Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-10-14 / 41. szám

megdézmálja és a törvényben a mi legnagyobb — azt elhagyja ;u

innen a zsidó erkölcsi életnek ama külső igazságon felhizott kérkedékeny pöffeszkedése, mely, mig egyrészről az erkölcsi fönség méltóságáig felemelkedni nem birt, másrészről a személyes felelősség — a bűntudat mélységéig ritkán bocsátkozik; és végre — innen érthető, hogy a zsidó erkölcsi tudat törvényei között külömbséget nem tesz, és a tisztán helyi, időszerinti, egészségi, közrendi szabályozások az örök erkölcsi törvényekkel egy és ugyanazon rangfokozatú egyenlő érvénynyel birnak. A mint tehát a pogány miveltség egyoldalú subjectiv fejlődése szerint erkölcsi fogalmával csak a subjectiv hasznos és célszerű eszméjéig jutott, és legfőbb kifejlésében is az egyesek összegén — a társadalmon tul egyéb objectiv törvényt nem ismerve, az általános emberiség — a humanismusig nem birt felemelkedni; ugy a zsidó miveltség egyoldalúan objectiv természete szerint még valódi erkölcsi tény nincs, hanem csak engedelmesség, csak külső cselekedet csak a kövekre irt betűnek szolgalatja, és nem a léleknek szolgála tj a. (2. Cor. 3.) Shakspeare Shylockjának, kinek képét a nagy költő ezen nép lelki élete után mintázta, a törvényszerűség és a szerződés betűje szerinti külső alaki igazság, habár ezen igazság maga a bün és az einbertelenség. Szintúgy a zsidó erkölcsi tudatának megfelelöleg vallási tudatában is nem az egyén áll közvetlen viszonyban az Istennel, hanem a zsidó nép; és az egyes csakis mint e népnek fia — mint Ábrahám magva lépett solidaris lekötelezettséggel Istennel erkölcsi viszonylatba. Az egyes — mint erkölcsi individuum még nem jutott külön jogosultságának érzetére. A nép — mint az egyesek öszszege, a templom elöpitvarában áll, és nem léphet Isten elé. Csak egy — a főpap — mint a nép személyesitöje léphet be a szentek szentjébe — melyet a néptől egy vastag kárpit takar el. Ime a zsidó.erkölcsi és vallási tudat fö jellemvonása : az önnönkivüliség — a félszeg objectivitás, a mit az apostol az evangyéliom állapotával szemközt jellemzőn a törvény állapotának, és a fiúság lelkével szemben szolgaságnak nevez. De másrészről mégis, — ezen népvallás erkölcsi és állami élete kifejlésének mozzanatait észlelvén, lehetetlen abban a gondviselésnek ugyan azon egy célra vezető nyomait nem találni, és az emberi szellemnek ugyanazon egy irányban hullámzó áramlását nem érezni, mint azt a pogány mívéltségnél tapasztaltuk. A zsidó nép, mint az Úrnak választott szövetséges népe, solidaris szövetség viszonyában állván Istenhez, ezen solidaris lekötöttség és felelősség fogalmában, nincs-e már involválva az egyéni és egyénenkinti lekölelezettség és individuális erkölcsi felelősség eszméje ? Épen ezen népnek oly sokfélekép zaklatott és hányattatott nemzeti existentiája és nemzeti küzdelme nem látszik-e a gondviselés kezében mintegy az alchimista azon alkalmas retortájának, mely által, — a zsidó nép sajátságos istentudatánál fogva, a személyes erkölcsi tudat és bűntudat létesüljön ? és a zsidó szellemvilágnak olyan nyilvánulásai, (Amos. 5, 21. Hosea 6, 6. Ezek. 11, 19. 20.) melyek a zsidó tényleges gyakorlattal szemközt a külső cselekedeteknek u. m. az áldozatoknak és ceremoniális szertartásoknak — mint lényegtelennek és semmisnek elvetésével a léleknek szolgálatát — önnön szive meghajtását és önön indulatai feláldozását, mint általános erkölcsi jót, sürgetnek; nem ugy tűnnek-e fel, mint egy közeledő erkölcsi világnak első hajnalsugarai? Az ember közös származásának hitében, és az Istennek, mint minden népek Istenének és urának tudatában, mint aki mindenek által megismertetni és imádtatni kiván, és országlását egykor mindenekre kiterjesztendi; habár a múltra nézve csak az elveszettnek siratott paradicsomi állapot, a jövőre nézve csak postulatum alakjában — az emberiség egységének és együvé tartozásának eszméje? A messiás eszméje, — habár a zsidó népnek legsajátabb eszmekörében és külön zsidó nemzeti burkolatban támadt, mégis végső kifejlésében és célzásaiban nem érinti-e már az általános emberiség — a humanismus szellemországának határait; és habár ezen messiási eszme első tekintetre nem látszik is egyébnek, mint a zsidóság nemzeti fájdalmának és kétségbeesésének könnyein megtört reménysugár; az elfogulatlanul észlelhető mégis nem fedezi-e fel benne a humanismus és az erkölcsi istenország némi magasztos szinvegyületeit ? Es végre — midőn a gondviselés intéző keze ezen népet az akkor világszereplésre jutott római birodalommal, és ebben különösen a görög míveltséggel is érintkezésbe hozza ; midőn ezt, külön nemzeti lételétöl, önállóságától megfosztva, megtört nemzeti büszkeségével a római merev polgárzatba beleolvasztja, és az Istennek választott népét világuralomra hivott nemzeti reményeivel és vágyaival a mindent nivellirozó római államgazdaságba . — a római provincia prokrustesi ágyára szoritja; midőn Juda, Dávid és Salamonra visszatekintő népies hagyományaival és büszke traditióival Róma dicsőségének diadalszekere elé fogatik, és igy az Istennek látható földi országa összeporlik és elveszti jelentőségét; — mind ezen történeti körülmények csudálatos összetalálkozásánál fogva nem természetes-e, ha a zsidó öntudat önmagába visszavettetve — mint ez az Essenusoknál mutatkozik — az emberi lélek szellemvilágában egy oly erkölcsi istenország határait keresi, melynek — nem mint azon nép fia, nem mint Ábrahám magva, hanem általában mint ember, jogosult polgára ? nem-e nagy részt e történeti körülmények összehatása : a római világuralom, a zsidó patrikularismusban megtört sziv, a nemzeti megsemmisülés és megalázódás képezik és készítik azon bethlemi űtat és azon alacsony helyet, a hol megszülethetik a z embernek fia? Ime — eljutottunk azon pontig, mely felé ver — nem csak a hit által érezhetöleg, hanem a gondolkodó bölcselet által is észlelhetöleg — a történet szive. Az ember történeti fejlődésének mozzanatai — látszólag külön pontokból indulva, külön színezettel és sokszor szétváló áramlásokban — mégis e pont felé tartanak, és történetileg is a római összbirodalomban találkoznak és folynak össze. Az emberi törekvés, és a gondviselés ujja e pontra mutat. A történet e helyen ünnepel! És — az időnek teljességében született Jézus. Talán fölösleges ismételve megemlítenem, hogy e helyett ezen név, kivétetve minden dogmatikus vonatko-