Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-10 / 23. szám

De megdöbbent az egyházi elöljáróság, midőn a nevezett tanácsnak 1800-ki december 5-kén hozott végzése által hallatlan s megfoghatatlannak címzett kérvényétől azon alaptalan, s a társulati jogot mélyen sértő indoknál fogva mozdíttatik el, mivel neki a városi számadásokat megtekinteni, annyival kevésbé átvizsgálni nem áll jogában. — És sértve érezte magát azon kicsinyítő s lealázó nyilatkozat által is, mintha a városi hatóság részéről a felsőbbség iránti kötelesség eléggé teljesíttetnék akkor is, ha a kérvényező hitfelekezetek észrevételei egyszerűen a tanács véleményes jelentése mellé csatolva, rendeltetésük helyére felküldetnek.*) A vizárként rohanó francia forradalom elárasztván hazánkat is, az ügy tovább fejlődése elakadt, s csak a helyreállt béke napjaiban léphetett az ismét előtérbe. Az evangélikusok felekezete szállt ki első a küzdtérre, s 1822-ki május 14-kén a magyar királyi helytartótanácsnál, hivatkozva fölebbi fölterjesztésére, ismételve kérte az öt jogosan illető közpénztári részletet. Nem késett a városi tanács e kérvény cáfolatául már julius 3-kán kelt terjedelmes iratában a város kegyúri joga s az ebből önként folyó kötelezettsége mellett védöleg lépni fel. Elismeri ugyan vádiratában, hogy a római katholikusok egyházi személyzete különösen pedig rajz- és elemi iskolák fenlartására a közpénztárból évenként jelentékeny összeg vétetik igénybe, — de erősen hangsúlyozza amaz érvet, miszerint e kiadás a közönség érdekében történik, szabadságában állván a protestáns szülőknek iskolaképes gyermekeiket a nevezett intézetekbe küldeni! Kissé tűlcsigázott, s nem, a legszerencsésb logikával fűzött cáfolata végsoraiban nyíltan s ünnepélyesen kijelenti, hogy a különféle oldalról igénybe vett pénztár sokkal inkább kimerittetik, semhogy az a protestáns egyházi s iskolai szükségletek fedezésére bármily csekély részt is juttathatna. **) A kutató ész előtt semmi sem maradhat titokban. Ez az oka, hogy a reformált egyház nyomába jött ama kérvénynek is, melyben a városi tanács 18 23-ban a Senatorok díja fölemeléséért folyamodott a magyar királyi helytartótanácshoz, és pedig ama nagy horderejű indokot használva, hogy e javítást az adózó nép ujabb terhe nélkül, a pénztár jelen kedvező helyzete eléggé megbírja. Felhasználta egyházunk az alkafmat, s a legfelsőbb helyre felküldött esdő *) A tanácsvégzés tartalma ez : Recurientibus Communitatibus, nec ad inspectionem, eo minus ad revisionem civitatis huius Rationum, sibi sub qualicunque praetextu Jus quodpiam atribuere queuntibus ; — Benigno autem Exc. Consilii B. L. J. H. sub 5-a Augusti a. c. Nro. 19, 148 expedito Intimato, id solum, ut praecedens Magistratus praememoratarum Aug. et Helv. Conf. Communitatum Eeflexiones acceptet, easque Relationi suae accludat per extensum innuente : inaudito et inconceptibili hac in parte instantium communitatum petito deferri nequíre, — per consequens, nihil aliud, quam ut Eeflexiones isthic exhibeantur, abhinc altiori loco submittendae, superesse. **) A segély megtagadásakor hivatkozni szokott a városi tanács mindannyiszor a fejedelmi leiratra, mely igy hangzik : A Benigna Resolutione Regia ddto 28-ae Mártii Anni 1809 Nro. 6270. civico huic Magistratui in eo intimata: quod instantes Communitates a parietate aliarum civitatum e Cassa Domestica, velut alias destinationes habente nihil participari queant, recedi non posse. soraiban leleplezvén minden kímélet nélkül a tanács eddigi részrehajló, türelmetlen s önző jellemét, e sokat hányatott ügy szigorú vizsgálatának a megyei hatóságra ruháztatását jobbágyi hódolattal kérte. A birói szerepre kinevezett Györgyi Pál megyei első alispán s királyi tanácsos, megbízatása következtében a reformált egyháznak ingerültség és fájdalom hangján emelt vád és panasziratát azon meghagyással tette át a városi tanácshoz 1824-ki nov. 2-kán, hogy a tényállást földerítő, s az óhajtott egyengető válaszával inielébb kész legyen. A válasz már december 29-kén kézbesittetett; de irmodora s néhány tűlkemény kifejezései miatt sem az ingerültséget le nem csillapitá, sem merev tagadás s ellenmondással a bajt nem orvoslá, — s igy az annyiszor sürgetett segély protestáns hitfeleinktöl ismételve megtagadtatott. *) Néhány év múlva, nem tudjuk, felsőbb helyről érkezett utasítás, vagy csak önlelke jobb sugallata nyomán ajánlt ugyan a nemes tanács híveinknek valami igen csekély öszszeget, de azon világos föltét kikötése mellett, hogy a kegyadomány évenkénti kiadatásáért, mindannyiszor folyamodjanak. Mi természetesebb, mint hogy azon erkölcsi testület, mely évtizedeken át országos törvények védpaizsa alatt, a jog és méltányosság mellett annyi kitartással küzdött, az ajánlt kegyelem-filléreket tiszteletteljesen visszautasította. Több mint harminc évi hallgatás után, ismét szót emelt a reformált egyház, s az 1863-ik évi mártius 3-kán tartott városi közgyűléshez, a méltányosság, jog és vallásegyenlőség alapján, egyházunk fentartása tekintetéből, a népesség s az egyházlagok által fizetett vagy fizetendő városi adóhoz aránylag, a városi pénztárból járandó segélyösszeg megszavazásaért, s a megszavazott illetéknek évenkénti kiszolgáltatásaért, a jogérzet őszinteségével folyamodott. S itne azon tanácsteremben, hol századokon keresztül a protestánsok ellen, annyi sújtó s jogsértő rendeletek hozattak, e napon a felvilágosultság s vallási türelem szelleme méltánylólag s teljes elismeréssel nyilatkozott. — Kimondatván ugyanis egyhangúlag a kérelem jogossága, azonnal választmány neveztetett ki, a célból, hogy az elvileg elfogadott, s a város területén létező egyéb vallásfelekezetekre is kiterjesztendő aránylagos segélyezésnek mily módon s arányban leendő alkalmazása, s életbe léptetése iránt egy körülményes, és a hozandó végzésnek biztos alapul szolgáló javallatot készítsen, s azt a gyűlés elé beterjessze. Összeült hát a választmány a kívánt javallat elkészítése végett, de nem mindenik tagját lelkesité azon testvéries vonzalom s békülékeny szellem, mely a tanácstermet a fönebbi valóban keresztyéni türelmet tanúsító határozat perceiben áthatotta. Nem mondhatjuk ugyan, hogy itt párt küz-*) Állításunkat igazolják a választ kiséro levél ezen sorai: Quoniam Recursus Communitatis Helv. Conf. temerariam et iniuriosam subsumtionem involveret, hinc adaequatam et circumstantialem Eelationem ex parte nostra adornatam paesentibus advolvendo, Magn. Dominationi Vestrae ea eum obsequiosa requisitione praesentamus, qua tenus eandem altissimo loco substernere dignaretur.