Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-13 / 19. szám

rének buzgó párthíve, éles rágalomiratot intézett az ellen.— Osiander András (1607—1617) és Osiander Lukács (1619—1638) is jelentékeny harcosok voltak e korban. Az előbbi az ingolstadti jezsuita Yalentia György ellen kelt ki. „Papa non mama" cimü vitairatával szerezte meg magának a vitéz harcos nevet. Részt vett továbbá azon vitatkozásban is, melyet a tübingai theologusok folytattak a helmstádti theologusokkal e kérdés felett: „Vájjon a Krisztus mint ember, mindenütt jelenvaló volt-e? Dogmatikája által, melyet a lutheri tanfogalmakhoz híven s feltűnő tisztasággal irt Heerbrand dicsőségére homályt vont. — Az utóbbi egyike volt a legszenvedélyesebb polemikusoknak. Nemcsak Sculteti Ábrahám pfalzi udvari prédikátort támadta meg az atheismus vádjával, hanem kikelt a szelid Arnd János ellen is s azon üldöztetésre, mely a derék férfit érte, az első okot ö szolgáltatta. — Osiandernek méltó társa volt a fanatikus T h u m m i u s Theodor, ki mint iskolaszolga csúszott be theol. tanárnak. (1618—1630) A léleknek vele született élénkségével birva a vitatkozásban s polemizálásban mint virtuóz tünt fel, mire böv alkalmat is kapott azon vitában, melyet a giesseni theologusok folytattak a tiibingaiakkal, e kérdés felett: „Vájjon a Krisztus földi élete folyama alatt az isteni tulajdon okot valósággal nem b irt a-e, vagy csak elrejtette, eltitkolta? Az utóbbit állították a tübingaiak, az elsőt a giesseniek. A tübingaiak részén Thummius volt a szóvivő. Miután Thummius minden lehető protestáns eretnekséggel szemben megharcolt, végre a jesuitákkal kerekedett harcba. Nevezetesen, a többek között azt állította, hogy a pápa nem csak megengedi, de elő is mozdítja a vérfertöztetö házasságokat, midőn Filep spanyol királynak és az osztrák főhercegnek dispensatiot ád, hogy azok unokatestvéreikkel egybekeljenek. Ezt az osztrákház nehéz sértésnek vette s Thummius kiadatását kívánta a wittembergi hercegtől. Thumm. fogságba került a tübingai várba záratva, hol csakugyan, két év után meg is halt. Az igaz hit keresése, az azutáni törekvés, nézetkülömbségek és viták nemcsak a tanárok, hanem a tanulók között is elharapództak. Egy 1584-ről kelt látogatási okmány emliti „hogy az egyetemen sok idegen tanuló lenne, kik nyilvánosan és titokban Kálvin értelme mellett harcolnak s e miatt a szülék kétségbe kezdenek esni a felett, hogy gyermekeik a csalhatatlan igaz tantól elvonatnak; azért az ilyen idegenekre figyelmet kell fordítani; a tévelygők ellen a javítás eszközét kell igénybe venni; azokat pedig, kik nyakasságot mutatnak, vagy már épen javithatlanok lennének, az egyetemtől egészen el kell zárni: mert a herceg nem tartja jónak és helyesnek, hogy akalvinismus és más ártalmas tévtanok az egyetemen m e g t ü r e s s e n e k." Egy más 1593-ban kelt hiv. kibocsátvány inti a theol. fakultást, hogy a frankfurti vásár után a könyvkereskedéseket motozzák meg, ha valami felekezetes irányú könyv, névszerint a Kálvin, Béza, Peczelius, Aretius és Piscator iratai nem tévedt-e oda? Továbbá, után kell nézni a könyvkötőknél is, hogy ezek az eltávozott tanulóktól nem vásároltak-e valamely ilynemű könyvet ? Végül a tanulóknak tudásul tétetik, hogy addig semminemű könyvet megvásárolniok nem szabad, mig azt az illető szak tanárkara előtt be nem jelentették." Ily viszonyok között állott s ennyire haladt a theologia a tübingai egyetemen ennek megalapításától kezdve 1631-ig, mikor is a harminc éves háború vihara először csapdosta meg a várost, magát az egyetemet s annak tanárait sem kiméivé. A város hosszas ideig ellenséges katonákkal volt megrakra, kiknek egy-szinte fele részét — magának az egyetemnek kellett élelmeznie. A katonatartás alól magok a tanárok sem menttettek fel többszöri kérelmök dacára. Ezenkívül a városra, egyetemre és tanárokra tetemes hadiadó lön róva. Volt idő, midőn a városnak és egyetemnek hetenként 10,000 tallért kellett kiadni hadiadóba *) a szálláson és katonatartáson kivül. E mellett az egyes személyeknek és testületeknek külön-külön is tetemes összegeket kellett hadiadóba fizetni, ugy hogy már 1636-ig a város, egyetem, testületek és egyesek e nemű kiadása összesen 1,200,000 forintra ment s még ennyire számitható a rablás és égetés által okozott kár is. Anyagi erejéből ennyire kimerülve, a városra kikerülhellenül éhségnek kellett bekövetkezni, mit 1635-ben ragály követett, mely a város legnagyobb részét s ezek között a tanárokat is elhordta. **) 1635—38-ig 14 tanár halt meg. Ily viszonyok között a tanulók száma is felette leapadt, annyival is inkább, minthogy az ifjak nagy része hadiszolgálatba szóródott szét, az ujabb nemzedék pedig tudományos növelésben nem részesült. A megürült tanári székeket kellőleg betölteni nem lehetett. A még meglevő tanárok a terhes adóztatások miatt nagyon elszegényedtek, sőt közülök némelyik erkölcsileg is annyira alásülyedt, hogy az 1652-ben tartott látogatási okmányban azon vád hozatik fel, miszerint a tanárok éjszakákon át az egyetemi épületben a pedelussal összeülve játszanak, leisszák magokat s feltűnő lármát ütnek, hozzá j ok nem illő módon garázdálkodnak. Ezenkívül a taneszközök nagyobb része is elpusztult. Ily nyomorult viszonyok közt az egyetemet általános hanyatlástól sőt bukástól is lehetett félteni. Mielőtt azonban ez bekövetkezhetett volna, III. Eberhard herceg annak helyreállítását és rendezését megkezdte s tanácsosa e hr e nbachi Mylek Miklós tettleges pártfogása alá vévén, nagy gonddal igyekezett szükségeit enyhíteni; minek következtében az egyetem üjból haladásnak indult s csakhamar az előbbinél fényesebb emelkedési irányt vett minden tekintetben. A tanszékeket betöltötték; a tanárok fizetését szabályozták. Az uj tanárok között voltak néhányan, kik szakmájokban korszakot alkotnak s nevöket a tudomány tör-*) Lásd Dr. Klüpfel „Geschichte und Beschreibung der Stadt Tübingen. **) Hivatalos feljegyzés szerint ezen év aug. havában 243 személy halt meg, septemberben 426, oktoberben 389, novemberben 128 ; napjában 40—50.