Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-14 / 2. szám

az antichristusról való előterjesztés ezen történeti fejlődése határozottan az apostoli korba vezet vissza, a mint ennek olyan nyomaival, minőket az apok.-ban látunk a Thess. le­velekben — különösen a másodikban — is találkozunk, « nem lehet ezen két irat apostoli valódiságáról kételkednünk, mivel mindkettő az apostoli typust hordja magán. Végre jelentékeny szerepet játszik a jelenésekben a p 11 e u m a t o 1 o g i a. Nincs szükség itt annak bővebb fel­mutatására, hogy az apok.-ben mind az meg van, a mi a szellemország uj-test.i előterjesztéseinek alapul szolgál, és több nincs itt, mivel mint a paulinus nézet, az sem megy tűi a zsidók fogság utáni képzelődésein. Az elemek és a tá­jak angyalai a Pálnál levő apyat xae é^ooaiai xac duvó-pecg (I. Kor. XV, 24 és parall.). Megjegyzésre méltó az apoka­lypsis rokonsága a paulinus nézettel az ördög hatalmának a Krisztus országához való viszonyáról. Eltekintve attól hogy Krisztus már az ö első megjelenésével legyőzi az ördögöt, mégis tovább tart az utóbbinak hatalma és ezzel együtt az ellene való harc is egészen Krisztus újra eljöveteléig (I. Kor. XV, 24.), S minél hatalmasabbnak gondoltatik a sötétség fejedelme az ö légióival (II Thess. II, 9. 10.), annál nagyobb erőt kell az ö legyőzőjének, a messiásnak tulajdonítani, a ki ép ezért az urak urának, a királyok királyának, x£(paty zzkoyq, ap%9j<s xac égouacag-nak (Kol. II, 10.) neveztetik. b) Cél és rendeltetés. Az apok. valódisága el­len sokan (értekező nem) felhozták okul, hogy egy apostol­nak több és más teendője volt, minthogy szélesre nyújtott apokalypsist Írhatott volna (Liicke, Einl. 359). Azonban ebben oly tévedés van, mely már Lutherrel is közös. Ezen állítás ugy tűnik fel, mintha valamely apostol időtöltésből irt volna apokalypsist vagy látott volna visiót. Ha az apok.-nek azon kettős célja volt, hogy Krisztus megjelenésének idő­szakát és mozzanatait hirdesse, és ez által a kornak nyomo­rai és harcaiban bűnbánatot, hitet, kitartó hűséget és türel­met ébreszszen, a mint ezt még az apok. valódiságát taga­dók is elismerik: kérdeznünk kell, vájjon lehet-e ily kije­lentésnek nyerésében és annak szabad felfogásában valami apostoliatlant fedezni föl? Pál is dicsekszik — mint Lücke találóan megjegyzi — II Kor. XII, 1. az ő bnraa'cat és anoxalóipecq-szel, és minden bűnbánatra intésnél, még ma­gának Jézusnak szájában is, a főmozzanatot mindig a Krisz­tus eljövetelének közelléte képezi. Hogy Pál és Péter irott apokalypsisei nem ezen apostolok müvei voltak, az ellen semmitsem bizonyít, hogy János jelenése apostoli mü lehet. Ha pedig azért akartak ennek apostoli eredete ellen kétsé­get támasztani, mivel más apostol apokalypsist nem irt, ugy a levelek valódiságában már azért is kételkedni kellene, mi­vel leveleket nem minden apostol irt. Sőt ellentétben mi ál­líthatnék, hogy oly sok nem valódi kijelentés közt egy valódi példánynak mégis csak kellett lenni. Az irat — mint értekező is megjegyezte — szűkebb és szélesebb kör számára volt szerkesztve l, 1—3. XXII, 6. 7. 21. (perá xávTwv, Laehm.) mindenkit illetett, kik olva­sandják. Tartalma IV-töl kezdve oly általános érdekű az első egyházra nézve, miszerint azon szűkebb kör, melyhez a körlevelek intéztettek csak helyi közvetítésül szolgálha­tott egészen széles elterjedésre nézve. Oly viszonyban áll e szűk körhöz a szerző, melyből semmiesetre sem lehet kö­vetkeztetnünk, mintha ez a visio csak épen ennek számára történt volna. Ha a János ap. Ephesusban tartózkodásáról való hagyományt követni akarnók, okoskodásaink csakha­mar végökre jutnának. A ki elfogadja, hogy János a zsidó állam katasztrophájának idejében kisázsiában volt, az e<ry ily tartalmú és ily célra szánt iratot, mely teljesen Jánosé­nak vallja magát, mesterséges kényszer nélkül senki más­nak nem tulajdonithat, mint az apostolnak. De mi ezt nem tehetjük. Mert egyfelől tekintetbe kell vennünk az egyházi hagyomány ellen felhozott kételyeket, másfelől a lehetőség sem tagadható, hogy azon a 7 gyülekezethez küldött ira­tok az apokalyptikus fictióhoz tartoznak s igy azokból a szerzőnek történeti viszonyára semmi következtetést sem vonhatunk. A szerzőnek a 7 gyülekezethez való viszonyát a többek közt Z ü 11 i g is a fictiók közé száinitja, azonban anélkül, hogy a mü valódiságát kétségbe vonná. 0 ezen fictiót következetesen Ezéchielnek és Dánielnek utánzásából fejti ki, s ezekből vezeti le főként a könyv szerkezetét; de a mellett fölteszi, hogy ez valósággal a proconsularis Ázsia gyülekezeteinek volt szánva s oda valóban el is küldetett. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az apokalyptikus iró épen csak 7 gyülekezetet választ ki, melyek oly földrajzi fekvéssel birnak, mely egészen körhöz hasonlít (Z ü 11 i g, die OÍFenb. Joh. 1, 211. 1.); de egyrészről épen ezen leve­lekben lép a szerző egyénisége a legélesebben előtérbe, másrészről oly speciális vonásokat tartalmaznak azok a gyü­lekezetek állapotából (Nikolaiták, Antipater stb.), hogy a puszta íictió feltevésével ép oly nagy talány maradna, mint az egész könyv. A körleveleket pedig az egésztől elválasz­tani s mint más kéznek későbbi hozzáadását tekinteni, az egész mü nyelvezetének s előterjesztésének öszhangzatán kivül már az irónak abban előnyomuló egyénisége sem en­gedi meg. Igy nekünk más nem marad hátra, mint a szer­zőnek az ö olvasóihoz való közelebbi viszonyát, a mint azt I, 9-ben maga mutatja, venni föLlegelső és legközelebbi al­kalom szolgáltatásul müve szerkesztésére. (Folytatjuk.) .<>r ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. XI. Nem közönséges, nem mindennapias érdekből vettük fel a tollat közleményeink megírására. Komolyan átgondolt, egységes alapeszméje van e szakadozott rendsorral megje­lenő dolgozatoknak. Mindegyre nagyobbuló mérvben támad­nak szíves érdekeltségek — tanügyünk javára. Reformált hitfelekezetünk, mint egyébben, ugy kivált e téren kell, hogy folyvást képezve, jóra és még jobbra fejleszsze min­den rendű tanodáinak tényleges állapotát. Nem élhetünk szándékos öncsalódásban arra nézve, hogy valamint elemi

Next

/
Thumbnails
Contents