Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-29 / 30. szám

szobája, hanem az iskola fűtésére használtatik; de az iskola pénztárában ezen fa árából soha egy krajcár sem találtatik, mert a milyen könnyen jön, olyan könnyen száll alá poklokra. Erre már igazán elmondhatja N. S. úr, mit „észrevételeiben" oly élesen, oly célzatosan vág a káplán uraknak: „az ilynemű átalakulás ellen a lélektan igenis — de leik zsidó nem tiltakozik." Én pedig leik zsidó ellen tiltakozom, hogy ezen kérdéses pénznek még sem az ö kontójába — hanem egyenesen a „Népisk.Jíözlöny" szerkesztője tárcájába kellene alászállani, hogy igy lelki szomjúságát is oltogathatná az ilyen tanitó ezen szellemi forrásból merített itallal. És csak akarat kell hozzá uraim! és a lelketlen közönyösség miatt meleg pártolásnak nem örvendhető lapra, öt hat ezer prot. tanitó. közül mindjárt előfizethet a fele. Még egy dolog van, mi N. S. urat nagyon bántja s mini motozka hemzseg nyugtalan fejében, s ez, saját szavai szerint „hogy a tanitók a papoktól függetlenül működjenek s amazok tettei ezek által ne ellenőriztessenek." S ezen lázadt kebel kitörése után igy kiált fel égő vágygyal: „Oh ha ez igy volna! Ha ez valaha létesülne !" Atyám! bocsáss meg nékie, mert nem tudja mit szól, mit kiván és mit cselekszik. Azonban, meg nem állhatom itt, hogy e lapok hasábjain N. S. úr ez időbeli szülöttjének még két kuruc testvérét föl ne mutassam ismertetésül a 48-ki nevezetes napokból. Az első testvér bizonyos tanitói körből, ily követeléssel lép a magyar minister eleibe : „A papi igazgatással eddig kapcsolatban volt önkény alól szabadittassunk fel." A másik testvér dörgő hangon igy tör be báró Eötvös minister ajtaján: „kérjük és kivánjuk egyedül a törvényektőli függést, törvényeken kivül pedig a teljes függetlenséget és szabadságot, — következőleg minden eddig jogtalanul ránk erőszakolt, de nyakunkról lerázni nem birt nyomások megszüntetését," (!!??) Ezekhez nem kell commentár. A trombita nagy lármát csinál, csak az a jó, hogy benne szél van. Vájjon megfujják-e 1866-ban ? Mi pedig ezeknek rettenetes hallására, mint a jó pápista ember midőn kísértetet iát, vessünk keresztet, ne magunkra, hanem Nagy Sándor úr 48-ból elővarázsolt s fentebb látott halottjára; és ha az Aesopus meséjekent a tanitó úrak sehogy sem tűrhetik a léc-királyt — csakhogy hogy aztán ugy ne járjanak, mint a mesebeli békák — adjunk mi papok nekik igazságot, és kiáltsunk fel imádkozva : Mi atyánk! szabadíts meg a gonosztól. 0 . . y. —'£>-<>BELFÖLD. A SÁROS-ZEMPLÉNI ÁGOST. HITV EV. EGYHÁZMEGYE folyó juliushó 3-án tartá évi közgyűlését Eperjesen, melyen az egyházmegyei felügyelő tekintetes lucskai Bánó Miklós úrnak, a gyűlés előtt még csak rövid idővel és alig reménylett személyes megjelenése az öröm s honfiúi fájdalom vegyes érzelmeivel fogadtatott. Hogy ne örültünk volna ugyanis szivünkből egy részt, midőn egyházmegyénk lelkes, erélyes, tettre s áldozatra kész egyik kormányosát oly váratlanul tisztelhetjük körünkben, s mégis, ha elgondoljuk , h°gy jelenlétét csakis az országgyűlés elnapolásának tulajdonithatjuk, melynek közszeretetü felügyelőnk egyik tagja, tagadhatlan, miszerint szivesebben lemondottunk volna a vele való együttlét öröméről, azon tudatban, hogy ö ott azalatt a honatyák diszes koszorujáean közös anyánk, az édes haza javát, boldogságát munkálja, melylyel egyházunké is oly szorosan összefügg. Mélyen érzé ezt, ugy látszik ö maga is, midőn megnyitó beszédében, azon, immár meghiusult szép reményekről megemlékezett, melyeket a legutóbbi országgyűléshez hazai protestáns egyházunk is kötött volt, midőn attól az egyenjogúságnak, melyet már a 48-iki hongyülés elvben kimondott, elvalahárai életbeléptetését, s számos sérelmeinknek orvoslását reményiette. Midőn úgymond szóló, legjogosb kívánalmainknak valósulásáról, talán hosszú időre le kell mondanunk, kell hogy minden erőnket egyházunk beléletének fejlesztésére fordítsuk. Tegyük ami tőlünk telik, a többit bízzuk istenre. Derék főesperesünk nt. U r b á n Adolf úr felemiitvén, mily üdvösnek tartja azon eljárást, mely szerint a gyűlés az egész e.megyének anyagi és szellemi állapotjárói s mozzanatairól értesíttessék, ezt évenkint ö is tenni igéré, s azonnal meg is kezdé. Megemlité az egyházmegyénkben már számos évek előtt megalakult, de eddig főleg csak a tagok s özvegyeik anyagi javát célzó tanitói egyletet, mely miután a föesperes urat egyhangúlag elnökévé választá, az ő erélyes és eszélyes közreműködése folytán (ezeket én teszem hozzá, s nem ö mondá) eddigi kissé kétesirányu homályából kibontakozva, uj életerős lendületet nyert, midőn jövendőbeli gyűléseink egyik főtárgyául a nevelés terén gyűjtött tapasztalatok kölcsönös kicserélését, nevelészeti kérdések megvitatását, s igy az oly üdvöseknek bizonyult s másutt már oly szép virágzásnak indult néptanítói értekezleteket tűzte ki, mire nem mondhatunk egyebet, mint azt, hogy „jöjjön el a te országod." Igen helyeslőleg fogadtatott azon rendszabály is, mely szerint ezen tanitóegyleti összejövetelek mindenkor 2 ülésből álljanak, melyek közül az egyik, a tanitói értekezleteknek megfelelöleg pedagógiai tárgyakkal, a másik pedig az egylet bel- s anyagi ügyeivel foglalkozzék, s hogy az abbani részvételre a tankerületek világi és egyházi dékánjai is köteleztessenek, holott az emezek feletti tanácskozás csupán az egyleti tagok, mint egyedül érdeklett felek számára tartassék fel. Végül felemiitvén föesperes úr az e.megye személyzetében történt változásokat, kegyeletes érzéssel emlékezett meg halottjainkról, u. m. egykori esperes és volt ófalusi lelkész Bálint Jánosról, s néhai edvi Illés Péter ujklenóci egyházfelügyelöröl, egyszersmind pedig bemutatá a gyűlésnek az abosi egyháznak ifjú uj lelkészét, tiszt. Ostermann Pál urat, kit még tanuló korában, néhány év előtt, oly ok nélkül s oly bárdolatlan nyersességgel támadott meg a „Cirkevnye disti" hírneves szerkesztője, s ki e támadást oly huszáros tűzzel verte vissza, nem hiába hogy huszár is volt