Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-17 / 24. szám

liv-Verfassimg gab er demlírt commentarja mind tar-Kirchenwesen eine strenggeordnete Freiheit. Durch seine Schriften,Rathschláge,Dienstleistungen und durch die Theologen, die er bildete, verbreitete sich im siegreichen Gegensatze gegen Zwinglis Richtung weit über die Griinze der Schweiz sein Eínfluss , dem auch die Züricher sich hingaben. Genf ist durch ihn eine festgegründete, oligarchisch verwaltete, vom kirchlichen Geist erfíillte, welthistorische Republik gevorden, die Zuflucht aller verfolgten Glaubensgenossen, der Mittelpunkt einer reformirten Kirche. In sein Werk ist Theodor Beza (1519 — 1605) eingetreten, der in Frankreich unter glanzenden Verháltnissen aufgewachsen, als vielversprechender Humanist die Freuden der Wissenschaft und des Lebens genoss wie einst Abalard, aber in die re-talma-, mind alakjánál fogva a közfigyelmet magára vonta. De már 1533 végén Kálvinnak azon szabadszellemü s a hit általi megigazulást fejtegető beszéd miatt, melyet ö az egyetem rectora Knopp Miklós orvostanár számára készített s melyet ez Mindszent ünnepén — ösi szokás szerint — felolvasott, Párisból menekülni kellett. Egy évig hazájában bujdosott Kálvin , megfordulva azalatt a navarrai címzetes királyné Margit udvarában is, ki a tudósokat s művészeket szívesen látta körében, meglátogatva szülőföldjét is, hol eddig húzott egyházi jövedelmeiről lemondott; meg Párist is, de a hol a máglyák sűrűn fellobogó lángjai meggyőzték hogy hazájában, melyet ö utolsó lehelletéig oly hőn szeretett, többé maradása nincs; s honnan ezek folytán kibujformirte Kirche gerettet, als dosott Slraszburgba, majd Calvins treuer Amtsgenosse Baselbe, a reformátorok és und vielgeliebter als dieser, tudósok ezen egyik székhelyére. Itt adta ki Kálvin (1536) ama világszerte csakhamar ismeretessé lett, s minden müveit nyelvre lefordított örökbecsű müvét, az „Institutiones eine weitreichenöe gelehrte und kirchliche Wirksamkeit í and, dem jüngernGeschlechte ein Patriarch der Reformation." (390.—391. 1.). religionis Chrístíanae"-t, melyben 6. fejezet alatt a keresztyén vallás főbb tanait terjeszti elő alapos mély tudományossággal és szabatos, világos s erőteljes nyelven; s melynek classice irt élőbeszédében a francia királyt igyekszik a reformatio felől felvilágosítani s az üldözések megszüntetésére rábírni. Mivel azonban az üldözések ezentúl is folytak, elutazott Kálvin a király nővéréhez, a reformált tanokhoz szító Renata ferrarai hercegnőhöz, hogy Ferencre ezáltal gyakorolhasson hatást. De a hercegnő fér je, Estei Hercules miatt itt sem maradhatott sokáig, átment hazajába családi ügyeit rendbe hozandó, csakhamar pedig utrakelt, hogy most már véglegesen Baselben megtelepedjék; útját azonban a császárral folyt háború miatt Genf felé vette, hova — mint említve volt — épen a legjobb órában érkezett, s hol Farel és társaitól addig ostromoltatott, a nagy Isten nevében mintegy átokkal kényszeríttetett, mig végre megígérte, hogy ott marad (1536.), a következő évben pedig az egyik lelkészi és vallástanári hivatalt is elfogadta. Genf és Kálvin ekkor még merő ellentétek voltak. Genf a római egyház bilincseit széttörve, hogy ezáltal a hit s erkölcsiség parancsait is megsemmisítse s féktelenül élhessen ; — Kálvin pedig széttörte azért, hogy igy a hit s erkölcsiség parancsai ne kényszerűségből, de szabadság szerint, s necsak színleg s külsőleg, de valódilag s bensöleg töltessenek be. Genfben a katholicismus megszüntetése után a hitetlenség s erkölcstelenség, vagy mint a genfiek nevezék, a spiritualismus s liberalismus tetőpontra hágott; Kalvinban az uj szellem élő hitet s égő buzgóságot támasztott. És mivel Kálvin — kinek gyenge s félénk lelkét a hit megacélozta s hajthatlanná tette — Urának a Krisztusnak hü harcosa volt, s ennek ellenségeivel kész volt a legmakacsabb harcot küzdeni, ezért közte és Genf között csakhamar oly éles zsurlódás fejlődött ki, hogy egy népgyűlés határozata szerint kénytelen lett Kálvin Farellel s egy harmadik lelkész társával 1538. tavaszán Genfet elhagyni. Farel Nefschatelbe ment s ott is maradt haláláig (1565), Kálvin pedig elébb Baselbe, innen Straszburgba, hol a francia'menekültek lelkészévé lett. Azon 3 év alatt, melyet itt töltött, több németországi kitűnő reformátorral, többek közt magával Melanchtonnal is érintkezésbe jött, különösen azon értekezleteken, melyek a császár óhajtása folytán a protestáns és kathol. egyház összebékéltetése céljából Frankfurtban, Ha~ genauban s Regensburgban tartattak 1539—41., melyeken Kálvin is mint Straszburg s a lünebergi hercegek képviselője megjelent. Azonban Genf nagyon is hamar tapasztalta, hogy — Guizottal szólva — „könnyebb egy nagy embert számkivetni, mint nélkülözni.'4

— Genfben nemcsak a reformatio, de a politikai szabadság is oly veszélyben forgott, hogy már sokan alattomban a savoyai herceggel alkudoztak. Ezért a genfi tanács az erélyes reformátort már 1540. őszén ünnepélyesen felkérte a visszajövetelre, ki azonban a kérésnek csak egy év múlva engedett. Visszajövetele után azonnal hozzáfogott félbeszakadt munkájának folytatásához és egész halála órájáig küzdött a legnagyobb erőfeszítéssel, földi nyugalma feláldozásával igen sokszor élete kockáztatásaval is, csak hogy Isten ügye diadalra segittessék. E célból mindenekelőtt egy — világi és egyházi tagokból álló consistorium — egyházi tanács — állíttatott fel, melynek hivatása volt, hogy a genfieknek ugy magán, mint nyilvános életben a hit s erkölcs tisztasága felett szigorúan őrködjék. Ezen consistorium, melynek elnöke és lelke maga Kálvin volt, a vallástalanság legkisebb nyilatkozatáért, p. o. templommulasztásért vagy az úrvacsorával való nem élésért, valamint a fajtalan botrányos beszédekért , cselekedetekért személyválogatás nélkül mindenkit kérdőre vont és ha valaki oly vétséget követett el, melyre az egyházi büntetések, p. o. az úrvacsoráról való eltiltás, kiközösítés nem voltak elégségesek, az ilyet büntetés végett átadta a világi hatóságnak, mely az illetőket pellengérre állítással, börtönnel vagy száműzetéssel, söt egykét esetben pallossal s máglyával büntette. Ezen eljárása az egyháztanácsnak s Kalvinnak szigorú volt ugyan s a mai kor uralkodó szabad szellemével ellentétben álló; de ezen korban s Genf viszonyai között sok tekintetben menthető és tagadhatlanul célra vezető eszköz. Egy élesen metsző kés volt az, mely Genf