Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-14 / 2. szám

szemközt szerző az egyenes utat választotta. Jogosan fektet súlyt az 50-ik fejezetre, melyben nagyon élénken van előadva Simon főpap, mint kitűnő egyéniség, dicsérete. Itt mindenesetre I. Simont kell ért'eni, kinek érdemei még emlékezetben voltak, ugy hogy öt általában csak Simonnak nevezték, a mi már II. Simonnál nem történhetett volna, és (mint Horowitz űr jól kimutatja) Sirach ugy ecseteli azt (t. i. Simont) mint kortársát. Tehát ez apokryph irat szerzője, mint ifjú, Ptolomáus Lagi alatt élt, és II. Onias alatt, ki I. Simon fia volt körülbelül 250-ik évben végezte be müvét. Mikor élt tehát a görög forditó ? Evergetes király uralkodásának 38-ik évében ment Egyptomba, mint a (valódi) élőbeszédben mondatik, és ezen Evergetes alatt csak a második (Physcon) értethetik, tehát körülbelül 132. K. e. De ily időmeghatározás ellen jogosan lehetett felhozni: hogy akkor a fordítót és szerzőt több mint száz év választja el egymástól, és mégis amaz ezt nagyatyjának Ó TZCLTZTÍOZ fiou nevezi. Szerző ezen észrevételt az által cáfolja meg, hogy felhozza, miszerint TránTrog itt annyit jelent, mint Tr^ó^oyog-dédatya, és ezen egyszerű megoldás által Horowitz úr szilárd alapot nyer mind a fordítás mind az eredeti időmeghatározására, és pedig mindkettőnek saját szavaiból. Az előttünk fekvő könyv e csekély analysisére kell szorítkoznunk, s a többire nézve magát a müvet ajánljuk a t. olvasók figyelmébe. Csak azt jegyezzük még meg, hogy szerző megígéri, hogy nem sokára egy külön műben fogja előadni Jézus Sirach könyvének tervét, tartalmát és értékét; a kezünknél levő könyv után ítélve csak jeles dolgozatot várhatunk szerzőtől. TÁRCA. A MISSIOÜGYBEN. Czelder Márton atyánkfia keservei részvétre gerjesztettek. Akartam, nem akartam, fel kellett venni a tollat, Ugyan mi lehet az az ő nagy bűne ? A protestantismussal ellenkező tudományt kezd-e hirdetni ? Nincs rábizonyítva. Vagy hogy a gyülekezetek kormányát akarja kezébe ragadni ? Jól teszi. Ö teremté, méltó is hogy ö igazgassa azokat, Ö tudja az ottani körülményeket legjobban, ő is értheti csak, mikép kelljen azokat gyülekezeteinek erkölcsi felvirágoztatására legcélszerűbben felhasználni. Az az igazi missionárins, ki nem csak beszélni hatalmasan, hanem alkotni is tud, s a körülményeket is a közjóra — elve feláldozása nélkül — számba venni képes. Olyan missionáriust, ki Kolosvárról vagy Pestről várja az utasítást, mikor mit tegyen, ne küldjetek ki. Az jobb maradjon itthon. Úgysem lesz rajta áldás. Itthon tán jó sikerrel munkálkodhatik, de ott, hol egy pásztor nélkül tévelygő, elbetegesedett nyájat kell egybe gyűjteni s megalkotni, ember kell gátra, s hogy erre Cz. M. atyánkfia alkalmas, tettei beszélik. Azt mondják tán : „igen, de avval Erdély kaszálójába vág bele." Addig míg a fű ott a réten aggot meg s rohadt el, nem volt panasza Erdélynek, most midőn már van valaki, ki a rétet szepen műveli, öntözgeti, kaszálgatja a szénát kalangyákba hordat ja, s majorokat is épit, lehet-e oka rá ? Azt is mondják tán: „de a különszakadás által az ottani kis magyarságot veszélynek teszi ki." Különös! Erdély előbb századokon át annyi rajt bocsátott be Moldva-Oláhországba, s az idegen ajkúak és vallásúak között mind elenyésztek, mint a forrás vize a homokpusztában, s nem ütöttünk zajt; most féltsük-e az ottani kis magyarságot, midőn már van egy lelkes férfiú, ki azokat egybegyüjtögetí, nekik iskolákat s templomokat emel, szivökbe a vallás szeretetét nyelv- s tudományismeretet, s a nemzeti önérzetet oltogatja ? Nt. Ballagi úr azt, mit Cz. 31. irányában e lapokban tett, hogy a segedelempénzek elküldését sistálta, csak túlbuzgó hevében tehette. Könnyű az alig emelkedett buzgóságot leönteni. Lám a soproniak mily hamar készek lettek 20 forintjok hazatakaritásával. Én szerencsének tartom Erdély s Magyarországra nézve, hogy végre találkozott Oláh-Moldvaföldre egy erélyes ember. S nemhogy megvonnám tőle a segedelmet, hanem inkább a lehető legjobban pártolnám. Mi lett volna az első keresztyénségböl, ha Pál a. csak igehirdető s nem egyúttal gyülekezet rendező s kormányzó lett volna ? mi ha minden nehezebb ügyben előbb Jeruzsálemből várt volna utasítást ? mi ha midőn a korinthusiakhoz irt kemény parancsoló levelét fogalmazta, előbb az apostoli tanácstól kért volna rá felhatalmazást ? mi, ha merevszigoruan ragaszkodott volna Pétertől elütő elvéhéz, s nem tartotta volna szeme előtt — a tanítás tisztasága mellett — „az erőtlenekhez erőtlennek lenni ?" Az igazi missionárius olyan, mint Eugen, nem engedheti meg, hogy a csataterveket neki Bécsben készitgessék. A missionárius csak egyről felelős, hogy a vallást az ö krisztusi tisztaságában tanítsa, természetesen életpéldájával is. Az azután, hogy azt az ellazult vagy vadult fákba mikép oltsa bele, az ö dolga. „Ugyan de, azt mondják, miért akarja magát püspöknek neveztetni." No, hát mi van ebben? Azt mondják „hiúság." Kár, uraim, mindjárt mindent roszra magyarázni. Tán fontosabb valami vezethette őt erre. Tán tapasztalta, hogy ott az a cim, meg hozzá a cimhez illő öltözetet fölötte sokat nyom a latban. No de hisz, minálunk is mennyit nem nyomnak azok ? S ha mi ev. papok negyedszer is megváltoztatnók papi öltözetünket — mert már ez az én életemben háromszor megtörtént — s hozzá bevennők a püspöki címet vörös vagy miféle övvel, azért a hierarchiához gravitálnánk-e ? A hierarchiát nem a cimek s ruházatok szülték, hanem a vallás tisztaságának meghamisítása s a szabad vizsgálódás elnyomása. A pr.otestantismnsban a hierarchia képtelenség. Ha hozzám jönnének ma száz meg száz fiatal, tehetségdús és buzgó papjelöltek, s azt mondanának : „uram, elmegyünk mind Erdélyen túl magyar kálvinista gyúlekeze-