Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-01 / 13. szám

sait lassanként elenyésztetnénk. Vajmi sokat nyernének igy a lelkészi pályára törekvők s mennyit nyerne és tökélyesbülne egyházi szónoklatunk !!" Ezen indítványt helyesnek s elfogadhatónak nyilvánitá főtiszt. Zs. L. űr akkori tanárunk, és az egész gradust felszóllitá, hogy ha készek leendenck a gyakorlati szónoklat ezen kezdő iskolájába járni és ott magukat az egyházi szónoklatban művelni és tökéletesíteni: örömmel felállítja azt és kész a rendes órákon vagy azon kívül is, e mellőzött ágában a papi tudománynak gyakorlati órákat adni. De a g r á d u s, az akkori theologus ifjak, nem fogadták el a szép, az üdvös ajánlatot s ugarban hagyták könyelmüen az elhanyagolt mezőt, melyen szent vallásunk tanítóinak, az emberiség lelki és erkölcsi érdekében egész életekben halni és munkálkodni kell, És ha még ezelőtt egy pár évtizeddel nem tudta a maga javát vagy nem akarta felfogni saját érdekét a főiskolai ifjúság: legszentebb feladata most kivétel nélkül, mind a négy, legközelebb pedig az iskolai reformok zászlóját oly magasan lobogtató tiszán inneni egyházkerületnek, hogy kebelében addig is mig jólrendezett papnöveldék állíttatnának fel: kellő súlyt fektessen az egyházi szónoklat czélszerii gyakorlatára; támaszszon érdeket az iskolai életben, az illető tanárok és az ifjak előtt egyiránt, hogy különösen az egyházi pályára készülő ifjak, gyakorlatilag is képeztessenek az ügyes és szabályszerű szónoki előadásokban. Es a mi legcélhozvezetöbb leend, ne csak a második lelkészi vizsgán, hanem ezután minden évben, szent Pál nap táján és aratáskor tartassanak nyilvános próba-vizsgák a gyakorlati szónoklatból — mint tartattak eddig egyéb tudományokból a közönséges vizsgák — és ez is mindig az egyházkerület kiküldött bizottmánya elölt ünnepélyes komolysággal. Igy tudomást veend minden évben az egyházkerület hivatalos uton, hogy az illető papi tudományok tanára — és az itt is életbe hozandó tanszabadság elve után több vállalkozó jelesek: mily teremtő lélekkel, milyen kitartó erélylyel és lankadni nem tudó készséggel művelik és tökélyesbitik a főiskolai ifjúság életében ezen életkérdéssé vált szónoki ügy gyakorlati oldalát; és egyszersmind egyházkerületünk éber gondja és felügyelete által ezen ifjak szónoki ügyességük kiképzésében, nem csak nagyobb buzgalmat és lelkesedést, de láthatóbb sikert, érezhetőbb hasznot és eredményt is eszközöl ez eddig csak gyér virágokat termett szónoklat mezején. Igen, a tanszabadság elve, vagy a szabad tanit á s itt is igénybe veendi, hogy az egyházi szónoklat tökélyesb fejlesztésében több jelesek is adhassanak tanórákat; és csak próbáljuk meg, hogy az érzelemdús, a jeles szónok Kolos mellett adhassanak szabad órákat egy Hei sler, az ifjúság bálványa; vagy egy Hegedűs, a mindig kedves, a mindig gyönyörű elöadású pap — majd meglátjuk a hozzánk kiküldött legátusokon, mennyire fejlődik és tökélyesbedik s mily magasra fog emelkedni, csak néhány évek alatt is, egyházi szónoklatunk. Azonban nem kell itt felejtenünk, hogy miután az érzés egyedüli alapja a szónoklatnak, ezt már kezdeni kell mindjárt az alsóbb osztályokban, nagy szorgalommal, különös gonddal fejleszteni. A gyermek vagy ifjú mindig oly darabokat tanuljon szavalni, mely a keblében nyugvó érzéseket és indulatokat felébreszsze és kifejtse, hogy a szavalónak fölébredt érzése önként vezesse öt, tanítója vezérlete melleit, a hang és taglejtés természetes és szabályszerű megtanulására. Ha kiváló gond és szorgalom forditatik ez uton a kezdő ifjúságnál a gyakorlati szónoklat fejlesztésére, mindjárt nem kapunk annyi félénk és próbálatlan kis diákot ünnepek alkalmával a főiskolából. (Ezt azért is jegyeztem itt meg, hogy egyházam igen kis legátió lévén, sokszor csak gymnasiurnbeli ifjút kapunk ünnepek alkalmával.) De célszerű nevelés és gyakorlat által oda lehet és kell is képezni, már a gymnasiumban, a minden jóra és szépre hajlékony ifjút, a szónoki szép előadásban, hogy ha majd kijön, mint ünnepi legátus a collégiumból, a falusi kis lány minden ekklézsiában ismét eldalolhassa lángszerelmében : „A legátui papolt tegnap drága szépet, Szörnyen megríkatta az egész népséget. Beh más tanítást tesz a vén tiszteletes, Ámenig szunyadok rajta, oly öreges. De az a legátus igy ki tudja rakni, Kész volnék szomjan is, napestig hallgatni. Örültem ha tegnap felénk le-le nézett, A saent ige mindjárt jobban megigézett. Isten bocsá bűnöm ! ha úr láuya volnék, Többre nem is vágynám — legátushoz mennék." És itt, mielőtt tollamat letenném, ki kell mondani, hogy akár a feljebb leirt módon, akár rendezett papnöveldék által képeztessenek ezután a lelkészi pályára törekvő ifjak a gyakorlati szónoklatban, soha meg ne engedtessék az illető tanárok és az egyházkerületi felsöség által, hogy belső hivatás — és külsőleg is megkívántató tulajdonok nélkül, csak egyetlen egy ifjú is fölvétessék e szent hivatalra való készületre. Itt még a küszöbön nem késő, választhat életpályát az ifjú, de a lelkészi második vizsgán, ha a kellő mértéket meg nem üti, azaz, ha jó erkölcse és tudománya van is, de ha gyenge és tűz nélküli szónok, ha bágyadt és aluszékony előadása van, és ezen hibákkal visszautasittatik az ifjú, akkor már sokat veszített életéből, sokat veszített más hivatalra nézve is s csak a szégyen fájó érzete s az elvesztett évek bántó öntudata kiséri az ilyen céltévesztett ifjút, újonnan választott pályáján is. Azért minden ifjúnak, kit vele született hiányok tiltanak a papi szent hivatal csarnokába lépni, azt adjuk tanácsul mit Kun Bertalan mond egyházi szónoklattanában : „kinek a természet ajándékokat nem adott, térjen vissza a papi hivataltól s keressen más életmódot, melyben a társasság iránti tartozásait inkább lefizetheti. A vallással egyedáruskodni, ezt kenyérkereseti móddá aljasitani, mint ezt jelenleg sokan 9 fi *