, hogy a tanitó, más által irt kézikönyvet, s pedig folyvást ugyanazont használ ? Örömest megengedem, hogy nagyon itt már az ideje, hogy a tanitói kar igényei, különösen a képviseltetésre nézve, figyelembe vétessenek, bár önkénytől való függésről ma már nem lehet szó, miután egy tanitó sem mozdittathatik el állomásáról, ha csak pere az egyházmegye s egyházkerület utján, annak rendi szerint, le nem folyt. — A szívélyes, baráti viszonyt, lelkész és tanitó közt, mi szintén igényeltetik, parancsolni nem lehet; itt két emberen áll a vásár ; hanem meg kell tőlök várni az egymás iránti méltányos s illedelmes viseletet, melyet mívelt embereknél feltételeznünk kell. Szívemből óhajtom, hogy legyen vége e lapok hasábjain a sértegetéseknek, petulantiáknak, követve e lapok szerkesztőjének bölcs mondását: „a ki állása méltóságára tart, annak mindenekelőtt mérséklet által kell tisztelnie a társulatot, melynek tagja." Vegyük számba a körülményeket, melyek nem engednek gyökeres orvoslást, s az, ugy hiszem, ideiglenes állapot kényelmetlenségeinek, tudjunk férfias tűrést tenni ellenében. Ne kereszteljük zsarnokságnak a kanonokon s a dolog természetén alapuló azon fölényt, melylyel a lelkészi kar felruházva van. A mely tanitó hivatalában pontos, erkölcsében feddhetlen, nincs oly basa pap, kitől félhetne, csak ne keressük a hibát mindig másban, hanem magunkban is, a mi, elhiszem, hogy nehéz. Óhajtom, hogy a jó társaság hangjával ellenkező kifejezések, pasquilládok, ne mocskolják be többé e komoly lap hasábjait. Különösen gyermekes modornak tartom azt, mikor a vitázok egyes szavakat ragadnak meg, hogy egymás üstökét azoknál fogva megrángathassák. A gúnynak lehet jogosultsága személyes vitáknál, de ott is csak a finomnak; egész testület ellenében soha. Nem volna-e sokkal méltóbb Nagy Sándor úr tehetségéhez, ha gyakorlatilag fejtegetné : mily lépések tétethetnének arra, hogy a tanitói kar az egyházhatósági gyűléseken képviseltessék, s az iskolai felügyelőségben részesittessék: mikép volna eszközölhető, hogy a nyomorgó, nemcsak tanitók, hanem lelkészek is, jobb ellátást nyerhetnének, a nélkül, hogy autonómiánkat feladnánk; szükséges-e a helybeli iskolai felügyelet, mint azt a népiskolai rendtartás felállította, s miképen kellene megalkottatnia; végre miképen kellene a tanitói testületben közszellemet ébreszteni, hogy méltányos igényeit, a törvények és a tisztelet korlátai közt, érvényre emelhesse ? A pasquilláddal már torkig vagyunk. Legföképen pedig, várva-várjuk, hogy nt. szerkesztő úr hallassa nagy nyomatékú szavát, mikép az 0 . . y. ügy folytán Ígéretet tett. *) Pap Károly, lelkész. *) Még elébb a lelkész urak részéről jött számos viszonzás köz lendő. Szerk,