Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-07-29 / 30. szám
KÖNYVÉSZET. Jnlins Caesar története III. Napoleontól. II. kötet. Kiadja Ráth Mór 1866. Megjelent második kötete is azon munkának, melynek első kötete, oly nagy várakozás után, annyi megtámadásban részesült. Napoleon az első kötetben csak elveket állított fel, melyek az ő uralkodásának is elvei, tehát az első kötet nem a történeti hűség megsértése miatt lön annyira megtámadva, hanem mivel szerzője Caesart félistennek tüntette fel, hogy a világ meg az uj kor hatalmas Caesarját tekintse emberen túli lénynek, s hogy belássa, miszerint a hogyan Caesar után Octavian következett, ugy I. Napoleon után is egy uj Octaviannak (III. Napoleon) kellett jőni, s hogy kimutassa, hogy akik még ezután is szabadság után áhítoznak, azok mind agyrémesek. A második kötet tisztán történeti, földrajzi és régészeti tartalmú. E munka, melynek szerzője magas állásánál és hatalmánál fogva, a legköltségesebb ásatásokat tehette, s a jelenkor leghíresebb historikusait számította munkatársai közé, hű fényt vet a rómaiak történetének legérdekesebb részére. Ajánljuk történetkedvelőinknek. A magyar királyi szék betöltése és a pagmatica sanctio története. Irta Salamon Ferenc. Kiadja Ráth Mór. Salamon Ferenc második nevezetes történeti művel gazdagította irodalmunkat. E mű kapcsolatba akarja hozni a jogi elveket az élet valóságával, hazánk időnkénti viszonyaival. Különösen kimutatja hogy a törvény és jog határain belül engedett szabad cselekvésben a királyválasztások de különösen a pragmatica sanctio létrejötte alkalmával, mi volt irányadó az önelhatározásra. A pragmatica sanctio története a könyv kétharmadát foglalja el; egy harmadrész pedig az előbbi királyválasztások rövid ecsetelésével van betöltve. E munka megjelenése épen most van helyén, midőn hazánk, nemsokára közjogi átalakuláson leszen átmenendo. Óhajtjuk e jeles munkának mentül szélesebb körben való elterjedését. Protestáns Népiskolai Közlöny. Szerkesztő : Nagy László. Első évfolyam. III. szállítmány. Ez életrevaló és prot. tanítókra nézve nélkülözhetlen iskolai folyóirat, a csekély pártolás dacára, melyet iránta, fájdalom, tanitóink tanúsítanak, az egyházkerületek biztatása és a szerkesztők szívóssága mellett, hála Istennek, még mindég fentartja magát, E harmadik szállítmány, dus és tanulságos béltartalmára nézve, méltó a két elsőhöz. A bennfoglalt cikkek : „Fegyelmi tanulmányok" Nagy Lászlótól; „Elmélkedések a nőnevelés felett" D.-től; „Közlemény külföldi iskolai dolgokról" B. K.-tól stb. stb, mind olyanok, hogy azok olvasása által a tanitó nemcsak szórakozást nyer, hanem paedagogikai ismereteit is tetemesen gyarapíthatja. Ajánljuk e szakközlönyt az érdeklettek figyelmébe. Kgyházi költemények. Irta Tomka Károly. Ezen müvecske csinos vallásos költeménykéket tartalmaz, minők pl. a „Család lapjában" eddig megszoktak jelenni, s ezenkívül 15 különféle alkalomra búcsúztatók vannak benne, melyek részint ugy, amint itt e könyvecskében megjelentek, részint pedig csekély változtatással bízvást használhatók. Néptanítóink nem fogják hiában kiadni azon néhány krajcárt, melybe ezen munkácska megszerzése kerül. HIRDETÉSEK. Pályázat. A turkevei ref. fiúiskola III—ik elemi osztályabeli tanítóságra, melynek évi fizetése 140 frt o. é., 100 véka búza, 100 véka árpa az egyház magtárából, minden tanítványtól 1. csirke és lakhely, — pályázat nyittatik. Az ezt megnyerni kívánók a kellő okmányokkal felszerelendett folyamodványukat, a folyó évi augustus 20-ig a lelkészi hivatalhoz — posta útján bérmentve — juttassák be. A postaköltségek utólagosan megtéríttetnek. Kelt a turkevei ref. egyház, jul. 15-én 1866. tartott presbyteri üléséből. 2—1 Katona Sándor, m. k. egyházi jegyző. A felsö-lövöi evangelikus nyilvános tanintézetben, Vasmegyében, a jövő tanév f. é. sept. l-jén veendi kezdetét. Ezen intézet néptanitóképezdét és alreálgymnasiumot foglal magában, melylyel tápnövelde (Pensionat)áll kapcsolatban 6—12 éves fiuk számára. Ez utóbbiban a növendékeknek, szakavatott tanitók folytonos apai gondos felügyelete s vezetése alatt, 215 frt , o. é. igen mérsékelt évi díj mellett, mely összegben az iró — s rajzeszközök is foglaltatnak, nevelés, alreálgymnasiumi oktatás, lakás, tápszolgálat, mosás, fűtés és világítás nyujtatik. A növendékek a felvétel alkalmával keresztleveleiket, himlöoltási jegyeiket és azon oktatási bizonyítványaikat tartoznak felmutatni, melyek eddigi tanításukra vonatkoznak. Szintúgy ellátandók a szükséges ágyneművel, fehérruhával és ruházattal. Ének, testgyakorlás és francianyelv kötelező tantárgyak. Az előadási nyelv a német, mely mellett azonban a honi nyelvre különös gond fordittatik. Felsö-Lövön, augusztus l-jén 1866. 3—2 Linberger István, igazgató. TARTALOM : A féketvesztett ultramontanismus. — Iskolaügy: Lehct-e az iskolatanitóknak egyenlő fiztésük a papokkal ? — Belföld: A sáros-zempléni ágost. hitv. ev. egyházmegye folyó julius hó 3-án tartá évi közgyűlését Eperjesen. — Nagybányai egyházmegye. — Tárca: Missióügyek. — A sárospataki főiskola tápintézetébe 186e /7. iskolai évre következő ifjak vannak felvéve. — Gyászhír. — Ujabb értesítés „Magyarország térképe" ügyében. — Könyvészet. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest. Mandello és Leitner gyorssajtói nyomása. (Váci-út 9. sz.)