Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

TÁRCA. M I S S I Ó-Ü G Y. Lapunk két utolsó számában terjedelmesen közölve volt mindaz, ami a missioügy jelen állásának kellő megértésére mulhatlanul szükséges. — T. olvasóink tudják legjobban, hogy mi e sz. ügyet, mint a magyar protestantismus egyetlen édes gyermekét, e téren mindég pártoltuk, dajkáltuk, szivünk leghőbb érzelmével melengettük. Örültünk gyarapodásának, örültünk, midőn láttuk, hogy a jólelkű hívek napról-napra nagyobb szeretettel karolják fel sorsát, de, megvalljuk, örömünket mindég némi remegés kisérte, mert ismertük ama férfiút, ki annak, egyházi helybenhagyással, élére állott. Tudtuk azt, hogy ő rendezetlen viszonyok között ritka tevékenységet tud kifejteni, de az ügy rendezett állapotában csak arra képes, hogy ezt újra, talán még az előbbinél is jobban összevissza zavarja; ismertük különösen nyavalyás nagyravágyását, mely nyilt leveleinek csaknem minden sorában fel-feltűnő öndicsekvéséből kirítt. Hogy mindamellett is szó nélkül hagytuk őt működni, ennek két oka volt, először mert láttuk, hogy működését szép siker kiséri, s igy az ügy emelkedhetése végett az embert is kellett kimélnünk, de másodszor meg azt gondoltuk, hogy nagyra törekvésében a törvényes útról letérni nem fog, s a korlátokat, melyeket elébe törvényes egyházi hatósága szabott, nem lépendi át. Benne mi csak vágyat láttunk a nagyratörekvésre, e vágy pedig még nem bűn, mert, mint Pál apostol mondja: ki püspökséget kiván, hasznos dolgot kiván. Es annyi józan értelmet csak fel kellett benne tennünk, hogy nagyravágyása nem viendi őt oly haszontalan lépésekre, minőket lapunk két utolsó számában róla hiteles, eredeti okmányok után közöltünk. — A mult év utolja felé, midőn a missióügy ege borulni kezdett, midőn a nemsokára bekövetkezett zivatar első jelei mutatkoztak, mi egy levelet kaptunk, melyet Cz. sajátkezüleg, s a missio pecsétével ellátva, tehát hivatalosan irt Horzsának, az oláh minisztérium egyik hivatalnokának, s mely teljes világitásban tünteti elő Cz. jellemét s tanúságot tesz arról, hogy ő nagyravágyása s céljainak elérésére egyeseket végveszélybe döntő denunciációktól, a legaljasabb eszközöktől, még olyanoktól sem riadt vissza, melyekkel Oláhországban csak saját egyházának s nemzetiségének tett volna kimondhatatlan kárt. Mi eddig e levelet nem közöltük, mert még mindég azt gondoltuk, hogy Cz. megbánva tettét, jobb útra térend, sőt még most is, midőn már erre semmi remény sincs többé, tartózkodunk annak közlésétől, mit csak akkor fogunk tenni, midőn arra kikerülhetetlenül kényszeritve leszünk. — Az itt következő levelet azonban, melyet Cz. M. febr. 20-án irt főt. Bodola Sámuel úrnak, mint épen a Czelderügy felvilágositasara szolgáló hozzánk közlés végett beküldött okmányt kötelességünknek tartjuk szórói-szóra a t. olvasó közönség elé terjeszteni. i Főtiszteletü s méltóságos püspök űr ! Vártam levelemre becses válaszát. Semmi nem jött. E helyett az osztrák consulatus utján egy hivataltól felfüggesztő s haza kényszeritö levél. Mosolyogtam e inegfeledkezésen. A román minister osztá az osztrák consulatus akaratát, — ki is adta a rendeletet, de közbeléptek nemes lelkek, kik a kárörömmel hirdetett s Bukarestben a templom falára ragasztott proclamatiókat, proklamalt rosz szándékot meghiusiták. Ennyire kellett mennünk! Hol vette a jogot a főtiszt, püspök úr s mélt. consistoriüm nem tudom. Én az erdélyi canonoknak alávetve nem vagyok, de azért mihelyt lehet magamat helyettesithetem haza megyek, mert nagyon szeretnék kérdezetlenül elitélt biráiinnak elégtételt nyújtani. Vagy is a kik birák akartak lenni. A missiói lapokat fogadja főt. püspök úr teljes tiszteletem jeléül. Főt. s mélt. püspök urat békére kérve megkülönböztetett tisztelettel öröklök. Cz. M. első prot. hittérítő lelkipásztor s a missio vezetője. Mind ezekből látni való, hogy Cz. M. pályáját MoldVa-Oláhországban bevégezte. Azonban, ki moldva-oláhországi testvéreink ügyét nemzeti ugy mint egyházi tekintetben szivén hordja, reméllem, nem köti azt Cz. úr személyéhez. Most a dolog vezetését egy, a törvényes egyházi hatóság rendelete folytán választott bizottság vette át, és én kötelességemnek ismerem a szent célra begyült s ezentúl begyülendő pénze-