Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-09 / 36. szám

dentialis gyűlésnek e tárgyban kiküldött bizottmányi tagja „nem avatlanul és hitelt érdemlöleg." Ha e hosszú időkön át megérlelt felszólalás egyszerű privat-vélemény volna, tisztelettel hajolnék meg előtte, mert a gondolat — szabad; — ha az ugy is bonyolult ügyet egy vonalnyiyal előbb vitte volna, hallgatnék s örömmel várnám, hogy a „közös prot. ügy" bevégződéséhez közeledik; — de mert e felszólalásból az látszik, mintha a dunántuli superintendentia eljárását dicsöitné (természetesen, mert Körmendi úr is egyik „lelkes szónok" volt a Czelder érdekében) ; söt az látszik, mintha az erdélyi superintendentia és föconsistorium tetteit vád alá helyezné; s mert az egész felszólalásban némi ellentmondást látok, szükségesnek vélem e cikkre felelni annyival inkább, mert tagja vagyok az erdélyi generális synodusoknak, tagja a föconsistoriumnak s mint ilyen tán „nem avatlanul s hitelt érdemlöleg" szólok. Ez ügy előttünk már annyira elcsépelt, hogy unalmassá vált volna, ha be nem lenne végezve: miután folyó évi, B.Hunyadon tartott, generális synodusunk határozottan és viszszavonhatlanul kimondá, hogy miután Czelder ugy törekvései, mint tettei és erkölcsi magaviselete által magát inpossibilissé tette: öt többé el nem ismeri és mint az 1836-ik évi 2395. számú udvari rendeletnél fogva a moldva-oláhországi ref. egyházak felett álló legfelsőbb hatalom, papságából elmozdítja. — Ez ügy tehát — e határozat kelte óta — ránk nézve bevégzett dolog s a missio ügye egy vegyes bizottmány vezetésére bizva; de épen itt áll elÖ a kényszerűség, hogy hallgatással nem mellőzhetjük azon felszólalásokat, melyek — véleményünk szerint — rosz ügyet védelmeznek. Körmendi úr mindenek felett dicséri a dunántuli superintendentia felfogását, hogy ugy járt el, „m i n t a h o g y a diplomatiai tekintetek igénylik;" — t. i. adatok hiányában hivatalosan nem szólott a dologhoz, de a Czelder személyét, ad personam „bizalomra és további működésre mélt ó"n a k találta, — söt a közgyűlés lelkesedésében a hely szinén 55 frt 71 krajcárt gyűjtött számára. — Valóban, bámulatos diplomatiai eljárás! És e diplomatiai eljárás épen azon ülésben lön elkövetve, melyben az erdélyi föconsistoriumnak a diplomatia terén megőszült elnöke, b. Kemény Ferenc ö exciájának a dunántuli főt. superintendentiához is elküldött átirata felolvastatott, melyben az egész Czelderügy objectiv tartalmassággal van felmutatva. — Az egész ügy fényes világításban (hivatalosan) állott a főt. közgyűlés előtt, tehát még akkor is, ha netalán elkerülte volna becses figyelmét ama közlemény, mely e lapok folyó évi 10, 11-ik számaiban jelent meg, s mely legalább is fél-hivatalos jelentőséggel bírhatott volna, miután ott az eredeti okmányokból van öszszeállitva a missio története 1861-töl fogva, midőn a Sepsi-Sz.-Györgyön letett zsinaton először jelent meg a „biz alomra méltatott" nagy missionárius. Ugy e félhivatalos közleményből, mint a b. Kemény Ferenc átiratából meggyőződhetett volna a dunántuli superintendentialis közgyűlés: hogy Czelder Márton, mihelyt megvethette lábát Oláhországban a nyomor közpette is bőven befolyt hazafias adományokból, azonnal áthágta az eszélyesség és törvényesség határait, melyért a bukaresti csász. k. konsulság már 1862-ben panaszt emelt az erdélyi püspökségnél s mit közzsinatunk — a megjobbulás reményében — jóvá tett; — 1864-ben túlkapásai a házassági váló-perek önhatalmi elintézésére sarkalták, melyet zsinatunk meg nem engedhetett, s init helyeselni fog minden józan-gondolkozásu ember, ki felfogni birja, minő mélyen függ ez össze az erkölcsi élettel s mennyi visszaélésre adhat alkalmat; — 1865-ben már magát püspöknek decretáltatja egy szent zsinaton, melynek indítványát, határozatait jegyzökönyvét maga készíti el. — Ha az egész oláh-országi contingens belenyugodott volna, biztosítom Körmendi urat, hogy az erdélyi püspök álmát egy percig sem zavarta volna meg; de rögtön protestált az eszeveszettség ellen Bukarest, Pitest és maga Ploest is. — Tehetett-e egyebet józanon a föconsistorium, mint roszalni Czelder nagyravágyását, mely éles ellentétben állott éveken át közölt csömörletes jeremiádjaival, melyeket „missioi leveleiben" tálalt fel — egész keresztyéni alázatossággal — a türelmes olvasó közönség elé; — tehetett-e egyebet, mint a híveknek szolgáltatni igazságot s nem ez uj pápának. A föconsistoriumnak ez egyetlen természetes eljárása Czeldert felingerelte: ezután mellőzve a presbyteriumokat, mindent önkényüleg tett; Vincze Dánielt ecclájából elmozdította ; haszontalan csellengőket vett fel, papi öltönybe járatja s vallás-felekezetünkhez sem tartozó egyénekkel, csak fölszentelt papot illető teendőket vitetett végbe; iskola-tanítókká tett holmi csavargó kamaszokat; — s egész odáig ment, hogy már-már theologicum seminariumot octroyalt magának. — Ily rakoncátlansággal szemben nem volt egyéb, mint egy bizottmányt nevezni ki, mely kezébe vegye a missio ügyét, miután Czelder többé nem engedelmeskedett, s független egyházában magán kivül nem ismert sein Istent, sem embert. E perctől kezdve nem ismert határt s minden tette oda mutat, hogy most már a hírhedett nemzetiséggel nem gondolt, a mint kilátszik a Horzsához irott leveléből e lapok 30-ik számában; egymást érték a panaszos felterjesztések, hogy lázit; hogy az oláh ministeriummal és Horeszku tábornokkal értekezik; sőt az erdélyi fels. kir. főkormányszék felhívja a föconsistoriumunkat, hogy miután Czelder állam-veszélyes fondorlatokba elegyedett: mozdítsa el hivatalától. Ha mindezeket tekintetbe vesszük, melyek mind hivatalosan documentalva vannak e lapok 10—11. számaiban foglalt közleményben, valamint a b. Kemény Ferencnek is a superintendentiához a lapok 26-ik számában közölt átiratában; ha tekintetbe vesszük ama sok feladást, (melyekre azonban föconsistoriumunk soha sem épitett) hogy részeges, erkölcstelen életet él; melyeket mi itt a közelben, hol négy év óta élt, szemmel látott tanuktól — tudunk; soha se akart számolni; mert a fennhéjázó „Missioi Lapok" hitelesen nem bizonyított tételeit számadásnak csak nem vehetjük; mi volt természetesebb, hogy közkeresetet