Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

ket annak kezébe szolgáltatni. — Reméllem, hogy tiszt. Koos Ferenc, Nagy József és Vincze Dániel lelkész urak buzgó sáfárkodásuk eredményeiről, bajaik és örömeikről, szóval a gondoskodásukra bizott szent ügy akadályairól és előmeneteleiről a hazai prot. közönséget időről-időre tudósitani fogják és híveink buzgósága, ha ideig-óráig a támadt zavarok miatt megzsibbadt is, újból fog föléledni, hogy gyámolitsák az idegen földön szükséggel küzdködő véreinket. Azonban magától értetik, hogy először is magoknak az illetőknek meg kell mindent tenniők, ami tehetségükben áll: segits magadon, s az Isten is megsegít; be kell bizonyitaniok, hogy életre valók, s csak akkor tarthatnak számot arra, hogy mások őket szent törekvésükben gyámolítani fogják. — A mely egyház örökre csak mások segítségére támaszkodnék, ezzel bebizonyitaná, hogy nem él benne az a szent szellem, melynél fogva magát keresztyén testvérei munkás részvétére érdemesíthetné. Bizton hiszem, hogy moldva-oláhországi testvéreinknél ez az eset nem áll, és teljes a reményem, hogy „a ki elkezdte bennük a jó dolgot, el is végzi mind a Jézus Krisztusnak napjáig." Faxit Deus. S z e r k. POMÁZ, feb. 28. 1866. Nt. szerkesztő úr ! A „Prot. Egyli. s Isk. Lap" 8-ik számában egy Szirákról keletkezett névtelen levél foglaltatik, melyben a névtelen iró hálásan elősorolja azon jótéteményeket, melyekkel ngs. Bozó Pál űr és neje gr. Teleki Augusta ö nsga. a sziráki ev. egyházat .segélleni kegyeskedtek. Midőn a hálasorokat olvastam, s benne a Bozó és Teleki neveket megpillantám, örömérzésekkel telve mintegy ujabb bizonyságát látám azon igazságnak, hogy ez utóbbi főrangú magyar családnak minden ágai mintegy vetélkednek az egyház és iskola sz. ügye emelésében, s e kettő hivatalnokai szigorú helyzete könnyitésében. Ezen lélekemelő igazságtól vezéreltetve veszek tollat én is mintegy viszhangképen a másik táborból, hogy a Telekiház érdemkoszorűjába a nyilvánosság szine előtt egy diszes virágot illeszthessek, remélve, hogy a nemes gróf ö méltósága ismert szerénységét nem fogom megsérteni, tudván ő velem együtt, mint a pesti és maramaros-szigeti egyházmegyék s.gondnoka azon evangeliomi igazságot: hogy a kegyes adakozások jótékony világa ne azért gyujlassék meg, hogy az véka alá rejtessék, hanem hogy mindenki előtt követendő például fentragyogjon az anyaszentegyházban. Széki gr. Teleki Sándor ö méltóságáról bátorkodom tehát szólani, a ki mind a két magyar hazában szeretve tisztelt nagy elődjei magasztos szellemét, de meg saját szive sugalinát is követve, a pomázi ev. ref. egyház lelkészi jövedelme növelésére évenként több mint 50 o. é. frttal áldozik készpénz és naturalékban a protestantismus oltárára, melyről formális conventionalist kegyeskedett kiállítani. Az évi kegyadományok ezek: 1. Készpénz — — — 3 frt. 2. Tisztabuza — — — 3 pozs. mérő 10 „ 3. Bor — — — 3 akó — 21 „ 4. Ölfa erdei 2 beszállítva — — 20 „ Ha figyelembe vesszük azt, hogy ö méltósága nem is helyben lakik és hogy pomázi uradalma talán egy a legkisebb minden uradalmai között, s mégis ily jelentékeny kegyáldozatot hoz; ha nem feledjük, hogy az-itteni csekély számú ref. hitsorsosu híveknek napszámozás alkalmával uradalma körül vajmi csekély hasznukat veheti, egészen ellenkező részében levén a községnek az uradalmi lak és a ref. lakosok házaik; ha gondolóra vesszük, hogy valahányszor — az egyházi jegyzőkönyv tanúsága szerint — zörgetett ez egyház a nemes család ajtaján, mindannyiszor nemcsak megnyittatott, de üresen nem is bocsáttatott el: bizonyára azt kell mondani, hogy ö méltósága az evang. ref. vallásnak disze büszkesége, mint a ki tud is akar is feleslegével evangeliomi szellemben sáfárkodni s kit örömmel mondhatni lelkesedéssel lát mindenkor a világi elnöki széken a pesti nt. egyházmegye. Szivem mélyéből származó forró köszönetet szavazok azért ö méltóságának itt a nyilvánosság szine előtt. Tartsa meg öt az ég magasrangú családjának örömére, egyházmegyénk díszére s tekintélyére, s engedtessék meg kimondanom, hogy valamint jelenben ugy jövendőben is örömmel engedelmeskedem! minden szavának. Szánthó Ödön, ref. lelkész. GYÁSZHÍR. PUTNOK, márt. 11. 1866. Ma temettük el az itteni ref. egyház 19 évig volt hü lelkipásztorát t. Farkas Imre urat. Született ö Szepsiben 1811. tanulását kezdette szülötte földén, folytatta és bevégezte Sárospatakon. Innen Rimaszombatba jött ki gymnasialis tanárnak, mely hivatalban a tudományosan képzett kitűnő iffu két évet töltvén legjobb sükerrel: határozottan a papi pályára lépett, és célját társai közt aránylag hamar elérte. Mert felváltva Putnokon és Zadorfalván segédkedvén, előbbi főnöke halála után az 1200 lelket számláló fényes putnoki gyülekezet egyetemes akaratából idevaló rendes lelkipásztorrá lett, és az utolsó szempillantásig hü volt a reá bízottakban. Temetése bár egyszerű mégis meghaló volt, az udvaron Orbán Ferenc ragályi pap s e.m. tanácsbiró mondott áldó imát a koporsó felett, ezután 14 lelki pásztor — megyebeli esperes vezetése mellett—vette körül a gyászravatalt, és ősi szokás szerint elénekelvén pályavégzett társuk felett a Simeon énekét: „Uram bocsássad el szolgádat békével" ők vették fel a tes-