Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-17 / 24. szám

szerre rohanták meg. Steudelnek imént emiitett munkáját címének első szaván kezdve, a munka tartalmának u olsó szaváig éles kritikával boncolta elemeire. Nem igen van munka, melyet a kritika szöréröl-szálára annyira megmarcangolt volna, mint ez. —- A félreértéseket, hamis következtetéseket, téves állításokat, semmit mondó bizonyításokat minden kímélet nélküli szigorral mutatta ki. Mondja többek között Strauss : „Igen! annyi rendkívülit és csudateljest mondnak az evangyélisták Jézusról, hogy abból csakugyan kimagyarázható a világ hite, de a kezdettöli hihetlenség, kétkedés nem; feltámadása nem ráz meg, de halála mindig talány marad. Mert, csak az evangy. történetekhez való szokottságnak tulajdonitható az, ha nem feltétlenül találjuk megfoghatatlannak: hogyan feszíthetnek keresztre a zsidók egy férfit, ki ezereket csudásan szaporított kenyérrel kielégít, ki épen magában a fővárosban egy vakon születettet és 38 év óta sántát meggyógyít s ugyancsak a város legközelebbi szomszédságában négy napos halottat feltámaszt" stb. „Ha Steudel csak általában, a történelminek a keresztyénségbeni jelentőségéről s Krisztus személyiségéről szól, — jegyzi meg Strauss — ugy ö épen nem is talál pontot, melyen támadását megkezdje, miután ö maga is Krisztus históriai személyiségétől nem távozott el és annak a korra és környezetére való jelentőségét nem tagadta meg. Abban pedig, mit ö mythosi szöveménynek jelez, erö és vigasz nincs a kebel számára. Nem a számos mylliosszerü elbeszélések teszik Jézus személyiségét jelentékennyé — mondja tovább Strauss — hanem sokkal inkább és főleg ö saját maga, személyiségének szellemi vonzó hatalma, mely ama gyakran jelentéktelen anekdotáknak magasabb becset kölcsönöz. S hogy mily csekély becs tulajdonitható az enemü csodáskiilsöségeknek a keresztyénség tovább fejlődését és terjedését illetőleg, azt megcáfolhatlanul mutatja ugyanazon apostol, ki többet tett és dolgozott, mint* a többiek összesen — Pál. A szegletkő, melyre Pál az egész keresztyénséget állította Krisztus a ni e gh a 11, d e feltámadó 11. Arra, hogy egy férfit, minő Pál, a keresztyénség megnyerjen, nem vala szükség Jézus természetfeletti fogantatásának, az 5000 ember megvendéglésének, a tengereni járásnak s más csodatetteknek, — melyek Jézussal vagy általa történtek, — elbeszélése. És ha szükséges volt, miért nem említi fel Pál ezeket ott, hol Krisztusról szól s öt magasztalja? Avagy tartoztak legyen mindezek szorosan a keresztyénség lényegéhez: honnan van az, hogy Pál sehol sem emlékezik ezekről, még ott sem, hol a váltság munkájáról világosan, határozottan beszél? — E pontról indulva ki támadja meg Strauss Steudelt s igen tanulságosan hozza ki: mily ellenmon Jással teljes és szélomló, mily kény leges és erőszakolt a supranaturalismus azon álláspontja, melyet ellenei elfoglaltak. Kimutatja : mily alkalmatlanok a csudák, a magok valódi alakjokban, a supranaturalistákra nézve s mily gyakran rákényszerülnek azok természetszerű magyarázását hivni segítségül. Végül ezzel zárja: „Bölcs supranaluralistáink meggörbedt hátaikat, oly nagy készséggel fordítják az úrnak, hogy megrakja, megterhelje a mint csak tudja. A tehert vinni akarják, azonban titkon, a legnehezebb darabokat lehányják s mégis az űr leghűbb szolgáinak és zsákhordozóinak tartják magukat." Még azzal azonban nem érte be Strauss, hogy ellenfele támadásait keményen visszaverte. Miután Steudel elleniratára, ily módon, megfelelt, védhelyzetéböl kilépve, mint támadó fél lépett fel. A Steudel exegeticai, apologetikai és dogmatikai munkáiból és értekezéseiből a bizonyítékok egész halmazát szedte ki s ellenfele azon vádjait, hogy a ker. vallást aláássa és a sz.irás iránt tartozó tisztelettel nem viseltetik, keményen visszautasította, kimutatva egyszersmind, hogy minden tekintetben, minő joggal beszélhet épen Steudel maga a sz.irás hü vizsgálásáról, tiszta és józan exegesisröl, tiszta igazságszeretetröl, Isten szavának tiszteléséröl, stb. Hogy Steudel exeget. iránya a szellemi élet alapját, az embernek saját maga iránti igazságszeretetét aláássa, Strauss, mint nyilt vádat, mondta ki Steudel ellen. Különben ezen eljárás a sz.irás magyarázásában nem egyesek hibaja volt, hanem sajátképi álláspontja, sajátsága a supranaturalismusnak. Az valóban végzetszerű volt, hogy Steudel életének utolsó éveiben, az ellenkező nézetek ily kényes összeütközésébe zavarodjék. Különben az egész rendszer, mely lelkével oly szorosan összenőve vala s melynek érdekében, vén napjaiban sikraszállt, már sokkal erösebb lökést kapott, mintsem azt elbírhatta volna. Magamagában össze kellett annak roskadni, mihelyt a felette átdörgő kritika a helerogen elemeknek, — mit az magában egyesitett, — elkülönítése által a belső ellenkezést kimutatta. A mily éles volt Straussnak Steudel ellen irt kritikája épen oly helyesen s találólag van jellemezve benne a régi tübingai iskola uralomra emelkedett supranaturalismusának rendszere s annak, ez itolsó stadiumában kizárólagos képviselője, Steudel. Ugyanazon önámitások, öncsalódások, melyeket itt ellenfelének Strauss itt felmutat, .már a Storr exegesise iránt sem voltak idegenek ; a külömbség csak az, hogy már most, miután a kortudat szabaddá tette magát a hamis előfeltevésektől, melyeken amazok nyugodtak, nem lehete azokat tovább is takargatni. Steudel irói jellemének hü kinyomata dogmatikája, melyet 1834-ben adott ki e cím alatt: „Die Glaubenslehre der evangelisch-protestantischen Kirche nach ihrer gulen Begründung mit Bücksicht auf das Bedürfníss der Zeit." Ezt még 1832-ben előzte meg ily cimü munkája: „Welche Behandlung der Dogmatik verlangt an uns die Bücksicht auf die Aulforderungen der Kirche, wie sie in unsern Tagén laut werden?" — Ezen munkáinak már cimök is mutatta: mily polemikus állást foglalt el szerzőjük szemben a kor rohamával. Eddrg a rationalismus ellen harcolt Steudel, minden harcerejét azzal szemben sikraállitva, mig fennebb emiitett munkáiban még nagyobb tűzzel kel ki a Schleiermacher és Hegel-féle theologia ellen. Es valóban sajátságos benyomást tesz az emberre, Steudelt, Glaubenslehrejének előszavától kezdve az egész könyvön végig harcolni látni olyan emberekkel, kiket ö maga is kiválasztott szellemeknek tekintett! Nincs könyv, mely szerzőjének subjeclivitását annyira magán hordaná, mint Steudel hittana, dacára annak, hogy