Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-08 / 14. szám

szertartások felett vegyesen vitatkoztak. Az üldözés politikai okokból sem volt foganatba vehető, s I. János király külömben sem vala türelmetlen. 1528-ban Szegesvárt létében Szántay István mester elvádoltatván előtte, colloquiumot tarttatott ez és barátai s a Váradról elhozott papok közt. Kálmáncsehi Sánta Márton fehérvári kanonok s Adrián doctor neveztettek ki arbiterekké, kik magok is a vita folyama alatt meg lőnek hitükben ingatva. A barát (Martinuzzi) és Statileo Szántai megégetését sürgették,de a király megeléglé, hogy uti költséggel ellátva elhagyja birtokait. De a hitében megingatott Kálmáncsehi csakhamar elhagyá Fehérvárt s Magyarországba ment, hol elragadó szónoklata s fáradhatatlan munkássága épen oly nagy hasznot hozott, mint később Erdélyben jellemszilárdsága. De ö Kálvin értelmét hirdette, melynek fölvételére birta Debrecent, hol a képeknek az egyházból kiküszöbölését eszközlé, s melynek elterjedésére Erdélyben is sükerrel buzgólkodott. Mindamellett ö és a kalvinismus másik nagynevű reformatora, a valószínűleg dévai születésű Dévai Biró Mátyás munkásságuk nagy részét Magyarországban fejték ki. Kálvin tanának terjesztésére Erdélyben többet tett Heltai." „Az 1552-ki szebeni zsinat kárhoztatta Kálvin követőit," kiknek ügye, mivel Kálmáncsehin kivül alig volt tehetséges ember élükiin, eleinte nagyon lassan haladt, annál inkább, mert az ellenök felzudult lutheri ellenzék, élén H e 1-t a ival és D á v i ddal, nagyon hatalmas volt. E két férfiú sajátos tünemény az erdélyi protestantismus történetében; elejénte mindketten hívei voltak Luther értelmének s az 1558-ik év május elsején tartott zsinaton Dávidnak éles vitája volt Kálmáncsehivel, hol az előbbi annyira kitüntette magát, miszerint a vita „a kálvinisták teljes megveretésével végződött;" és mégis Dávid volt a legyőzött fél, mert vallásában már e vita után ingadozott s valamivel később J uhás z Péter decreceni pappal tartott vitatkozása következtében H e 11 a i v a 1 együtt elfogadta Kálvin értelmét, s ezután nem sokára megtörtént a lutheránusok és kálvinisták szétválakozása. „Az enyedi zsinaton tett kiegyezési kísérlet meghiusult, s a magyar egyházak Alesiust választották superintendensökké, s végre az 1564-ki törvényhozás törvényesen bevett vallássá tette." „De a kalvinismus diadalát ugyanazon jelenség követte, mi korábban a lulheranismusét." Blandrata Lengyelországból átjött orvos Socin nézeteit vallotta. Később Dávidot, ki már ekkor udvari pap volt, elvének megnyeré. „E két ember kiegészité egymást. Az orvos keveset értett a hittan mélyebb philosophiai részéhez. Dávid éles dialecticája, nagy tudománya, gyors esze s éles polémiája kipótolá, ami amannál hiányzott." Az egységhives lassan de folytonosan terjedt, habár mind a lutheriekkel mind a kálvinistákká! nagy küzdelmeket kellett vivnia, melyeknek végleges következménye lett, hogy az unitarismust az 1571-ki országgyűlés bevett vallásá tette. E vallási vitatkozások alatt a magyar irodalmi termékek is szaporodtak. Heltaitól e következő magyar munkákat bírjuk: ,,A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról" (1552). „Katekhismus a mennyei tudomány summája" (1553). „Vigasztaló könyvecske, miképen kelljen embernek készülni keresztyéni és boldog kimúláshoz" (1553). — Az unitáriusok vitatkozása alatt igen sok röpirat, néha telve goromba ságokkai, jelent meg. Magát a vitát Melius, Heltai és Dávid stb. irták le. A zsinat történeteit kiadta Dávid, ki épen oly buzgalommal folytatta irodalmi működését. Kiadta hetven praedicatióját, fényes bizonyítványát elragadó szónoklatának, melylyel, mint a monda tartja, egyetlen nap térité meg Kolosvárt; — a váradi zsinat történeteit; a következő évben egy levelet a lengyel egyházakhoz Krisztusnak ezeréves uralmáról a földön; polémiát folytatott Meliussal s 1571-ben adott ki egy munkát „az ö magától való felséges Istenről s ö igaz fiáról" mely főként a katholikusok ellen volt intézve. A már táborukba áttért Heltai közzé tette 1568-ben a „Hispániái Vadászság"-ot, melynek elején hitvallását adja elé, azután az inquisitiót tárgyalja, s a reformatio néhány vértanujáról ir. Ez idétt a szentírás azon helyeiről, melyen a háromság dogmája épül, Basilius készített egy munkát, mely kéziratban maradt. Tárgyalta és kiadta e tárgyat s talán épen e munka alapján Enyedi György kolosvári iskolatanító s utóbb superintendens is, egy sokat utazott s gazdag ismeretekkkel biró férfi. De midőn nagy figyelmet ébresztett munkája eltiltatott s nyilvánosan megégettetett, kinyomatták külföldön is, mely aztán még a következő században is cáfol tatolt. Történetirodalmi kútfőkre nézve a kor szegénynek mondható ugyan más országokéval összehasonlítva, de mégis elég arra, hogy a történetnyomozónak buvárlatokra s az irónak feldolgozásra anyagot szolgáltasson." Az e század középen nagy mérvben terjedni kezdett évkönyvirodalomban : „Gyulafi, Szamosközy, Décsi János, Tamás deák" működtek, kiknek müvei az egy Gyulafién és meg egy „székely krónikán kivül" latin nyelven irvák. (Folyt, köv.) BELFÖLD ELLENNYILATIvOZAT KIKELET1NEK. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" f. é. marc. 18-iki számában, Kikeleti álnév alatt, egy rövid, de vádterhes cikk jelent meg, és elég arra nézve, hogy a különben eddig békés egyházmegyénkben, a fiatal és idősb lelkészek közti jó egyetértést és amit drága áron is meg kellene vennünk, a jó békcséget, különösen a küszöbön álló esperesválasztásra nézve, — megzavarta ; ugyanazért nagytiszteletii szerkesztő űrnak a pártfelekezetességen felülemelkedő magas gondolkozásától, és az igazság felderítése körül tapasztalt ingatlan eljárásától bizton elvárni bátorkodunk, hogy ezen ellennyilatkozatunknak, a haladás és prot. műveltség zászlóját magasan lobogtató becses lapja hasábjain, csonkítás nélkül helyt adni méltóztatik. A kérdéses cikk megzavarta egyházmegyénk nyugalmát több oknál fogva: először azért, mivel merő valótlanságokat tartalmaz. Ugyanis azon állítása a cikk írójának, hogy „az elhunyt Tóth János esperes választása szálka volt némely kebelbeli lelkészek szemében,u

merőben valótlan ál-