Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-10-14 / 41. szám

ecclesia devotatos bona íide pro viribus exterminare studebunt. Si satisfacere contempserit (dominus temporalis) infra annum, significetur hoc summo pontifici: ut extunc ipse vasallos ab ejus fidelitate denunciet absolutos, et terram exponat catholicis occupandum, qui eam exterminatis haereticis sine ulla contradictione possideant etc.) Minden mivelt katholikus mai nap ilyféle rendeletekben csak a sötét korok szomorú maradványait látja. De nem ugy ft. P. úr; ő neki a katholicismusban örök érvényű minden, abban semmi el nem évül, semmi nem változik. — S hogy a világi törvényhozás a jus canonicumnak olyan természetű cikkeit érvényen kívülivé tette, hogy az isteni ügyekbe emberségesebb szellemet mert behozni, ez az, ugy látszik, a mi Palásthy úr szivét sebzi. Ha olvassuk azon rettenetes jeremiádokat, melyeket Palásthy úr az 1848-ki törvények által szenvedett kath. egyházi veszteségekről eljajveszékel; ha tekintetbe vesszük, miszerint e veszteségek nem állanak egyébből, mint hogy a hazában élő minden vallásfelekezetre nézve tökéletes egyenjogúság és viszonosság állapíttatott meg, akkor teljes okunk van azt hinni, hogy P. úr nem ismer más jogot, csak azt, mely őt feljogosítja mások ellen jogtalankodni. Ha ez is az igazhivőséghez tartozik, akkor mi szívből örvendezünk, s áldjuk Istenünket, hogy amaz igazhivők sorába nem számmittatunk. Ballagi Mór. JÉZUS, MINT TÖRTÉNETI SZEMÉLY. — Történet-bölcsészeti szempontból. — (Vége.) De legyen elég e történeti nyomozás az emberi fejlődés ezen ágán. Hogy a Judaismusaz emberi fejlődés munkájának másik felét teljesitve—külön fejlődésének minden stadiumain a gondviselés ugyanazon céljának kezére dolgozik, és „tanitó mester a Krisztusra;" — az, ugy gondolom, nem csak a theologiában hagyományos és a sz. iráson alapuló nézet, — hanem az elfogulatlanul vizsgáló philosophia által is megpróbált és elfogadott igazság. A judaismus a görög római pogány míveltséggel ellentétesen nem az egyéniből indul ki, hanem az általánosból — az egylsten tudatából. Mig t. i. a pogány világnézlet a subjectivitás korlátai között mozog, addig a zsidó műveltség orientális jelleme szerint, mint a napkeleti míveltség és világnézlet legfejlettebb fokú kifejezése — az egyéni és egyes, mint csak esetlegesen és mulékonyan létező mellett az abstract általánosbul — az egy Istennek fogalmából indul ki ugy annyira, hogy az Istennek zsidó képzete szerint a természetnek, mint ilyennek — a natura mai fogalma szerinti eszméje, valamint az egyénnek és a társaságnak modern fogalom szerint, mint erkölcsi lénynek és erkölcsi társaságnak, eszméje alig létezhetett. Az Isten egy — unicus — az egyedüli, a ki valódi ^ létellel bir. 0 általa lettek vannak és lesznek minden dolgok. A természet működése folytonosan az ö absolut és közvetlen akaratjából folyó egyéni ténye, keresztyén fogalom szerint csudacselekvény. 0 akarja — és meglesz. Az ember irányában ö az űr, és akaratja törvény, mely előtt az f egyéni akarat elnémul, mely felett az egyénnek nincs egyéb jogosultsága, és egyéb ténye nem jogosult — mint a félelem, az engedelmesség, a passiv odaadás. A zsidó népre nézve azonban ezen absolut egy — a kin kivül nincsen Isten — egyszersmind particularis nemzeti Isten. Jehova az Ábrahám, Izsák és Jákob istene, és Izráel népe az ö választott népe: „Ha megtartand játok a mit néktek parancsolta m, ti lesztek az én népem, és én leszek a ti Istentek." (3. Mor. 16, 12. Jer. 7, 23— 26). „H a meghallgatandjátok az én beszédemet, és megtartandjátok az én szövetségemet, nékem minden népek fölött való népem lesztek. Mert ennyim mind az egész föld, ti pedig lesztek nékem papiországomésszent népe m." (2. Mos. 19, 5. 6.) íme — ez a zsidó népnek Istentudata : a szövetség viszonya — a lekötöttség és szerződés viszonya Isten és a zsidó nép között, mely szerződés- . nél fogva az Isten részére parancsolatjainak teljesítése és neve dicsőségének terjesztése; a zsidó nép számára pedig ennek nemzeti nagyléte, népi emelkedése és boldogulása van lekötve. Igaz ugyan, hogy itt az ember — ellenkezőleg a pogány öntudattal, mely, mint láttuk — korlátlan subjectivitásával önnön magának törvénye — az Isten örök és határozott akaratjának tudatában objectiv korlátot és meghatározást talált, A zsidó míveltség szerint az ember, mint egyéni akarat, és az isteni parancs — mint objectiv törvény között viszony létesül. Hanem ezen viszony az ember részéről még legkülsőségesebb — a szövetség, a szerződés merev viszonya, mely leköt anélkül, hogy az ember egyéni érzelmeit és subjectiv akaratát legkevésbé érintené, és az egyén erkölcsi hozzájárulását és érdekeltségét kívánná. Contractus contrahentibus legem ponit — és a szerződésszerű kötelezettségnek elég tétetett, ha akarva nem akarva betüszerint beteljesittetik. íme — a zsidó tudat felfogta az egyéni akaratot korlátozó objectiv akaratot — az Istent; de az egyéni akarat még nem szabadult fel, még nem szellemült át. A betű megöl. A törvény nem elevenít. (Gal. 3, 210 Az ember a zsidó öntudat szerint még nem fejlődött az erkölcsi lény — az ember — öntudatára. Innen van az, hogy a zsidó öntudat, amely utóbb a kiválón nemzeti irányú és jellemű Pharisaeismusban találta leghívebb kifejezését és legpraegnansabb kinyomatát, csak törvényszerűséget kiván, és nem a törvénynek erkölcsi betöltését ; innen magyarázható a Judaismusnak külső betürágása — mely „a szúnyogot megszűri, és a tevét elnyeli, a méntát