Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-14 / 2. szám

XVI, 22. Mert eljö az égből minden ö angyalaival — IThess. III, 13. IV, 16. — Azon napot, melyen ez történendik, nevezi János Krisztus napjának s egyszersmind a megváltás napjának és várja mint közel lévőt (II. Thess. II, 2; vesd ö. I. Tim. IV, 8.). Reményli, hogy még ö is megéri ezen napot (Phil. IV, 4. I. Kor. XV. 51. I Thess. IV. 15.). A természet is megujul akkor, Róm. VIII, 18. Mivel azon nap közel van, vigyázatra int, Rom. XIII, 11. és az úrnak emlékezetét, mint folytonos előkészületet állit ja fel, 1. Kor. XI, 26. És ha Pál -erősili, hogy ö semmit sem vett az apostoloktól, hanem mindent a lélek közvetlen közöltetéséből, ez még inkább mutatja hogy Máté és az apok. eschatologiai képzelődése a krisztusi dolgoktól, mint messiásiaktól, elválaszthatom volt; igen, hogy Krisztust épen csak az ő epiphaniájának és apokalypsisének ezen várása által lehetett messiásnak nyilvánítani. A többi uj test.-i iratokban is megvan ezen lényeges elém, mely a ker. tanok közt a reménység ( Elncg) alakjában tűnik föl. A héberekhez irt levél inti a ker.eket, hogy tartsák meg a reményt, mert láthatják, hogy a nap k ö z e l van, X, 23. 25. (I, 2, VI, 11); kevés idő múlik el, míg eljö az, kinek eljönni kell, X, 37. Péter tanítja : minden a véghez közelget; hallja a csúfolókat kérdezni: hol van az úr parusiá ja ? és épen ezen csúfolók erősítik öt meg az ö reménységében, mert ilyeneknek a végső időkben kell támadni. 0 is ugy gondolja, hogy az úrnak eljövetelével az addigi világ összeomlik (I, 11, 4 köv.). János levelei telve vannak, a végső dolgok válásával: az antichristus előfutárai már itt vannak, (I, II, 18.) Jakab kitartásra int az úrnak eljöveteléig, mert az közel van (V, 7. 8.), Júdás is a vallást megvetőkből a végső idő közelgetésére következtet. Kitűnik ebből, hogy az új test. többi írói a katastropha bekövetkezését még közelebb gondolják, mint az apokalyptikus író és a mi a várás speciális tartalmát illeti, alig van több különbség köztök, mint hogy az egyik határozott és a másik határozatlan. A parusiáról való képzelödés legjobban kiképződve Mété XXIV. ismeretes főhelyén tűnik föl. Ha a Krisztusi várás azon alakját, a mint az Jézus szájába adva van, összehasonlítjuk az apokalyptikussal, ezen közös elemeket fogjuk bennök találni: 1. A jutalmazás képzelete ünnepélyes Ítélet által. 2. Hogy azt nagy nyomor előzi meg. 3. Hogy azzal össze van kötve a messiás megjelenése az ő 1'önségében és 4., hogy ahhoz egy uj világperiodus csatlakozik, melyben a hivők mostani szenvedéseikért megjutalmaztatnak. A különbség csupán az, hogy az apok. a messiás megjelenése és a tulajdonképi világ vége közé nagyobb időközt helyez — az ezerévi országlást; — míg a többiek vagy határozatlanul hagyják — mint Pál — a Messiás országának napját, vagy a nagy világ ítélet közelébe teszik, mint a synoptikusok. Mert hogy Máté XXVI, 29. nem lehet chiliastikus, azt Z ti 11 ig megmutatta, mivel a ftaodeca zőu nazpog nem lehet más, mint az SSjSH ű'?]]*/ az uj világ. Az uj test.i íróknak ezen általános összhangzása, melyek közt mégis legalább 50 évi időköz van, egészen azt mutatja, hogy valóban nagy nyakasságnak kell annak lenni, mely félreismeri, hogy a jelenésekben kimondott várás az apostolokkal közös. A régi és uj exegesis eléggé gyakran ismétli ugyan, hogy a tanítványok (mint Jézus hallgatói.) a messiási országot földinek csak kezdetben képzelték. De látjuk, hogy mint inspirált irók is igy képzelték azt, még pedig a közeljövőben. De nem csak ezen általános öszhangzat az, mely az apok.t mint apostoli müvet jellemzi: az egyes gondolatok is, melyek ezen világnézlet elemeit képezik, azt mint apostolit mutatják föl. Mindenek előtt az apok. christologiája teszi ezt, melyet Z ü 11 i g e n kivül ínég kevesen méltattak figyelemre. Nézzük először a negatív mozzanatot, melyben az apok. az apostolok kétségtelenül valódi irataival összhangzik. Nincs ebben semmi a Jézus életének olyan megdicsőittetéséről, minőt már az apokalyptikus müvek, mint az ' Avaftazcxóv Haaiou, elbeszelnek. Mind az a mit az első parusiából felvett, a bárány, a mely megöletett és újra él, a Dávid sarjadéka. Minden hatalom, csudaerö és fenség, engedelmességéért van neki adva és csak az ö második parusiájakor fog nyilvánulni egész teljességben. Épen mint Pálnál is, a héberekhez irt levélben. A Jézusról mint messiásról való képzeletek: a messiás világ-előtti léteilel bír, ő a legfőbb szellem, ö az A és íi; de ezen természetét a Jehovától nyerte, ö teremtett szellem, apyrj rrjg xzcaeoig zou ftecw III, 14. Az atyával ugyanazon széken ül, de ö csak a hold a nap mellett. A Jehova név az ő u j neve (V. 6. II, 12. 21.). 0 a Aóyoq zou #EOU. Ha bevégezte világitélö feladatát, a hatalmat és országot visszaadja az atyának és alatta kormányoz (XI, 15. 17.). Ez, eltekintve az Eph. levél eszméjétől, egészen a paulinus chrisztologia, csak hogy szigorú judaistikus, vagy inkább ó test.i formában. Ebből tehát az is világos, miért nem talál az értekező az apokalyptikus Krisztuson az evangeliumi Krisztus vonásaiból semmit. Nem is lehet ez már magának a visiónak sajátságánál fogva sem feltűnő, mely, ha szabad e kifejezéssel élnem, mindent megdicsőítve mutat föl. S ép azért legkevesebb okunk sem lehet feledékenységgel vádolnunk János apostolt, valamint ebből azon következtetést vonnunk, mit értekező vont. A christologia után legközelebb az antikrisztusr ó 1 való fogalom jő, melynek valamely apokalyptikus irat jellemét kell meghatározni. Csodálatos, hogy ezen a második század kezdetétől fogva egészen stereotyppá vált elnevezés az apok.-ban nem jő elő. Itt az antichristus: világi fejedelmek, kikben a világi gonosz hatalmak összpontosulva jelennek meg; az mint határozott történeti jellem van gondolva és eljövetele időrendileg meghatározva; mint a többi ellenség, az állatnak symbolikus neve alatt jő elő (XVII.). Az antichrisztus eszméje az ő concret nézetében van itt meg, de a reflexiofogalom neve, mely által az egészen általánosítva és határozatlan többségben gondoltatik, itt nincs meg. Ugyanezen fokon áll a paulinus előterjesztés. II. Thess. II, 3. 4. ugyanazon történeti concret alak, hasonló általános elnevezéssel, o av&pa)xoq z9jg ápapzcag, ó ucdg zrjg aTtoyAeíag, o avzcxscpevoq xac urcepacpópsvog stb. A Weoőóypcazoc (Máté XXIV. 24.) fogalommal legelőször a parusiáról való beszédek synopticus felfogásánál találkozunk és János leveleiben látunk először vtokAol avzcypcazoc-[. Ha tehát