Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-20 / 20. szám

szava által magát mindennapi dolgaiban háborgattatni engedni. — De hát e közönynek mi egyéb az oka mint, hogy a kik Mózes székiben ülnek, a 19-ik század szellemében gondolkodnak, annak nézetei szerint cselekesznek és mégis kénytelenek a 16-ik század holt betűi szerint tanítani ? S csoda-e, ha a holtak között az élőt keresni, sem igazi kedvük, sem komoly szándékuk és törekvésük nincsen ? Kétségkívül nagy és aggasztó bajok alatt görnyed a kor. mert mély szakadás tátong a meggyőződések és a hagyományos formák közt. M. úr panaszai e szakadásra rámutattak, de javaslatai inkább arra valók, hogy növeljék, sem mint, hogy elhárítsák a fenyegető vészt. Nem fejtegetem tovább M. úr iratkáját, mely midőn egyházunk sebeire rátette ujját, annyi és oly fontos kérdéseket pendített meg, melyek minden oldalú megfejtésére nem egy értekezést, hanem könyveket kellene irni. — Nem titkolhatom el azonban csodálkozásomat azon, hogy szerző az uniói törekvéseket is a hitéletre gátlólag hatott mozzanatok közé sorozza, holott arról, fájdalom, azt lehet mondani, a mit Kálmán királyunk a boszorkányokról mondott: „de strigis, quae 11011 sunt, nulla quaestio fiat." A nemes gróf, ki e kérdést nálunk megpendítette, kétségkívül korunk azon mélyen érzett kívánságának adott kifejezést, mely a vallásban egy, a lelkeket szeretetben egyesítő és nem külön választó intézményt szeretne látni. Azonban Németországon a tapasztalat bebizonyította, hogy ama cél az egyházi intézmények neutralizása által elérhető soha nem lesz. Itt is semmi egyéb nem segíthet, mint a teljes szabadság, mely midőn minden vallástársulatnak meghagyja a jogot áhítata kifejezésére a formákat szabadon megválasztani és kedve szerint használni, minden okot elhárít, mely a szellemben való egyesülésnek útját állhatná. A németországi „Protestantenverein" ezen alapra lépett és már is a legkülömbfélébb irányú és dogmatikai nézetű férfiakat szeretetben egyesülve látja kebelében. így, de csak is igy jöhet létre az unió lélekben és igazságban. S ezzel búcsút veszek a gazdag tartalmú könyvecske és annak derék szerzőjétől. Én tisztelem M. úr meggyőződését mind azon pontig, hol nála minden más meggyőződés eretnekitése kezdődik; a mire nézve engedje meg, hogy tanulságára egy pogány ember nyilatkozatával zárjam be hosszura terjedt ismertetésemet. 1684-ben a Siami király a birodalmában missionariuskodó Jezsuiták ügyében e nevezetes üzenetet küldte a francia királyhoz : „Igen csodálkozom, — mondá, — hogy Franciaország királya oly sokat bíbelődik mások vallásával, holott azt Isten, ugy látszik, az ember szabad akaratára bizta. Mert ha Isten, mint minden dolgok teremtője azt akarta volna, hogy egyféle vallás legyen a világon: az embereket e tekintetben egyféle értelemmel ruházta volna fel, és nem tűrte volna oly soká a sok külömbféle felekezeteket. Tetszett Istennek külömbféle teremtményei által dicsőíttetni, miért lenne hát a külömböző isteni tisztelet ellenére. Miután a változatosság a természeti dolgokban oly szép és csodálatos, ez az isteni és természetfeletti dolgokban is helyet talál. 0 tehát ebben is, mint minden egyéb dolgokban, az is-teni gondviselésre és irgalmasságra bizza magát." (1. Kurze Fragen aus der Kirchen-Historia nach der Methode Herrn Johann Hübners 6'-ter Theil. S. 650). Ballagi Mór. BELFÖLD. A tiszáninneni ref. egyházkerület, folyó év május 1-sö s több napjain tartá közgyűlését — Miskolcon, midőn több tanácskozási tárgyak közt mindjárt az első nap egyik a legfontosabb tárgy került szőnyegre—t. i. a kerület kebelében levő minden egyházi épületeknek tűz ellen tömeges biztosítása. Ez üdvös cél régóta szemei előtt lebegvén az e.kerületnek ; már évekkel ezelőtt határozatot hozott, melyben minden, egyházakra kötelezöleg kimondá: hogy azok, épületeiket tüzkármentesitsék, s a melyik ezt nem tenné; az olyan egyház superintendentialis segélyre és kölcsönre, szerencsétlenség esetében nem számolhat. Azonban e határozat teljes érvényre nem emelkedhetett, mert ha voltak is tehetősebb egyházak, kik épületeiket biztosították, s azok is nem teljes becsárban — a nagyobb rész a szegényebb sorsuak ezt legjobb akarattal sem tehették; mivel az ily módon évenkint rájok nehezülő fizetési terhet, nem bírhatták volna meg. Igy történt, hogy az e.kerület maga is belátván, tűzkár mentesítésre kötelező eme régibb határozata kivihetetlenségét; azt, erélyesebb intézkedésekkel nem szorgalmazá, s várt a jövőtől midőn az üdvös cél könnyebben eszközölhető lesz. Az idő mult 1865-ik évben csakugyan eljött; midőn a sokáig hallgatásban volt, de egészen el nem ejtett ügy, újra a tanácskozás asztalára került. Ugyanis említett évben a tiszántúli helv. hitvallású- és dunántúli ágostai egyházkerület tette magát érintkezésbe egyházkerületünkkel — s ezt, mindkettő csatlakozásra szólitván fel: tömeges biztosítást ajánlott neki, az első magyar általános biztosító-társulatnál. Mely ajánlat tárgyalás alá vétetvén: az egybevetések és tanácskozás folytán, e.kerületünk arról győződött meg; hogy a kölcsönös biztosítás, elméletileg legolcsóbbnak mondható — a mennyiben az érdekelt egyházak, csakis annyi díjt fizetnének: mennyi évenkint a történhető károkra és kezelési költségekre fölmegy. Ennélfogva e.kerületünk akkor a biztosításra nézve a kölcsönösség elvét mondván ki: egy tekintélyes küldöttséget bizott meg, hogy az önállólag, vagy más testvér egyházkerületekkel szövetkezve; kellőleg megfontolt s a kölcsönösség elvének életbeléptetésére legcélszerűbb eszközöket hozzon javaslatba. E küldöttség megbízásában híven eljárt ugyan; de az általa minden oldalról megvitatol! ügyre nézve, a kölcsönösség elvét, s az ettől ohajtott sikert, akkor és jelenben is kivihetlennek nyilvánitá. Hogy azonban az üdvös cél, az egyházi épületek tüzkárinentesitésének ügye egészen el ne ejtessék : jónak látta e.kerületünk újólag határozni, hogy a birodalomban létező biztosító-intézetek, az egyházakra legelőnyösebb föltételek figyelembevételével, pályázatra szólittassanak fel. Ugyanazért az erre vonatkozó véleményes jelentés készítésével,