Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-06 / 18. szám

azonban, hogy e közben a francia protestantismus ős hitvallása, a confessio Gallicana csaknem egészen feledékenységbe ment. Legtöbb lelkész szabadabb nézetekkel tért haza Genfből, hol kiképeztetésüket nyerték. A sz. háromságról, Krisztus istenségéről, a sz. irás szószerinti ihletségéről, eredendő bűnről, Krisztus engesztelő áldozatáról szóló tanokat legtöbb lelkész mellőzte, vagy is prédikátióikban leginkább csak azon tanaira szorítkoztak a keresztyénségnek, melyeket a természeti vallás is elismer és bebizonyitni törekszik. Igaz hogy a párisi béke óta többen, s különösen angolok, kik egyházuk hivatalos tanfogalmához hŐ buzgalommal ragaszkodnak, egy orthodox fractiot támasztottak, mely rövid időn jelentékeny hatalommá növekedett. De ezen fractio ellen csakhamar több tekintélyes theologus lépett fel, kik szabadelvüségükben még az uralkodó nézeteken is túlmentek. Ezek közé tartozik Nimes feledhetlen lelkésze Yincent Sámuel, ki a német theologiai vizsgálódások eredményeit ismervén „Melanges de religion et de théologie" (1818) cimü és egyéb műveiben több oly gondolat tolmácsává lett, melyek újdonságuknál s merészségüknél fogva meglepők voltak. Ehhez csatlakozott Cheneviére genfi theolog. tanár, e szellemdús és harcra kész bajnok a genfi methodismus ellen, s egyes dogmák felett készült monográfiák szerzője (Essais théologiques 1831 és dogmatique chret. 1840) Hasonló szellem vonul keresztül az ünnepelt párisi lelkész Coquerell A t h a n á z (az apa) számos iratán, melyek közt legnevezetesebb az ,,Orthodoxie moderne" 1842 és a „Christologie" 1858. Mely munkák hatása a szabadszellemü lapok által („Protestant" „le libre examen" „Evangeliste"), melyeket nagyrészt Athanáz testvére Coquerel Károly alapított, még inkább öregbittetett. Úgyhogy a hivő theologusok, és a Párisban 1830-ban alapított société evangelique tagjai bár mint megfesziték is erejöket az orthodox tanok támogatására s felelevenítésére, az egyházi tanfogalom tekintélye mindég mélyebbre sülyedt. Nem maradt befolyás nélkül e tekintetben a strassburgi theol. tanintézet sem, melyet 1830-tól kezdve Franciaország belsejéből is, különösen a déli tartományokból több lelkésznövendék látogatott. Igy mindinkább szaporodott protest. theologusok között azok száma, kik a német theologusok véleményeivel, küzdelmeivel és irataival alaposan megismerkedtek, s előre lehetett látni, hogy előbb vagy később lépnek fel tudósok, kik tulajdonképeni feladatukként tekintendik, hogy németország theologiai tudományosságát, s ezzel együtt az ott gyakorlatban levő merész itészetet a francia protestánsok közé bevigyék. Scherer Ede volt az első, ki e pályára lépett, s ki bizonyos értelemben az uj theol. iskola atyjaként tekinthető. Ez előbb jogász, később a strassburgi theol. intézet növendéke volt, de a nélkül hogy az itt uralkodó szellemet befogadta volna. Sőt ő az egyház tantételeihez s különösen az ezeknek alapul szolgáló biblia ihletetségi tanhoz teljes meggyőződéssel ragaszkodott. Ily szellemben irta (1843) tudori értekezését, valamint a következő pár évben két más munkáját, melyek azon gondolattól vannak áthatva, hogy a francia reformált egyház szánalmat ébresztő alásülyedése az ebbe behatolt ezt aláaknázott tévelyeknek tulajdonitható, s hogy az egyház megmentése egyedül az államtól való különszakitás és egy szabad elveken nyugvó synodalis alkotmány behozatala által reménylhető. Ezen iratok indították a genfi u. n. evangelikus iskola elöljáróit arra. hogy Scherert ezen intézethez — mely épen a genfi szabad szellemű theol. facultas ellenében alapíttatott, — tanárul válaszszák. Mindenki meg volt győződve, hogy benne az orthodox tanfogalom ép oly tanult s éleseszü, mint harckész bajnokot nyert. Kezdetben e várakozásoknak meg is látszott felelni. Az általa, Colanival együtt kiadott folyóirat: „La reformation du 19 Sicele" egészen a merev igazhitüség szellemében volt szerkesztve, s kíméletlen keserűséggel rohant meg minden oly munkát, mely a szabad szellemű theologia mellett nyilatkozott. — Mennyivel egészen más álláspont volt az, melyen őt 1850-ben látjuk, midőn kiadta „La critique de la foi" cimü iratát, melyben kijelenti, hogy az „ecole évangélique"néli tanárállomásáról lemond, és előbbi tiszttársaitól bucsut vesz. Néhány év lefolyása alatt theologiai meggyőződései teljesen megváltoztak. Különösen az Írásmagyarázati tanulmányok szülték nála e nagy átváltozást. De hiszen az uj-testamentom alapos és elfogulatlan tanulmányozása mellett, hogy is tarthatta volna meg továbbra is a bibliai iratok természetfeletti ihletetségéről szóló