Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-28 / 4. szám

hogy gymiiasiuinbaii feltótlen tanszabadságról szó sem lehet. A másik történeti nyom a tanszabadság ügyére nézye Budai Ézsaiás nevéhez csatlakozik s neki és a tiszántúli egyházkerületnek válik dicső'ségére. A nevezett kerületben egy gyülésileg kinevezett bizottság 1804. december utolsó napjain készített Almosdon, kétségen kivül az akkori derék főgondnok Pechy Imre elnöklete alatt, s Budai Ézsaiás jegyző tollának közreműködésével egy tantervet, mely 1806-ban ünnepélyesen elfogadtatott s törvénynyé emeltetett. Ezen tanszervezet szerint már, van elemi iskola négy, grammaticai iskola szinte négy, humanitatis iskola három, encyclopaedicus tanfolyam két osztálylyal s mindegyik ugyanannyi évvel. E szerint a szaktanulmányok pályájára lépést kilenc éves, ma úgynevezett gymnasium előzi meg. Ezen szervezet, illetőleg törvény, az encyclopaedicus tanfolyam végével szabadságot ád az ifjúnak, hogy azon tudományokat válaszsza ki hallgatás végett, melyekhez lelke leginkább vonzódik, s melyeknek mezején épen munkálkodni akar. Mit érne bármi jeles dolgok hallgatására is kényszeríteni azokat, kik azt hiszik, hogy azok őreájok nem tartoznak. Sikertelen munka oly tudományban oktatni a tanulókat, a melyben ők magok haladni nem akarnak. Célszerűbb dolog, bármely tudományt, ahoz kedvvel lépő, habár igen csekély számú tanulóknak sikerrel adni elő, mint a kedvetlenekbe s idegenkedőkbe hiu erőlködéssel s az „artes liberalesu

természetével ellenkezőleg beléjök verni akarni. Megesik, hogy azon tanulók, kik bizonyos tudományoktól idegenkedni látszottak, ha velők szabadelvüleg s minden kényszerítés nélkül bánnak, önként felkeresik az előbb általok megvetett tudományok mezejét. Szükség azonban, hogy a tanulók, szüleik, gondnokaik, vagy más, előttük tekintélylyel biró férfiak bölcs tanácsa által oda vezéreltessenek, miszerint ne annyira azon tanokat válasszák ki, melyek nekik hízelegni látszanak, hanem azokat inkább, melyek igazán hasznukra lesznek. Iíogy pedig ezen szabadsággal se a korhelység, se a ravaszság, se a rohanva haladási vágy vissza ne élhessen, — arra nézve több rendbeli óvszerek vannak. A tanulók szabad választása nevezetesen akként gyakoroltatik, miszerint rendes tanulmányképen naponként három órai leckét mindenesetre válasszanak; ha ezenfelül önként még több órát is választanak: az már a rendkívüli tanulmányok körébe esik. A rendes tanulmányokból minden iskolai év végén szigorúan megvizsgáltatnak és osztályoztatnak a tanulók. Második óvszer az, hogy az úgynevezett togátusok, kik közjótéteményből élnek, a bölcsészeti és történelmi tudományokat teljes terjedelemben hallgatni kötelesek ; sőt ők azontúl sem válogathatnak; mig azoknak, a kik saját költségükön tartják fen magukat s időnyerésre és költségkímélésre szükségük van, megengedtetik pl., hogy a görög nyelv helyett az észjogot hallgathassák. Ennyiből áll rövid kivonatban a tanulók tanszabadságára vonatkozó pontja — a tiszántúli tanrendszernek, melyről a jeles Schwartner azt jegyezte meg, hogy az „a magyar ref. iskolaügynek egy szépen dolgozott és nagy jelentőségű emléke." Az elv tehát szépen és határozottan ki vala mondva; de az alkalmazásról szóló pontban mégis annyira eltörpül az, miszerint a túlzó kritika, talán még azt is kérdésbe tehetné, hogy vájjon az egész dolog megpendült volna-e ha Debrecenben csak egyedül togátus diákok tanulnak vala? Mindenesetre furcsa egy elv vagy rendszer az, mely a szabadság élvezhetését, nem az arra való benső érettséghez, hanem a ranghoz, vagyonossághoz s más efféle lelketlen dolgokhoz vagy legalább ezekhez is köti. No de, az is egy volt hajdan az emberi gyengeségek közül, hogy a szegény togátusokon álljunk bosszút azért, mert a publikusokon nem packázhattunk. A tanszabadságnak tanárokra vonatkozó elvét, hogy t. i. ők, ne legyenek kötve előadásaikban bizonyos kézi könyvhöz, compendiumhoz s annak úgynevezett teljes elvégzéséhez, hanem belátásuk s saját maguk által kitűzött elv és rendszer szerint most ez, majd amaz ágát tárgyalják, természetesen tüzetesen a reájuk bízott tudománynak,— nem emlékszem, hogy a sárospataki reform előtt valamely reformált egyházi hatóság kimondotta volna, sőt épen az ellenkezőnek vannak nyomai. Mindemellett is voltak azonban egyes tanárok, kik e szabadságot tettleg igénybe vették és pedig a tudománynak és hallgatóiknak sokkal inkább 7*