Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-01 / 26. szám

Nt. Trsztyenszky Gyula esperes úrnak a soproni alsó evang. egyházmegye lelkészei­hez olvasóegylet felállítása érdemében kibocsá­tott körlevele. A lelkésznek „tudós" cimet adott a világ. E cimet nem fogadhatja el a lelkész, tudósnak túl­becsülés nélkül senki sem tarthatná magát. Az egyes ember véges tudata a tudomány roppant nagyságához mérten, halványan égő kisded lámpa­fény, a napvilágot befényiő lángtengeréhez. Ki azt hiszi, hogy mindent tud vagy mindent tudni fog, az hasonló lenne a regebeli ama tulbizotthoz, ki egy kagylóval kimeríteni akará a tengert. A ne­künk adott „tudós" cim erkölcsi kötelezettség arra hogy „tudjunk." E cim megköveteli, oda utalja a lelkészt, hogy a tudomány ápolója ter­jesztó'jé legyen. A protestáns lelkésznek nem kül­fény, külragyogvány ád tekintélyt, de míveltsége — tudománya. Annyi jelentősége, súlya van a prot. lelkésznek, az egyház s a társadalmi élet terén, mennyit a tudomány mérlegén nyom. Ezért a lelkésznek vele kell haladni a tudo­mánynyal, mely óriási lépésekkel folyvást uj utat tör. Figyelemmel kell kisérnünk a kor tudomá­nyos mozzanatait általában, mennyiben a lelkész mint társadalmi tag közmiveltség színvonalán állni köteles, — de különösen utalva van szaktu­dománya a theologiai irodalom éber vizsgálá­sára — tanulmányozására. — Ezt tenni a lelkész mindig hivatva, kötelezve volt, de elutasithatlan kötelme főkép napjainkban, midőn a theologia te­rén a szabad vizsgálódás bajnokai élénk harcot vívnak a merev formák — a betűk sáncainak vé­dőivel , midőn az eddigi általános megállapí­tott tannézetekkel szemben, uj elvek — esz­mék , irány, vetődnek fel az egyházirodalom felszínére. Anélkül, hogy teljes mérvben helye­seinők, aláirnók korunk egyes tudósainak inkább a hitetlenség mint a tudomány szolgálatára tett, korszerű újítások — szabad vizsgálódás cége alatt felmutatott túlkapásait, melyek az emberiség leg­szentebb érzetét a hitet aknázzák alá, — a harc, mi egyházi tudósaink közt vivatik tanulságos­n a k jogosan mondható. Ez általános küzdelemben magyarhoni prot. lelkészek képviselve alig vannak. Nem tudósaink hiányában van az ok. Vannak hála az égnek fér­fiaink, kiknek tudományos ismeretük, a külföld hírneves irodalmi egyéneivel mérlegeltetve bátran kiállják az összehasonlítást, kik hivatva vannak, illetékesek magyarhoni egyházirodalmunkat, a szerencsésb körülmények közt magasra fejlődött külföldi egyházirodalom színvonalára emelni. Tu­dósaink tényleges részvevés helyett, néző szere­pet visznek; mert kénytelenek tenni ezt. Ott van­nak a kövek, melyekkel a szabadvizsgálódás bú­várait, a szabadgondolkodás apostolait mint Jé­zust — sújtja a közvélemény. Ott van a kereszt, melyre a gondolat, tudomány-szabadság hirdetőit istentisztelet gyanánt feszíti meg a vakbuzgóság ma is. Ha tényleges részt e szellemi küzdelemben nem veszünk, — tudósaink a kövekre s a ke­resztre gondolva, melylyel okvetlen találkozná­nak, mi a tudomány mély tengerében járatlansá­gunk eleven érzetében, —• annyit jogosan meg­várhat megkövetel a tudomány tőlünk, hogy e szellemi harc lefolyásával figyelemmel ki­sérjük legalább figyelmes nézők legyünk. Külföldi ugy mint hazai egyházirodalmunk termékei évről évről évre szaporodnak. Amint egyrészről örömmel üdvözöljük a folyvást jelenő érdekes egyházirodalmi műveket, másfelől mély fájdalommal borul el szivünk, ha azok megszer­zésére kívántató összeg nagyságát szegénységünk­kel arányosítjuk. Egyházirodalmi könyveink, drágák, miután azoknak a szó szoros értelmében vett közönsége más országokban is gyér, nálunk épen s igy megszerzésük túl halad egyes erőt. A családja fenntartásából megtakarított s szellemi önmívelésére fordítható pár forintjából lehetetlen hogy a lelkész a szükséges szakkönyvek s folyó­iratok birtokába jusson s igy vele haladjon a fej­lődő tudománynyal, főkép falusi gyülekezeteink­ben, hol nagyobbszerü könyvtáraktól távol esvén, önerőnkre vagyunk szorítkozva, utalva. Azonban a parányi tehetségek egyesitése roppant vívmányokat mutat fel, nagyszerű felada­tokat old meg. Ezért egy eszmét pendítek meg önök előtt tisztelt testvéreim, egy „lelkészi ol­vasó egylet" tervét. Ez olvasó egylet, illető­leg könyvtár létrehozását eszközölni meleg óhaja szivemnek. Jelen soraim nem programmadás, de felhivás egy olvasó egylet szervezésére. Ez esz­mét a mily üdvösnek, oly könnyen kivihetőnek találom.

Next

/
Thumbnails
Contents