Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-12-16 / 50. szám
TÁRCA. KALÁSZATOK A „RELIGIO" TÁRLÓJÁRÓL. Palásthy úr a „R." öt számán keresztül szokott modora szerint foglalkozik „Tisztázzuk a kérdési" cimü cikksorozatunkkal. Minthogy P. úr még nem végezte be mondókáját, s minthogy rendesen végén csattan az ostor, most még nem tudhatjuk, hogy felelni fogunk-e a föt. úr okoskodásaira vagy sem. E rovat célja levén a „R," hasábjain foglalt ferdeségeket és következetlenségeket röviden kimutatni, most egyelőre megelégszünk azzal, hogy ez okoskodásokból egy párt mutatványul felemlitsünk. P. úr a „R." 38-ik számában azt mondja: Az egyház isteni, természetfölötti intézvény, az állam pedig a természettől tehát a peccato van, ennélfogva az állam (természetesen mint bűntől származott) nem uralkodhatik az egyház fölött, hanem inkább (ezt már nem mondja, hanem a idézett okoskodásból lehet kiolvasni) az egyháznak, mint természetfölötti, isteni intézvénynek kell eo ipso az állam fölött uralkodnia. Miután per longum et latum bizonyítgatja a kath. egyház isteni eredetét, egyszerre minden bevezetés nélkül, átcsap az egyházi vagyonra, s azt mondja: „Mivel pedig az egyház nemcsak természetfölötti, hanem természeti intézvény is, szüksége van földi vagyonra stb." Ha valaki e két tételt összehasonlítja, lehetetlen be nem látnia az érdek logikáját. P. úr első tételében azt akarja bebizonyitni, hogy nem az állam uralkodik az egyházon (amit mi szinte hiszünk és vallunk), hanem inkább az egyház az állam fölött. Itt tehát bizonyítékul oda veti, hogy az egyház isteni az állam pedig blinös, természeti eredetű; mivel pedig belátta azt, hogy ez okoskodása mellett a féltett kincsre, az egyházi vagyonra nem térhet át, mert az isteninek, a természetfülöttinek, melynek országa nem e földről való, nincs sem pénzre sem vagyonra szüksége, az egyház szerinte a második tételben már nemcsak isteni hanem természeti intézvény is, azaz, mint fenebb az államról mondotta, „a peccato est." Az egészben az a legeredetibb, hogy e két tételben a „R." épen nekünk ad igazat. Mi ugyanis azt vitattuk, hogy az egyház mint természetfölötti intézvény, t. i. tagjainak lelkiismereti szabadságára nézve, Istenen kivül senkitől sem függ, de mint természeti, mint földi (de azért nem bűntől származott) intézvénynek, függenie kell vagy az egyházközségektől vagy az államtól, a melyik t. i. az egyházat anyagiakkal ellátja, mivel pedig a magyar kath. egyház jelen szervezete mellett az államtól nyerte és folytonosan nyeri ellátását, amennyiben az egyházi vagyonoknak bizonyos személyekre való átruházata mindég a fejedelem és ennek kormánya, azaz az állam végrehajtó hatalma által történik, nem mi kivánjuk, hanem a dolog természete követeli, hogy a magyar kath. egyház, mint természeli (tehát jól jegyezze meg „R." nem mint isteni) intézvény jóltevöjélöl az államtól függjön. A 39-ik számban P. úr mint aféle ultramontan még a pápánál is pápistább akar lenni, s ugyanazon számban köz-? lött pápai allocutiot sem restelli arcul csapni. Emlékezhetnek olvasóink, hogy mi fenebb emiitett cikksorozatunkban, mint a római pápa vitatott infallibilitásával összeegyeztethetlen tényt hoztuk fel, hogy XIV. Kelemen pápa a jesuita rendet, mint a világ békéjének háborgatóját megszüntette, VII. Pius pedig ugyanazt mint világboldogító testületet visszaállította. A „R." erre azt feleli: „Olvasóink jól tudják, hogy XIV. Kelemen és VII. Pius bullái épen az által nyerik összeegyeztetésüket, hogy mind a kettő kiadatott, az utolsó pótolván az elsőnek azon hiányát, melyet az iniquitas temporum rányomott. Rejtély leszen tek. B. M. úr előtt, de előttünk nem rejtély. Ellenfeleink az állam uralkodását vitatják az egyház fölött, s épen annak tulajdonitható XIV. Kelemen cselekedete, mert a világi fejedelmek nyomásának engedett." Tehát a „R." azt mondja, hogy XIV. Kelemen a jezsuita szerzet eltörlésében a világi fejedelmek nyomásának engedett, IX. Pius pedig épen e tárgyra vonatkozólag általunk is közlött allocutiojában igy nyilatkozik: „Singulari divinae providentiae consilio, veluli alias innuimus factum est ut, Romano inperio everso et in plura regna diversasque ditiones diviso, Romanus pontifex in tanta regnorum varietate, ac prasenti humanae societatis statu suum principatum haberet, quout nulli unquam civili protestati subjectus, omni libertate supremam suam auctoritatem jurisdictionemque in universam ecclesiam sibi a Christo Domino divinitus collatam exerceat; ac fides ipsius pontificis decretis, monitis, mandatis plena conscienciae tranquilitate et fiducia obsequantur, acquiescant, quin unqu a m vei 1 e viter su s pi c ari quaeant, ipsius pontificis acta alicujus principis, civilisque potestatis v oIu n t a t i et i mpulsui esse ullo modo obnoxia-" IX. Pius tehát itt azt mondja, miszerint azért szükséges a pápának a világi hatalom, hogy a hívek még csak azon gondolatra se jöhessenek, hogy a pápák bulláinak, breveinek stb. kiadásában a világi fejedelmek gyakoroltak nyomást. Mi ugy tudjuk, hogy XIV. Kelemen souverain volt; ha tehát IX. Piusnak adunk igazatokkor XIV. Kelemen elhatározása épen oly szabad akaratból vagy katholice szólva „Szentlélek sugallatából" történt, mint a VII. Piusé s akkor nekünk van igazunk, mert a szent lélek XIV. Kelemennek mást, söt épen ellenkezőt sugallott, mint VII. Piusnak; ha pedig a „R."-nak adunk igazat, akkor elesik az egyetlen elfogadható ok, melyre a pápa szorultságában világi hatalmának szükséges voltát alapítja. — A jezsuitákról levén szó, eszrnetársasitás folytán eszünkbe jut, hogy P. úr a „R." egyik mult havi számában kikel a bécsi községtanács ellen, mely mint tudjuk, nem igen nagy barátja a jezsuitáknak, kikel különösen egyik tanácsos azon észrevétele ellen, miszerint a jezsuiták azon alapelvükkel, hogy „a cél szentesíti az eszközöket" egy müveit államba sem fogadhatók be. P. úr a többi között azt mondja, igen jó tenné az a ta- ^^USJ^J^ír, ha pályázna azon 16,000 tallérért, melyek díjul r"A % MnytARI
