Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-20 / 20. szám

Ha az egyetem theol. tanárait vizsgáljuk, senkit sem találhatni azok között, kiről állítani lehetne, hogy a fenebbi irányt elősegítette volna. Egyedül H o ffm a n n Gottfriedröl van megjegyezve, hogy ifjúságában néhány évet Hollandiában és Angliában töltött, honnan a deismus magvait magával Tübingába hozta volna, azonban ö tanulmányai által inkább a practica theologiára hatott s közrebocsátott kritikai irataiban, mint Württemberg egyik legbuzgóbb egyházi embere tünt fel. Ezenkívül is mindenik szigorú párthíve volt a szoros orthodox iránynak. Ott látjuk ugyanis Würtemberg egyik celebritását, Pfaff hivatali elődjét, Jager kancellárt, ki csak annyi ujitást merészelt magának megengedni, hogy egy életrevalóbb tanmódot igyekezett behozni s e célból a Coccejanféle methodust tűzte maga elé. Rajta kivül Pfaff Christ. János a kancellár apja egy „Sylloge controversiarum et dogmata protestantium ex jure canonico depromata" cimü munkát irt, majd Hochstetter András, ki főleg a humanisticus irányú tantárgyakban tünt ki; F r omann Ulrich rendkívüli theol. tanár némi hírnévre tett szert egy „De stultitia atheismi" cimü értekezése által, melyben az akkoriban pengetett elveket és ellenokokat öszszehalmozva, igyekezett az atheismus badarságait alaposan kimutatni. — E férfiak között egyik sem hozott be uj irányt; Mindenik gondosan visszavonult minden olyasmi elöl, mi a kitűzött rendszerben valami mozgalmat idézhetett volna elé. Midőn 1736-ban a görögnyelv tanári széke megürült, a többek között, a jelenések könyvének elhirhedett fejtegetöje Bengel is ki lön jelölve ez állomás elfoglalására. Bengel már azelőtt megkísértette volt mélyebben hatolni az ujtestamentomi könyvek szellemébe s „a négy evangyélíom harmo -niája" (Die Harmonie der Evangelien. Tübingen 1736) cimü munkájában néhány történelem-itészeti kérdést is érintett. Az egyetemi tanács javaslatában ugyan dicsérve lön felemlítve Bengel neve, azonban, mint ujitót mellőzték, felhozván, hogy a kritikát igen túlhajtja s némileg ábrándozó is. Tehát a férfi, ki az akkori pietismusban mint tekintély tünt fel, a tübingai orthodoxiára nézve, igen szabadszellemünek tartatott s egy görög nyelvtaniszékre nem volt eléggé igaz hitű. A megcsontosodott orthodoxia e körében, mint uj jelenség tűnik fel Pfaff Mátyás Kristóf a kancellár s a fennebb emiitett Pfaff János Krist. fia. Szellemdús ember volt imponalo külsővel, sokoldalú tanulmánynyal és míveltséggel. Egyetemi tanulmányainak bevégzése után utazni ment. Az első három év alatt Hollandiát, Német- és Angolországot utazta be, ezután a würtembergi herceget Turinba kisérte, hol 3 évig s később Hollandiába, hol 2 évig időztek, mig végre Páríst látogatták meg. Hazatérve 1716-ban azonnal elfoglalta az egyik theol. tanári széket, s négy év múlva kancellárrá lett. Gyorsan egymásután sok kitüntetés érte, még 1724-ben a császár Comes Palatínussá emelte. A fényes világi pálya nem gátolta tudományos foglalkozásában. Dolgozott a theologiának majd mindenik ágában. Mint dogmatikus szabadabb nézetei által vonta magára a figyelmet; ellentétet képezett az orthodoxia betürágó szolgáival; sokat felvett a pietismusból, de megvetette annak asketikus irányát. Nyíltan kimondta, hogy némely hitcikkek „nesze semmi, fogd meg jól"-féle dolgok; névszerint az eredendő bünrőli tant szigorú egyházi értelemben nem akarta elfogadni. Sajátságosak és érdekesek főleg egyházjogtani munkái, mint „De origine juris ecclesiastici" (1719) és „Institutiones juris ecclesiastici," (1727) melyekben, szemben azon territorial rendszerrel, melyet T h o m a s i u s és B ö h in e r emeltek uralomra, az egyházai, mint önálló testületet tekintette s ez eszme igazságát törekszik kiemelni. Theologusi jelleme főleg a lutheránusok és reformátusok egyesítésének érdekében tett fáradozásaiból tűnik ki. *) Ezt azonban nem ugy vélte elérhetőnek, hogy a reformátusok eltérő nézeteit feladják, vagy mindkét felekezet egy uj confessiot alkosson, hanem, azon pontokat, melyek a külömbséget alkotják mellékdolognak tekintetni kívánta, mint a melyeket az akkori egyezségben és egyesülhetésben födolgoknak tekinteni nem lehetendett. Javaslattervei, természetesen sok és hatalmas ellenkezésekre találtak; élénk irásvita keletkezett azok felett, miben azonban ö további részt nem vett. Pfaff mindenütt s mindenben szabadgondolkozást, általános szemponton álló tudományos ismeretei;, practicus nézetet és helyes itélötehetséget mutatott, de jelesen már idézett székfoglaló beszédében árul el mély, alapos ismeretet, melylyel az egyetemi élet felöl bírt s melyben az egyetemi életnek még ma is uralkodó némely betegségeit és hiányait szabadon s bátran korholja. Hogy a két vallásos felekezet egyesítése végett tett javaslatai nem találtak kellő viszhangra s működése a kívánt sikert nem hozta meg ugy, miként jelentékeny személyiségétől s állásától várni lehetett: némileg neki magának tulajdonitható. Fényoldalai mellett ugyanis meg voltak PfaíFnak árnyoldalai is, mint gőgös, fenhéjázó természete, mihez járultak még hiúság, bir- és élvvágy ; mindezek gyakran gátot vetettek tervei kivitelében. Nagy befolyással volt még ez időben a theol. tudományokra Tübingában Weismann E. K r i s t i á n. Weismann igyekezett a speneri irányt az egyházi igazhivöséggel összeegyeztetni, mit annál nagyobb eredménynyel tehetett, mert mint valódi vallásos kegyes ember nagy tiszteletben és szeretetben állt, mihez járult még éles esze s mély tudományossága is; mely tulajdonok által törekvéseinek érvényt tudott szerezni. Az ifjabb theologusokból kört alakított, mely kör az egyházi orthodoxiával a herrenhutirányt kötötte öszsze. Iskolájából Steinhofert a hernhutegyház prédikátorává választotta s midőn ez habozott az állomást elfogadni s kérdésbe jött: ha vájjon a testvéregyház az evang. egyházhoz tartozónak tekinthetö-e? a theol. fakultás e kérdésre igennel felelt, mi a hernhuterek erörekapását nem kevésbé segítette elő. A hittan azon szabadabb és életrevalóbb felfogását, melyet Pfaíf behozni megkísértett s Weismann speneri elemekkel vegyítve ápolgatott, csakhamar ismét a merev egyházi orthodoxia váltotta fel. Az újból visszaküzdött szoros egyházi irány képviselői C o 11 a **) és Sartorius *) Gesammelte Schriften. 2. Thl. Halle 1725. **) 1728-bau Jeiiaban a philosophiai szakban segéd, 1733-ban Tübingában philos. tanár, 1735-ben Göttingában rendkívüli theol. ta-