Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-03 / 22. szám

Befejezésül még valamit a deisták különféle elnevezéseiről. A deistáknak efféle neveket is adtak : a t h e i s t á k, naturalisták, szabad-gondolkozók, racionalisták. — Collinst, Hobbest gyakran vádolták elleneik atheismussaí; Tolandot, mint tudjuk nyilvánosan alheistának nevezték. Söt Kortholt: „de tribus impostoribus"-ában Cherburyt is atheismussaí vádolja, a ki a vallásosságot az ember ismervének, s Isten lételét velünk született eszmének tartja; „mert"— úgymond Kortholt — az atheista fogalom nem csupán azokra tartozik, a kik Isten lételét tagadják, hanem azokra is a kik Isten lételét nem tagadják ugyan, de nem a kijelentés által megengedett módon gondolkoznak Isten lényegéről és tiszta létéről," — mi más szóval azt teszi : ha nem úgy gondolkodol és hiszesz, mint én: atheista vagy. E nézet szerint minden deista egyszersmind atheista. Kortholt e nézetét szerencsétlenségére egy deista is osztja. Blount t. i. Philostratusában igy szól: az atheista szó most körülbelül olyan keletű, mint hajdan volt a ftápftapoq; — a kiknek szokása, nézete és erkölcse elütött valakiétől, a kk o r barbar volt, most atheista. Vegyük fontolóra a dolgot, vájjon nem bélyegeznek e napjainkban is atheismussaí hitetlenséggel, oly egyéneket, kik különben a szó szoros értelmében erkölcsösök. A positiv vallás megtámadóit nevezték továbbá n aturalistáknak. A naturalismus alatt értett úgynevezett természet-istenitést az angoloknál csak Toland tanítja; de e név inkább talál az u. n. francia encyclopaedistákra, és Spinoza rendszerére. Angolországban nem ezt értették alatta, hanem azon tant, mely a természeti vallást elegendőnek tartotta az idvezülésre, e mellett külömbséget tettek a hittani és bölcsészeti naturalismus közt. Amaz a természeti vallás mellett elismerte a kijelentést is, csakhogy tagadta annak szükséges voltát, a bölcsészeti tagadta e mellett magát a kijelentést is. A racionalista névvel a deisták az észszerüség alapjára törekvő ellenfeleiket nevezték, de később Németországban az úgynevezett naturalistákra ragasztották e nevet. A szabad-gondolkodó (free-thinker) névvel Collins óta gyakran találkozunk a deismus történetében. E szó eredetileg minden tekintélylyel való szakítást jelentett. Később az ellenfél ezt is rosz hirbe hozta; de a szabadságára mindig büszke angol, fölog a deismus virágzása korában kedvelte e nevet. A franciáknál a XVI-ik században esprit fort-al jelölik a szabadgondolkodókat, de e név lábra nem kaphatott. Legelterjedtebb lett a deismus és deista név, melyeket szinte a XVII-ik századig sokan a theismus és theista szókkal fölcserélve használtak. Ezzel végére értünk az angol deismus iránya és hatása körvonalozásának. E fejezetben mondottakkal a deismusnak csak angolországi hatását kívántam vázolni, ami csakis egy része azon nagyszerű mozgalomnak, mely erre a francia és német irodalomban keletkezett. E nevezetes s az angolnál nem kevésbé fontos tudományos harcot f e 1 v i I á g os u 11 s á g korának (Aufklárungszeit) szokás nevezni. Az angol szellemi küzdelem kardcsattogásai legelsőben Németalföldön viszhangoztak — Spinoza és Bayle munkáiban, kik közöl kivált az utóbbit mindig úgy tekintettük, mint az angol és francia felvilágosodás áthidalóját, közvetítőjét. *) A hol Bayle elhagyta, ott kezdette Voltaire, a francia felvilágosultság patriarkhája, s Essai sur les Moeurs-jével nern kis mértékben zavarta meg a közel kilencvenezer frankhoni barát és apáca s a kétszázötvenezer világi pap paradicsomi nyugalmát. E hatalmas harci riadóra az egész nemzet két nagy táborra oszlott: amott a régi hagyomány vitatja, hogy ö az igazság kizárólagos birtokosa, de megtagadja az ember veleszületett jogait, gondolat és cselekvésszabadságát; emitt az új gondolkodásmód a papok erőszakoskodására azzal felel, hogy elveti lábai alói nemcsak a katholicismust, hanem az egész keresztyénséget. Erre az Encyclopaedie des sciences születik meg, melynek mindenik kötete egy-egy üteg volt a kath. egyház hagyományos falainak hatalmas rombolására. Az encyclopaediai genie corps inkább a vallás és erkölcstan ellen intézte rohamait; utána egy másik kör, melynek szószólói Holbach (a systéme de la Nature szerzője), C ond illa c, H e 1 v e t i u s, L a m e 1t r i e, az ismerettant akarja tönkre tenni. Rendszerűk az embert géppé, az erkölcstant egoismussá változtatja. Végre Rousseau szavára lecsillapúlnak a materialismus hánykódó szélsőségei. A francia fclvilágosultságnak körülbelöl csak az a célja, mi a deismusé volt; de a fönebbi pár sorból is látható, hogy más jellemű a franciák harca. Az angoloknál komoly a mozgalom kezdete, folyama és vége. A franciáknál már a XlV-ik Lajos korában kelt iratok a kétkedés és gúny bizonyos nemét viselik magukon, XV-ik Lajos alatt pedig az eddig elfojtott eszmék gátol törnek, s semmi érdeket nem kiméivé, borítják el a társadalmat. Midőn a felvilágosultság hívei nyíltan szólhatnak, az angolok fegyvereit megragadva, jogakat erösebben és rendületlenebbül követelik. Az előbbi kor világnézletét legnagyobb részben, mint agyrémei, elvetik; annak számtalan müvét, mint bálványokat lerombolják; a kijelentés fogalmát merészen ellökik; a legtöbb hagyománynyal végkép szakítanak a hit értékét leszállítják a tudásra, s az ekként elkészített t a b u 1 a r a s a-ra az ész jogait irják föl. E századot a franciák bölcsészet századának nevezik és méltán. Igaz, hogy sokan szemrehányhatják a franciáknak a vallás és állam ellen tett akkori támadásaikat; de jusson eszökbe, minő vallás volt az ? mely mint Hegel mondja, nem egyéb volt, mint a legundokabb babona s papi önkény ; minő állam ! „a ministerek és szajhák vak uralma." Törvénytelenség uralkodott a jog, törvénytelenség a lelkiismeret és gondolat terén. A rendkívüli állapot orvoslására rendkivóli eszközök kellettek. Egy montesquieu, Diderot, D'Alembert, Holbach, Helvetius, Rousseau tanaiból a túlzásokat és ellenmondásokat elgondolva, vájjon azok nem az idö sebeit fedték-e föl ? nem megható-e a törekvés, mely az egyház csalhatatlansága és hajthatatlansága helyett, gon-*) A francia felvilágosultság előharcosai: B o d i n, Montaigue, Charron, Descartes.