Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-09 / 49. szám

nék, nem követett el, söt missionáriusi pályáján kifejtett buzgóságával, a várakozást kielégítette, ha szinte némely túlbuzgóságból elkövetett lépései nem helyeselhetök is — öt pártfogásában továbbra is megtartja, s a missiói téren le­endő működését óhajtja, s ehhez anyagi segítséggel is kész járulni. Ugyancsak olvastattak a dunamelléki ref. egyház­kerület folyó évi május 26-án Pesten tartott gyűlése jegy­zökönyvének 67 és 68-ik számok alatti végzései, melyek közül amabban, a méltóságos erdélyi reformált egyháztanács Czelder Márton ügyében megküldött fennebb hivatolt tény­leirása tárgyaltatván, az tisztelettel tudomásul vétetik s ki­jelentetik, hogy a missio-ügy iránti részvétet, a t. egyház­kerület továbbra is ápolni és éleszteni kivánja, s az e célra begyülendö kegyes adományokat, az ügy jelenlegi állásához képest, a missiobizottság pénztárnokához fogja utasítani; emebben pedig Celder Márton azon kérvénye, hogy a missio ügy vezetésére, egy valamennyi egyházkerületet képviselő közös bizottság választatnék, és a tiszáninneni ref. egyház­kerület fentebb hivatott végzése vétetvén tanácskozás alá, kimondatik, hogy Czelder Márton űr missiói kérelme mind addig figyelembe nem vétetik, s még kevésbé teljesittethetik, mig ügyét a méltóságos erdélyi föegyháztanács előtt tisz­tába nem hozza s ki nem egyenlíti. Végre olvastatott a moldva-oláhországi ref. magyar missio bizottmányának Koós Ferenc bukaresti lelkész úr által megküldött, egyébként hirlapilag is közzétett tervezete, a missiónak további üdvös és sikeres fentartására nézve. — Az egyházkerület osztja ugyan, a tiszáninneni főt. ref. egyházkerület végzésében lefektetett elvet, de azt a fenforgó ügyre, a mennyiben az Erdély szomszédságában fekvő Oláhországban alakult ref. egyháznak, az erdélyi ref. egyházkázkeriilet kormányzó tes­tületéhez való viszonya, már 1836-ban el volt határozva 2305. számú udvari rendelettel és ez mindeddig, a magyar­országi ref. egyházkerületek által is elismertetett; a meny­nyiben továbbá, magok a moldva-oláhországi egyházak is mindeddig elismerék az erdélyi reform, püspökség alá tar­tozásukat, s ez ellen most sem nyilatkoztak, vagy más egy­házkerülethez kérelmökkel nem járultak; a mennyiben végre, Celder Márton atánkfia is, jól tudván, hogy az igaz pásztor ajtón megy be akolba, mind első kiutazásakor magát az er­délyi reform, püspöknél jelentette, mind pedig személyesen megjelent 1861-ben a szepsi-szentgyörgyi közzsinat előtt és bemutatva hivatalos kibocsátlatásáról kelt törvényes ok­mányát, kérte a közzsinat pártfogását, mit meg is nyert, ki­neveztetvén a ploesti és pitesti egyházakba lelkésznek, — alkalmazhatónak nem vélvén, a méltóságos erdélyi föegy­háztanács ez ügyben követett eljárását tiszteletteljesen tu­domásul veszi, sajnálatát fejezvén ki Celder Márton atyánkfia szép reményekkel kezdett, söt darabig tényleges buzgóság­gal és sikerrel folytatott missiói pályájának ily kedvetlen fordulata s talán bevégzödése fölött; a midőn egyszersmind buzgó részvétét s tettleges gyámolitását a missioügy érde­kében továbbra is fen kivánja tartani, az e célra könyöra­dományt gyűjtőket s egyházkerületi pénztárnokunkat oda utasítja, hogy a kegyes adakozások ezentúl a missiói bizott­ság pónztárnokához küldessenek, atyafiságos viszonya, s ez ügy iránti érdekeltségénél fogva, tisztelettel kérvén, és el­várván egyházkerületünk, hogy missiói bizottság működé­séről s számadásáról, a méltóságos erdélyi ref. föegyházta­nács által, időnként értetesittetni fog. Örömmel igtatjuk ide ez utóbbi pontot, mert a föt. t.-túli egyházkerület a viszályos moldvaoláhországi egyház ügyben legnagyobb tapintattal járván el, remélhető, hogy a testvér egyházkerületek között e tekintetben megzavart nyugalom hováhamarább teljes méltánylattal ki fog egyen­littetni. )y<c TÁRCA. EGYNEHÁNY SZO SZÁSZVÁROSI BAR ATOMNAK. Mióta alkalmat vettem volt, hogy t. Kovács Albert úr famosus maros-széki levelére — tán kelletén túl hossza­san — feleljek, s némi felvilágosítással szolgáljak, csak ugy omlik hozzám a tömérdek magán-levél egész Erdély­ből. E levelekből egy sajátságos tünemény fejlik ki előt­tem, mely felfoghatatlan. Az egyik el van ragadtatva a lel­kesedés által, melylyel a protestáns szabadság iránt visel­tetem; — a másik még a modort is magasztalja; — a har­madik azt mondja, hogy miért vagyok olyan éles; — a ne­gyedik pláne reactionariusnak, ultramontan schlendriannak nevez és igy tovább-tovább. S ha meggondolom, hogy a legnagyobb szerencsétlenség az: ha valaki magát nem birja kifejezni tollával: mélyen elszomorodom önmagam felett; — s ha meggondolom, hogy a legnagyobb szerencsétlenség — félreérttetni', kétségbe kellene esnem, miután hinnem kell, hogy vagy homályos maradtam a Kovács Albert urnák tett feleletemben ; vagy félre érttettem. Semmi sem bizonyítja ezt élénkebben, mint az én derék szászvárosi barátom ( é n ) cikke e lapok 46-ik számában, melyet egy pár rám vonatkozó passusa miatt nem hagyhatok felelet nélkül. — Nem polemisálási viszketeg öszlönöz erre: untig elég terem van, melyen tol­lammal használhatok (ha tudok); nem is az, hogy az utolsó szó az enyém legyen, mert lesz még elég felszólaló (hisz, nem azért vagyunk calvinista papok, hogy hallgassunk); de teszem azért, mert vissza akarom utasitni ama passusok élét, és rehabilitálni akarom szabad gondolkozásomat, mely a törvényes formák és a józan ész jogos követelései között, senkit sem ismer el szabadabbnak. Kérdéses cikkemnek, e lapok 42-ik számában, minden tendentiája kettőbe vonható össze. Az egyik : hogy t. Ko­vács Albert úr felszólalása e percben „non de tempore

Next

/
Thumbnails
Contents