Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-06 / 18. szám

tant? Ezen tannal együtt pedig Schererlelkében, eddigi theologiai véleményeinek egész építménye összedűlt, mely egyedül azon előfeltételen nyugodott, hogy ezen épitmény a szentíráson alapszik. Ezáltal ugyan a keresztyénség iránti lelkesültsége mi csorbát sem látszott szenvedni. Miként korábban a biblia, ugy most Krisztus személyisége volt szerinte az egyházban a legfőbb tekintély, és a szellemi közösség, a Krisztussal való benső egybeköttetés, ez volt szerinte forrása minden keresztyén ismeretnek, az egész ker. hitnek s életnek. De bár ki is látta előre, hogy ezen tekintély is egykor eltűnik előle, mert hiszen a történelmi személyiség igazsága felől csupán a sz.irás kezeskedik; következőleg, ha ennek a tekintélyét feladjuk, amannak is lehetetlen fenállni. Ezekből látható, hogy Scherer akkor egy meredek uton állott, melyről lejjebb kellett szállania. Es csakugyan azon negativ-kritikai irány, melyre ő most lépett, s melyen ellenállhatlanul tovább hajtatott, nyilvánult is csakhamar azon több rendbeli cikkben, melyek a Colani által 1850-ben Straszburgban alapított „Revue de théologie"-ben megjelentek. Ezen itt többször emiitett magas míveltségü theologus is, t. i. Colani eleinte buzgó híve volt az orthodox hitnek. Hogy később theologiai gondolkodásmódjában oly nagyot változott, erre nagyon hihetőleg sokat tett a vele benső barátságban volt Schereren történt lelki változás, de még sokkal többet a komoly theologiai s különösen exegetikai tanulmányozások. Ezek folytán Colani is előbbi positiv irányáról, egy teljesen negativ irányra lépett, és ez uj irányának közlönyéül lett a Revue de théologie alapítva. Kezdetben ugyan ugy látszott, mintha ezen folyóirat, a legktilömbözőbb theologiai gondolkodású férfiak társalgóterme akarna lenni; a mennyibon jelentek meg ebben cikkek több oly kitűnő theologustól is, kik inkább vagy kevésbé az egyházi hit hívei voltak. De hova tovább erősben lett ebben a negativkritikai irány képviselve, mig nem teljesen ez lett benne uralkodóvá. Ezen folyóirat köré csoportosultak mindazok, kiket a kritikai-negativ theologia sszelleme lelkesített, — többnyire fiatal erők. Az első években küzdeni kellett ugyan e folyóiratnak mig magának utat törhetett, de később jelentékeny elterjedést, s nagyon is érezhető befolyást nyert. S mellé csakhamar több más folyóirat is csatlakozott, mint p. o. a két Coquerel által szerkesztett „Lien" és a párisi lelkész Paschoud által kiadott „disciple de Jesu Christ," mely eleitől kezdve szabad szellemű volt, most pedig lassanként egészen a „Revue de théologie" irányára lépett. De többen ezen uj kritikai theologia képviselői közül nem csupán ezen emiitett folyóiratokra szorítkoztak. Scherer, R éville, Nikolas (montaubani tanár) számos igen érdekes, néha metsző s támadó cikkeket bocsátottak világ elé más folyóiratokban is, p. o. a sokak által olvasott „Revue des deux mondes", a „Revue germanique" s más ily közlönyökben, mely cikkeket ismét külön „gyűjtemények"-ben is kiadtak. Ismét mások nézeteiket terjedelmesebb munkákban terjesztették elő; p. o. Reusz Strasburgban, kinek komoly tudományos szellemben készült műve „Histoire de la theologie chretienne au Siécle apostolique" Franciaországon kivül is méltó tetszéssel fogadtatott; és Réville, kinek Máté felett irt műve Hollandiában tisztes jutalomban részesittetett. Gondolnunk lehet, hogy az egyház hitcikkei ellen intézett ezen rohamos, szakadatlanul tartó megtámadások, mindazokat, kik az egyház dogmáihoz ragaszkodtak, s kik a protest. egyház fenmaradását ezeknek fennállásától feltételezték, felettébb nyugtaianiták. Ugy tetszett ezeknek, mintha az egész keresztyénség felforgatásánál nem kevesebb céloztatnék. Miért is a leghatározottabb bosszankodással léptek fel ezek az uj theologiai iskola törekvései ellen, elkeseredett harcok — s epés gyanusitásokkal igyekeztek annak diadalát hátráltatni. Ezeknek fő organumai az „Archives du Chrístianisme" és az „Esperance" cimü folyóiratok voltak. Egy szelídebb hangulatu, s engedményekre hajlandó párt pedig, de a mely mégis ezen mindent megtámadó kritikában nagy veszélyt vélt felismerni, a Pressensé által Párisban kiadott „Revue clirétienne" körül sereglett. Azonban csakhamar észrevehető volt, hogy azon párt, mely kisebb nagyobb mértékben az egyházi tanfogalomnak hódol, egy ily harcban nem elégszik meg csupán a szellemi fegyverekkel. Hangosabban mint valaha hangzott a követelés, hogy a reformált egyház tartományi- és főzsinatai provinciális és generális synodusai állíttassanak vissza; és kiki jól látta, hogy ezeket nem annyira 35 *