Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-22 / 16. szám

De, — hallom ellenem felhozatni — sonkolyosra nem megy az igy képzett tanitó. Ha lelkész, ki pedig végezte a theologiát s letette a kápláni vizsgát — akad: ugy tanitó is fog akadni Sonkolyosra is, és pedig az emiitett úton képzettek közöl, ha annyi lesz a tanitó fizetése mint a mennyi a lelkészé. Egyenlő fizetés, egyenlő képzettség, egyenlő műveltség ! — ez legyen a jelszó, ez legyen felirva a nevelés s tanitás mezején nagy erővel harcolók zászlóján. Igy meg lesznek mentve a nemhivatottak a nevelés terhétől, meg lesznek mentve a nemhivatottak a papolás iszonyú nyűgétől. Ezt igy értem: nem erőlködik pap lenni az, ki nem papnak való s nem szégyenl tanitó lenni az, kinek hivatása van a tanítóságra. Korunk a haladás kora, ma kell tennünk nem holnap! Tenni kell különösen nektek tiszteletes lelkészek! Tu casta Lucina! fave nascenti puero. II. „A káplánokat segélyzöegylet szükséges társadalmi tekintetben" — ezt állítja t. K. P. úr s ezt igy bizonyítja be: „müveit lelkészekre s értelmes gyülekezetekre van szüksége egyházunknak." Ebből ugyan azt lehetne következtetni, hogy a tanítók nem is lehetnek müveitek s hogy a gyülekezetek müveletlenségének a tanítók az okai; de én semmitsem következtetek ezen, a tanítókat vérig sértő állításból vagy inkább nyilatkozatból. Egyszerűen csak azt jegyzem meg rá, hogy ismerek müveit lelkészeket, kikre nézve a tanítóskodás volt az első s legbiztosabb lépcső a műveltséghez s kik mint tanítók, a gyülekezetek értelmességére semmivel sem tettek kevesebbet, mint tesznek most, midőn papok viszont vannak lelkészek, kikre, műveltség dolgában ráférne, ha a tanítóktól műveltséget tanulnának. A tanintézet — igaz — magában sem tudóssá, sem műveltté nem képez, — de igenis művelte tudományunkat s képezte műveltségünket az iskola, melyben tanítóskodtunk. Ezt velem együtt sokan állithatják. „Kimegy az ifjú tanitói állomásra s Iegtöbbnyire oly helyre, hol teljesen ismeretlen levén, először van egyedül (?) életében." Ki tehet arról, hogy a teremtés nagy napján nem hangzott alá ilyen szózat: nem jó a rectornak, addig sem, mig káplán lesz, egyedül lenni, teremtsünk mellé egy asszonyi állatot, ki neki segítője legyen ! ? De, vájjon nem közös-e a káplán sorsa e tekintetben a rectoréval ? vagy minden káplán olyan helyen káplánkodik, hol ismerősei s barátai vannak ? vagy a káplánok helye a tanintézetekben, vagy a szülővárosokban van ? Én ugy tudom, hogy sokkal inkább sikerül a tanulónak olyan helyen tanítóskodni, hol magát, a szó teljes értelmében művelheti és képezheti, mint olyan helyen káplánkodni, hol nem ismeretlen s nem egyedül van. Káplánnak akkor s oda megy, ha és hová hiják s így csekély faluba is ; rector pedig mindég lehet, mig az démica promotiók el nem töröltetnek. Academica promotiók pedig csekély falukban nincsenek. Hol van tehát itt az égető hiány, melyet egyhangú (?) tanitói foglalkozás nem altathat el ? „A rector lelkésze rendesen sokkal idősebb és komolyabb, mintsem bizalmasan közelíthetne hozzá." Ez rettenetes baj! Talán az öreg úr nem engedi a közeledést ? Én sokkal jobban tisztelem a mi agg lelkipásztorainkat, hogysem ellenök ily vádat emelhetnék. De — ugyan kérem — hogy is állana ez épen az idős lelkészekről ? Hiszen nekik káplánokra van szükségük s a káplán is fiatal ember, mint a rector. Ha a rector nem közelíthet lelkészéhez, távol marad attól káplána is. „Az előkelő müveit hallgatók leggyakrabban kicsinylik egy egyszerű tanitó társaságát." Hát az egyszerű káplánét nem kicsinylik ? Erős vád a müveitek ellen! Sok oldalulag menthetném a vádlottakat, de azt hiszem nincs rá szükségük. Tetteikkel ellenkezőt tanúsítanak. Egy példát azonban idéznem kell saját életemből. Én olyan helyen voltam rector, hol káplán is volt. Minden előkelő müveit hallgató házánál tisztelegtünk olykor-olykor s én sohasem tapasztaltam, hogy az én társaságomat kicsinyelték volna káplán barátomé mellett. Igy volt ezzel minden rector. Hogy némelyik rector szivesebben köt ismeretséget azokkal, kiket nem tart maga felett — arról nem tehetünk. Megesik az igen gyakran a káplánon is, s ennek arcáról is letörli ezen körülmény a képzettség s műveltség azon gyenge mázát, melyet az iskolából hozott volt. Az ilynemű átalakulás ellen a lélektan igen is — Icig zsidó nem tiltakozik. „Mindezek ha nem állanak is — mondja t. K. P. úr — de az már csakugyan áll, hogy az ifjú magát ily helyzetben tovább nem képezheti." Megint a tanítók bántalmazása! Tehát a tanitó semmiképen sem lehet müveit! ? 0 tempóra ! 0 móres ! Vannak lelkészek — mint már emlitém — kik képzettségük alapját a tanítóskodás alatt tették le; vannak olyanok is, kik épen képzettség tekintetében sajnálni valók, hogy nem voltak tanítók. Ugyanazért én nem sajnálom az ifjakat, ha egy nap alatt, a kedélynek mindazon fokait be kell is járniok, melyek a jó és rosz kedv közt gondolhatok. Műveli a rector magát, de azért nem hanyagolja el iskoláját sem — ha jóravaló fiatal ember. Rectorra nézve Scylla és Charybdis a tétlenség és iszákosság lehet — ezt pedig mindkettőt elkerülheti. Oda kell tehát törekednünk, hogy az ifjú önképzése folytonos legyen. Erre nézve a kérdést megtette a tanpálya futáskor, ennek végeztével legyen rector. A rectorság — bizonynyal — mind a tudomány, mind a külső mívelödés tekintetében képző lesz reá nézve. A rectori tiszteletes állás öntudata mellett a becsületérzés, bizonyosan hatalmas rugóul szolgáland a tanulmányo^ftSJj^sztes élet folytatására, s igy nemcsak a gyülekezet