Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-28 / 4. szám
KÉRELEM. A maros-ujvári ref. egyháztól, az alább következő felhívás mellett, több rovatos ívet kaptunk, melyekre az ottani félben álló istenház felépítésére gyűjtendő kegyes adományok mennyisége volna feljegyzendő, legjobb volna ugyan, ha e rovatos ivet mindjárt lapunkhoz mellékelve küldhetnők, s t. olvasóinkat felkérnők, vállalják magokra a kegyes adományok gyűjtését; de mivel ezt a hozzánk küldött rovatos ivek csekély száma miatt nem tehetjük, megtesszük azt, a mi ez esetben kötelességünk, t. i. felhívjuk t. olvasóink keresztyén kegyességét szorultságban levő honfiaink és hitsorsosink segélyzésére; vagyonunk azon része, melyet Isten dicsőségére és hitrokon honfiaink vallásos segélyzésére fordítunk, soha sem megy veszendőbe. Biztat a remény, hogy protestáns közönségünk ezt a szent ügyet is oly lelkesedéssel karolandja fel, mint ezt már néhány izben tapasztalni szerencsések voltunk. Szerkesztőségünk is elfogadja a kegyes adományokat, s azokat rendeltetésök helyére azonnal elküldjük. Maga a fölhívás következőleg hangzik: Kegyes jóltevök! Az újvári gyülekezet tagjai, a testi élet fentartására megkívántató sanyarú táplálékot a föld sötét gyomrában keresik, a hová a természeti nap éltető sugárai le nem hatnak, midőn ennek világától fosztva, égi világosságot keresnek, melyet nekik Jézus szent vallása adhat. — Igen! „m e r t n e m csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével." melynek megtalálása külserkentésekhez van kötve, s a hol ezek hiányzanak, ott könnyen elhal a lelki nemesebb élet. E — minden anyagi eszközöket nélkülöző, csaknem 800 lelket számitó gyülekezet folyamodik a kegyes jóltevök részvétének segedelméhez azon hittel: hogy a ki ennek szent ügyét felveszi, az a Jézussal teszenjót; az az emberiséget gyámolítja! Bizalommal ajánljuk azért ezen marosujvári gyülekezet sorsát a keresztyén szeretet pártfogésába, hogy Isten dics-őségére templomot építhessen, azon tiszteletteljes kéréssel: méltóztasson a kegyes jóltevö becses adományát a rovatos kimutatásba bejegyezni. October 10-kén, 1864. Tisza László, gondnok. B. K e ni é n y G e j z a. Basa Mi. hál y, gondnok. esperes. ADAKOZÁS Nt. úr! Az isteni gondviselés ott mutatja ki magát a legtisztább s legragyogóbb méltóságban, hol a veszély legnagyobb. A szegény Keresztesi árvák szomorú sorsa ugy látszik részvétre talált, s jólesik olvasnom a lapokban jelentett adományokat, zálogául abbeli hitemnek, hogy a jótékonyság nemes érzelmét a mostani kedvezőtlen viszonyok s idők sem képesek kioltani a keresztyéni keblekből. — De még nagyobb örömet okoz nekem, midőn csekély számú és szegény sorsú híveim között összekéregetett 7 f o r í n t 80 o. é. krajcárokat nagytiszteletüséged kezeihez juttatni szerencsém van, hogy azokat nevezett szerencsétlenek sorsa enyhítésére fordítani szíveskedjék. — T.-Eszlár, jan. 10-én 1866. S á f r á n y Zs., ref. pap. A pesti prot. árvaintézet részére: Rozsnyóról Halasy Gusztáv úrnak Lajos, Gusztáv és Piroska gyermekei 3 frtot. Nt. Liszkay József győri ref. leik. egyháza részéről moldva-oláhországi missióra beküldött 15 forintot reclamál, mely összeg bejegyzése csak tévedésből maradt ki az általános lajstromból. S z e r k. HIRDETÉS. Pályázat tanári állomásra, A mezőtúri ref. hatosztálu gymnasiumban egy tanári állomás megürülvén, annak betöltésére ezennel pályázat hirdettetik. Az ezen állomással összekötött évi jövedelem : 1. 300 o. é. frt. 2. 80 pozsonyi mérő buza. 3. 80 pozsonyi mérő árpa. 4. lakbérül 100 o. é. forint. Pályázók, kiktől megkívántatik hogy a három felsőbb osztályok közül egynek, vagy ha a dolgok rendje ugy hozza magával kettőnek is vezetésére kellő képességgel bírjanak, a szükséges bizonyítványokkal felszerelt folyamodványaikat f. évi február 11-ik napjáig lelkész nt. Gyikó János úrhoz bérmentve elküldeni sziveskedjenek. Kelt: Mezőtúron, Január 7. 1866. 3—2 A ref. egy h á z# t a u á c s. TARTALOM: Egy pár szó a tanszabadság ügyében. — Iskolaügy: A tanügy érdemében. XI. — Könyvismertetés: Keresztyén hittan készítette Kiss János. — Belföld: Eperjesi collegiumi gyáinintézet és jótékonyság. — Külföldi Egyház- és Iskola: Egy vonás a Skót vallásos életből. — Kairó. — Külföldi irodalom: Untersuchungen über die ev. Geschichte, ihre Quellen und den Gang ihrer Bntwicketung. Von Weizsácker C. — Die Auferstehung Christi und ihre neuesten Segner. Von H. Gebhardt. — L' esperance. — Le Lien. — Tárca: — Gyászhirek. — Kérelem. Adakozás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagl Mór: Pest. Nyomatott Engel ós Man (tollon ál. (Egyttem-atea 2. sz.)