Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-27 / 21. szám

nélkül, de még inkább kiszárították ezen tett által a román lelkekböl a jó cselekedetelmak gazdag forrását: „Ne adj ezután semmit az egyháznak, mert hagyományodat szétszó­randja egy romlott kormány," igy szólt bennünk a lélek. Ideje, hogy a secularisitio szónak ezen igazta­lan, sőt erkölcstelen értelmezése megszüntessék. — Ideje, hogy a kormány visszaadja az iskoláknak, a jótékony inté­zeteknek, azok tökéit, mert az egyházra bízták volt őseink ezeknek gondozását. Azon szent árnyak áldásai sokkal job­ban megtöltendik az ország ládáját, mint a hogy megtöltötte ezen jogtalan eljárás. Az egyházi javak ezen visszaadása— nem egynehány kaluger kezeibe — mert ezt senki sem kí­vánja — hanem az iskolák s ismét mondom, az iskolák szá­mára, mint legelső jótékony intézetre — újólag megnyi­tandja a román nagylelkűség forrását, mert biztosítékot kap, hogy az adományozó végakarata a haza legszentebb törvé­nyeként fog tiszteltetni. Most egyszerre, mig az iskolák és jótékonysági cé­lokra hagyott egyházi javakra nézt egy különös pénztár fogna állíttatni, a kormány arra törekedik, hogy bár némi ja­vítást idézhessen elö a zárdák és egyházakra nézve. Ősi di­csőségünk ezen emlékei közül a legtöbb már romlásnak in­dult, sok helyen már nem maradt kő kövön. Mindenütt rom­lás és igazságtalanság. A volt kormány alig hagyott annyit ezen zárdák lakóinak, hogy éhen el ne pusztuljanak. Van zárda, a melyben a kalugerek 8 —12 para napi díjt kaptak azaz 3—4 krajcárt. Az uj budgetben egy lé vétetett fel azaz 182 /3 krajcár. Midőn maga a status igaztalan és fosztogató, az egyé­nek sem tehetnek egyebet. Midőn a volt kormány az egy­házak és zárdák vagyonát a hagyományozok végakaratától elfordította, maga a fejedelem és utána mindenki, a ki csak tehette, saját zsebébe rakta ezen kegyalapitványokat. „Ne tudja balkezed, mit cselekszik jobb kezed" e ke­resztyéni parancs szóról szóra teljesíttetett a mult kormány által, midőn ama nyolcszázezer lét ki kellet osztani a szegények között. Kapott ebből nem annyira a szegény, a beteg, a sok gyermekes apa, hanem igen az, a kinek ugy is volt, hogy mi­ből éljen. Valóban nem tudta a lelkész, azaz senki sem tudta, hogy hova lesz az a 800,000 piaszter. A köznevelés képe sem tüntet fel ennél sokkal mo­solygóbb ábrázatot. Az iskolákról szólva nem tagadhatjuk, hogy sok alapíttatott, de nem mondhatjuk, hogy előhaladtak volna. Alapíttatott egynehány falusi és városi másodrendű iskola a mult évben, de távol vannak attól hogy a közszük­ségnek megfelelnének. Háromezeren felül levő faluban, alig van ezerháromszáz iskola, de minő iskolák? Az iskolához három kívántatik: helyiség, jó könyvek és jó tanítók a ta­nulók számára. Ha csak egy is hiányzik ezek közül, akkor nem érdemli az iskola nevezetet. Megvoltak-e mindezek a mi iskoláinkban ? Szomorú de igaz felelet: nem. Az iskola olyan mint a templom, szüksége van saját helyiségre. Általában azt mondhatjuk, hogy ily értelemben egyetlenegy iskolánknak sincsen ilyen saját helyisége. A mit faluhelyeken iskolának neveznek, nem egyéb nyomorú vis­kónál, melybe hó és eső belefolynak, de nem egyszersmind a nap világa is ; melyben a szél dúdol, de azért levegője bűz­hödt, midőn tele van tanulókkal, melyben az izzadság csepeg a falakról s összetöri a gyermekek egészségét. Azok a miket Lyceumoknak s másodrendű is­koláknak neveznek, néhol bérházak vagy magányosoktól vásárolt házak, melyekben nincsenek sem hálószobák sem tanulószobák, csak néhány kisded osztályok, melyekből ra­gály és halál gőzölögnek ki. íme a leánytanoda állapota és a sz.-Száva Lyceumé, egyik legrégibb tanodánké, a kinevezett orvosi kar jelen­tése nyomán szórói-szóra. Ezen sötét szinü jelentés után, a trónbeszéd még egy futó pillanatot vet a festészek; szépmü­vészek, zenészeti iskolákra, a könyvtárakra és muzeumokra s mindezeket a leggyarlóbb állapotban találván, azt mondja, hogy ha ennyi fogyatkozás mellett is, itt-amott népesek vol­tak a tanodák, ezt leginkább a tanárok fáradhatatlan buzgal­mának lehet köszönni. De nem folytatom tovább e hivatalos kútfőből merí­tett kétségbe vonhatatlan jelentést , a moldva-oláhországi óhitű egyházak és iskolák mostani állapotjárói, csupán csak azon szerény kérdést teszem fel: minő jövője lett volna ilyen kormány felügyelete alatt, az egyetemes magyar prot. egy­ház filléreiből életre vergődött moldva-oláhországi reform, missiónak, ha Isten és az emberek, ezen kormány garázdál­kodásának és ama szerencsétlen gondolatnak időnap előtt véget nem vetettek volna ?! Koos Ferenc, ref. lelkész. KEGYES AJÁNDÉK. Nemes fáról, nemes sarjadék. A dunántűli kerület évkönyveinek lapjain egy névvel találkozunk, mely név a protestáns egyház örömeivel, fáj­dalmaival összeforrt, egy család nevével, melynek tagjai másfél század óta meleg kebellel karolják át az egyház ér­dekét, kik az egyház szenvedés napjaiban bátor felszó­lalásban emeltek hangot az üldözött vallás jogai mel­lett, a szellemi küzdtéren védve a szenvedő Siont; s midőn elvonultak az egyház egéről a nyomás fellegei, a hitbuzgók 4 odahagyhatván a védelmi tért, az egyház beléletének fej­lesztésére, belügyeinek rendezésére fordithaták a nagyrészt védelmi térre utalt, igénybe vett erőt, ismét e név az, me­lyet az elsők sorában látunk a tanácskozások asztalainál, korszerű haladások keresztülvitelében, — s ha tenni kel­lett, ha az elveket cselekedettel kellett érvényre emelni, az egyházért adott áldozatok sorában a múltban ugy mint a jelenben, a legmagasabb összeggel van képviselve e család. E hitbuzgó család a Káldy család. T. Káldy József űr családja nagy-geresdi gyülekezetem kebelében ős régi százados fa, melynek árnyékában pihent e gyülekezet ala­pulása óta már. A nemes fának nemcsak árnyéka, de gyü­mölcse is van. E család, e szellemi fa nemcsak ráhajolt ágai­val, védelmével, tanácsadásival, vezetésével gyülekeze­temre, — de a rá hajló ágak gyümölcsöt is hullatnak, szel­lemi gyümölcsöt, a nemes szív adakozásaiban. Nincs év, de alig van évnegyed, hogy geresdi templomunk ez úri család-

Next

/
Thumbnails
Contents