Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-03 / 22. szám

gozni kezdette. *) Miközben János evangyéliomát kritikai nyomozásainak tárgyául tette, vizsgálódása körébe vonta mindazon kérdéseket, melyekre az evangyéliomi kritika feleletével még ma sincs készen. E tárgyban tett vizsgálódásait három fö részre osztotta : 1. János evangyéliomának polémiái céljáról; 2. Ugyanannak históriai céljáról; 3. János által célbavett Istenfiábani hitről. Az első föcikkben azt igyekszik bebizonyítani, hogy az evangelista a Krisztus előtti két pártnak a k. János tanítványainak és a corinthianusoknak ker. János beszédeiből és Jézus szavaiból és tetteiből azt akarta megmutatni, hogy a Jézus személyérőli apostoli tan igaz. Hogy pedig ezen dogmatikus vagy polemikus céllal egy históriait is kötött össze, s egyszersmind a Jézus élettörténetéhez egy toldalékot akart szolgáltatni s hogy tehát, a Jézus élettörténetére vonatkozó iratoknak ismeretét olvasóiban előre feltételezte s könyvét ugy akarta tekintetni, mint egy toldalékát azon történelmi iratoknak: ez további s már a második főcikkre vonatkozó tárgya vizsgálódásainak. Bármiként Ítéljenek is most e mü eredményének becséről, el kell ismerni, hogy a jánosi evangy. kritikai értelme a Storr munkája által nagy előlépési tett. Hogy ez evangy. egy> a

synoptikus evangyéliomoktól lényegileg különböző jellemű s csak az egésznek eszméjében fogható fel: ezt St. nemcsak kiemelte, mint mások is, hanem vizsgálódásainak mintegy nézpontjául tette s habár magának az evangyéliomnak célját, tendentiáját eltévesztette is szem elöl, meg kell adni, hogy munkája egy sajátságos összefüggő egészet képző mü. — Munkája második föcikkében a négy evangy. egymáshozi viszonyáról nézetét részletesen előadja s közvetítő állásához híven, az ó és uj kornak a hagyományos öszhangzásróli nézetét a saját magában uralkodó, itészeti tudattal azáltal egyesíti, hogy Márkot teszi ösevangyélistává anélkül azonban, hogy Máténak felhozott elsőségét megtagadná. A harmadik föcikkben részletesen kifejti az előtte sajátságos t e k i n t é 1 y-f o g a 1 m a t, miközben kiemeli : mennyire óvakodnak főkép a Jézus személyének istenségéröli vallomást kimondani, miáltal theoretikailag s practikailag azon veszélybe jutnak, hogy Istent hazuggá teszik. Storr egyike s talán utolsója volt azon kritikusoknak, kik a zsidókhoz irt levelet még Páltól eredetinek állították. Sehol sem tűnik annyira ki tekintély elvén álló kritikai tudatának s felfogásának korlátoltsága, mint épen e levél magyarázatából. Bizonyítását hypotesisre alapítja, még pedig olyanra, mely annyira mesterkélt, elménckedö combinatiokból van összerakva, hogy hihetősége felöl saját iskolájának tagjai közül is nem egy nem tudott meggyőződni. Szóval az, a hypothesisek azon osztályába tartozik, melyek saját atyjok fején kivül sehol megállapodási pontot nem találhatnak. Mindazokra, mik tisztán bizonyítják, hogy e levelet, mind alak, mind tartalom tekintetében, egy, a Pálétól egészen külömböző szellem lengi át: Storr semmit sem figyelve, lehet-*) Lásd Baur: „Kritische Untersuchungen über die kanouischen Evangelien." 1847. 15-ik lap. ségesnek látja érvényül felhozott bizonyítványai által kimutathatni, hogy a levél csakugyan a Pálé. A héber levél magyarázatához csatolt dogmatikai értekezése szoros összefüggésben áll negyedik nagyobb müvével, a dogmatika tankönyvé vei (Lehrbuch der Dogmalik) Storr e könyve, melyet fennebb Doctrina christiana e sacris literis repetita cim alatt emiitettünk Wittenbergben hivatalosan bevett tankönyv lett s oly közönségesen el volt terjedve, hogy az alumniatus már az alsóbb iskolákban megszerezte s a biblia mellé helyezte és az egyetemen minden theologus tartogatta, jóllehet, miután a dogmatika iránya változott, abból nagyon kevés maradt meg, mig végre az ujabb időben, a kor haladó szelleme a szélesen elterjedt Storr dogmatika ez utolsó maradványát is eltávolította a seminariumból. Storr értekezései s kisebb iratai hosszú sorában, melyeket, mint akadémiai iratokat, latinnyelven irt, főkép említést érdemel még 1793-ban e cim alatt megjelent munka: ,,Annotationes theologicae ad philosophicam Kantii de religione doctrinam." Ugyanazon évben, midőn a kritika philosophia annyira elhírhedt teremtője nagyobb philosophiai müveit bevégezte, adta ki Storr theologiai vizsgálódásait Kant vallástana felett a fennebb emiitett cim alatt. Ezzel hatalmas bizonyítványt mutatott be azon alapos tanulmányról, melyet Kant összes müveire fordított; valamint azon mélyen beható éles felfogásról is, melylyel azon pontokat emeli ki, melyekben a Kant philosophiája a keresztyénség positivumaihoz szorosan ragaszkodó theologiával, minő az övé volt, közelebbi viszonyba lépett. E theol. kritika jelentőségét mutatja azon körülmény is, hogy Kant maga, vallástana második kiadásának előszavában, erről méltánylólag emlékszik. Az állás, melyet Storr Kant philosophiájával szemben foglalt mindenesetre lényeges befolyással volt arra, hogy theol. iránya azon határozott jellemet öltse, mely által egy saját theol. iskola alapitója lett. Külömböző elemek olvadtak össze, melyek theologiáját uj s egészen sajátságos jelenséggé tették. A kor felébredt tudata szólalt meg Storrban s el kellett ismernie, hogy a theologiát az orthodoxia zsibbasztó nyűgeiből végre ki kell szabadítani; de egyszersmind a gyors, sok mindent elhamarkodó ujitási vágyat conservativ törekvésével ellensúlyozni igyekezett. Akarta, hogy a ker. theologia alapelvéül a ker. vallás alapitójának isteni tekintélye ismertessék el; hogy az uj az ó alapján épüljön fel.— Egész theol. rendszerének alanyi középpontja a bibliai okiratok nyomozásán alapuló apologetika volt; azonban azt is belátta, hogy a theologia a maga uj és önálló jelentőségét ezen az űton el nem érheti, ha, apologetikus célja tekintetéből a modern míveltség elemeit, a bölcsészetet, fel nem veszi. E biblia-apologetikai irány s a philosophiának és theologiának ezáltal tervbe vett összeköttetése alapjelleme a Storr és iskolája által tovább képzett tübingai theologiának. Storr legközelebbi következői, hivatalutódjai s egyszersmind saját iskolájában képzett theologusok voltak Flatt Fridr. János, Süskind Gottlieb, Flatt Christ. Károly és Bengel Gottlieb E r n s t. Mind négyen nemcsak közvetlen tanítványai, hanem a theol. facultasban utó-