Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-16 / 37. szám

ily kedves, életrevaló gyermeket pap nélkül megkeresztelni ég felnövelni merészlették a szepességi kollegák. . . A mi tiszt, és ntiszt. lelkész uraink ez óta rég excommunikálnak mindnyájunkat ilyenféle, elszakadási, ellentörekvésinek bélyegzendett nem is tetteink de már óhajtásainkért. Ha ez nem, ugy legalább megtizedelve utasíttatunk ki szerény hivatalunkból azon eget ostromló merényletünkért, ha körlelkészünk előtt négyszögű oszloppá tömörülnénk, ha tanitói értekezleteinken csak Öt év alatt jelennék meg az oltárnak egyetlen szolgája, még az is vendégül, — s aztán egy superintendens. Ki hinné minálunk, hogy a tanügy még igy is az egyházé?. Hiszen a mi alföldi papunk önmagát szereti egyháznak tartani. — Ismertető legalább jó lélekkel vallja, hogy az általa ismert tanitói értekezleteken : pap nélkül semmi, pap által minden — az uralkodó hangulat. Aztán nem is csuda, hogy találkozott már oly szép lelkű ágost. hitv. tanférfiúval, ki, nem érezvén, csak hirböl ismeri a tiszántúli h. h. egyh. körülményeknek a tanítókra különösen túlzásig nehéz sulylyal gyakorolt nyomását, bírván egyszersmind az evangy. léleknek azon ajándékával, hogy az igazságot hiinezetlen őszinteséggel szembe mondani szokta, — azt bizonyitgatá a gyakorlati életből vett tényadatokkal, miszerint a kálvinisták közt szerfelett elhatalmazott a papi csalhatlanság hamis dogmája s az ezen alapuló önkény, főleg a tanitók felett gyakorlott hatalmaskodás. Kálvin tanrendszerében van-e ennek alapja ? kérdezte. Ismertető komolyan tagadta. Mire döntenék ezen kérdésnél az adandó választ t. pályatársai ? az leginkább az egyének és körülmények szerint külömböző fogna lenni. Az igazság pedig mindenütt s mindenkire nézve csak egy és ugyanaz lehet. Mig szolgaias, lealázó helyzetben van a tanitó, nem várhatni tőle szabad emberhez méltó ügybuzgalmat, lelkesedést; Vannak lényei a természetnek, jármot viselők; de ráfér az azokra, önként is felveszik, miután beleszoktattak. Mondjuk ki tehát egyenesen és mindnyájan a tagadó választ ezen kérdésre : Kálvin tanainak és a reform. hitfelekezetnek tudománya szellemében alapul-e a hierarchikus túlzás ? Mint t. Hoffer E. barátunk fentebb idézett cikkében kimutatta, nem. És mi, részünkről, hogyan bizonyítsuk be azt, hogy a tagadásban rejlik a mi igazságunk ? Az által, hogy a magunk tanitói tudománykörében senki más, még a papunk által sem engedjük tulszárnyaltatni magunkat. Annál jobb aztán, ha németül is elolvasni tudjuk és megszokjuk az oly jeles tanirodalmi könyveket s folyóiratokat, a milyennek pl. itten nyújtott futólagos ismertetése mintegy önkénytelenül hozá ismertetőnek tollára ezen kitéréseket. Hanem ideje, visszatérni a dologra. — Az ötödik nagy gyűlésnél maradtunk el. Szabad ég alatt, gyönyörű vadgesztenyék árnyában, t. Nadler úr kertjében tarttatott az, nagy számú diszes úri vendégsereg jelenlétében. Ha szepességi ember kiván szívességet tanúsítani valaki iránt, az igen szép móddal ügyesen teszi és a legfinomabb lekötelező modorban. Söt, ha jól tudom, ez általában hegyvidéken lakó müveit emberek napi rendje. Bemutatom már most az ezen gyűlést megnyitott elnöki beszédet. T. Payer Hugó tiszttársunk ajkairól körülbelül ily módon, bár az eredetiben sokkal szebben és hatásosabban folyt az: „Nagyon tisztelt pályatársak? Lelkesültebben, mint bármikor ezelőtt, üzvözlöm ma önöket, egyesületünk ötödik nagy gyűlésén; van szerencsém ugyanis üdvözlő szavaimat önökhez intézhetni e napon egyházkerületünk köztiszteletben álló elöljárói és képviselőinek — ker. felügyelő úr ö nsga és főtiszt, superintendens urunk jelenlétében, kik személyes látogatással megtisztelni s ez által mintegy fensőbb szentesítéssel ellátni kívánták e mai közgyűlésünket. Van szerencsém — üdvözlő szavaimat önökhez intézni ily nagy tekintetű diszes hallgatóság körében, a melynek közönsége a mi szepességi gyülekezeteinkre nézve több tekintetben példányszerü lelkesedéssel, ügyszeretettel mindig eloltündökleni szeret. Midőn azért én most nsgodat ugy, mint fötisztségedet a legszivélyesebben, a legőszintébb tisztelettel üdvözlöm, nem csupán személyes érzelmeimnek adok kifejezést, de — meg vagyok arról győződve, hogy a jelenlevők mindnyájának igaz lelkületét, habár kelleténél gyöngébben, tolmácsolom. Midőn pedig a t. hallgatóság irányában hódoló tiszteletet nyilvánítok, — mind azon nemes keblű ügybarátokat s a többi nagyra becsült vendégeket, kik jelenlétükkel minket és gyűlésünket megtisztelni jók valának, szívesen köszöntöm, — nem csalatkozhatom azon hitemben, hogy ez által jelenlevő tiszttársaim óhajtása szerint cselekszem. — Nagyon tisztelt pályatársak ! mi, csak egy-kettőnek kivételével, az úgynevezett népiskolának tanitói vagyunk. Oly intézet ez, mely iránt a népnek, a hazának s az emberiségnek barátai közül senki nem lehet és nem szabad, hogy közönyös legyen. Ez nem csupán a tanitók ügye ; hanem közösen szent ügye mindazoknak, kik a nép, a haza és emberiség java iránt őszinte jóakarattal viseltetnek. A mi tanitói egyletünk föladata pedig nemcsak az, hogy egyes tagjai által, az iskola falain belől, fokozott sikerrel hasson a rábízatott ifjú nemzedék szive és elméjének képezésére; hanem hogy az iskola és az egylet körén kivül álló másokat is megnyervén, az iskola, a növelés ügye iránt nemes buzgalomra hevítsen. A népiskolának hivatása — kétségtelenül — az, hogy az úgynevezett közép és alsó néposztályt, tehát akármely ország lakóinak jelentékenyen nagy többségét az előrehaladó műveltség s polgárosodásban minden ereje ráfordításával vezesse, irányozza, segélje. A felsőbb osztálybeliek leginkább házi és magán tanitók és növelők (Haus- und Privatlehrer, Instructoren, Hofmeister, Práfecten und Gouverneure) által, többnyire kizárólagos, majd mindig bizonyos kasztszellemet lehelő magasb rendű tanintézeteken szoktak képeztetni. Ezeknek a népiskolákra szükségök nincs, a szerint pedig olykori kizárólagosságuk mellett azzal nem is gondolnak. Azonban, a nép tengernyi nagy sokaságának növelésére csakugyan kell, hogy létezzék valamely intézet, mely a műveltségben elörehaladhatásnak nélkülözhetlen alapföltéteit szolgáltatni igyekezik. Ez a népiskola, — és mi, a kik ma itten gyűlésezünk, csak egy kicsiny töredéke vagyunk amaz igen nagy tábornak, mely a szellem fegyvereivel küzd — „utat törni" („eine Gasse" zu erobern) a műveltség számára a tömeg között. Ugyanazért a mi hivatásunk : tehetségünk szerint oda munkálni, hogy a nagy sokaság körében az igazra, jóra és szépre irányult nemes műveltség