Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

BELFÖLD. BELSÖ-SOMOGY, márc. 12 1866. Egyházmegyénk tavaszi nagy gyiilése Csokonában tartatott.— Márc. 6 és 7én közgyűlés, 8 és 9-én törvényszéki ülés volt. Nem célom a gyűlés minden — vagy legalább csak érdekesebb tárgyairól is szóllani, mivel hihetőleg közzé fog tétetni e lapokban is a felvett jegyzőkönyv : egyedül a törvényszéki ülésnek a tanítói változások körüli eljárását, s ezek folytán felmerült gondolataimat akarom következőkben előadni. Mielőtt azonban a helyosztás körüli eljárást leirnám, szükséges elmondanom: 1. azt, hogy nálunk 3 rendbe soroztainak a tanitói díjazások. Az első rendű legjobb, a második középszerű, a harmadik tűrhető. Ez utóbbira titokban sugjuk meg, hogy azokat csupán a muszáj teszi tűrhetőkké. 2. azt, hogy a tanítók 4 osztályba soroztainak. Első osztály: kitűnő, második: jeles, harmadik: kielégítő, negyedik : rosz. Ezen osztályzás célja és haszna az volna, hogy a jobb tanitó jobb díjazásban, a jobban díjazó egyház jobb tanítóban nyerjen igazságszerü elégtételt. Ily előzmény után már, ha a tárgyhoz térek: nem lesz érthetlen. A helyosztást megelőzőleg a többek közt egy veszprémi egyházmegyéből folyamodó tanítónak kérelmező levele olvastatott, melyben alkalmazást kér. Folyamodványához csatolt igen jó ajánlatai figyelembe vétele után elhatároztatott bekebelezése, s a harmadrendű egyházak valamelyikében való alkalmazása. Kezdődvén a helyosztás, a készített tanitói osztályzással kezében a consistorium, a megfelelő osztályú egyházakba candidált ugyan olyan osztályú egyéneket, azokbóli szabad választás végett. De a consistorium következetlen maradt mind magához, mind az igazsághoz. Mert egy kitűnő osztályzatú tanítót, — milyen pedig rajta kivül csupán csak egy van — harmadrendű osztályba candidált; a jobb helyeket pedig már akkor utána való egyénekkel betöltötte. E tanitó megköszönvén a gondoskodást, jelenlegi helyén való megmaradását jelenté. Tudtommal is most egymás után két évben igy járt egyházmegyénk legelső tanítója. Én valóban nem csudálkoznám rajta, ha ily méltatlanságon elkeseredve, iskola kerülővé válnék. És nem csak egy eset van ilyen. — Egy másodrendű egyházba, az esperes önmaga mellé, harmadik osztályú tanítót hivott, holott pedig második osztályúak is voltak. — A fennebb emiitett más egyházmegyéből jött tanítót, dacára a pár órával előbb kimondott határozatnak, azon egyházba rendelték, a mely az idei üresedések között legjobb volt. Még többet is mondhatnék, de azt hiszem ez is eléggé tükrözi az eljárást. Ha fenáll az egyházak osztályzása, jó volna, ha nemcsak gondolom formán, de egész bizonyossággal történnék. Ez pedig csak a díjlapok megvizsgálásával eshetnék meg, s ennyit az egyházmegye megtehetne. A tanítók osztályzásánál az vétetik mértékül, hogy az illető mily mértékben és miként foganatosítja iskolájában a „Népiskolai szervezetet." Ennek felvétele is hiányos lehet. Ugyan is azok, kik erre hivatva vannak, t. i. az egyházmegyei tanügyi bizottmány tagjai, nem nézhetnek meg minden iskolát, csupán azzal kell megelégedniük, mit a specimenből és spártánusi relatióból megtudnak. Ugy de a specimen az iskola beléletét nem tükrüzi hűn; valamint a spártánusi relatió sem; mert egyik spártánus igen szigorú Ítéletet, a másik pedig igen irgalmasat mond. Ez utóbbi tárgyra határozó lehet az is, hogy valaki a spártánusnak rokona, vagy pedig előtte gyűlölt, s igy általa üldöztetik. Hogy az ily fonákság kikerültessék, nem lenne felesleges cselekedet, ha az „egyetemes tanügyi bizottmány" kiterjesztené ide is figyelmét és rovatos ivet készítene. Az iskola-felügyelők kezében ez által lenne egy biztos sinór-mérték, melytől vezéreltetve tévedésből sem léphetnének félre. Most nem szólok hozzá minő legyen e rovatos kimutatás, de meg lehet, hogy más alkalommal és más helyen elmondom e részbeni nézeteimet. Egyébiránt tudom, hogy az „egyetemes tanügyi bizottmány" nem szorul más tervezetére. Hídvégi B. KÜLFÖLDI IRODALOM Predigten, g e h a 11e n im a k a d e m i s c h e n G o t-tesdienst zu Heidelberg, von dr. H. J. Ho 11zmann. Eberfeld, 1865. Bemutatván e jeles munkát, csak egyen sajnálkozunk, hogy lapunk tere nem engedi meg, miszerint belőle egyes kitűnő helyeket idézzünk. Annyit őszintén kimondhatunk, hogy nagy élvezetünkre szolgált e műben foglalt gondolatdús, mély vallásosságot lehellő nyilatkozatok olvasása. Akármelyik beszédet nézzük is, mindenütt az alapmondat mély kifejtésére, világos kifejlődésre és gyakorlati alkalmazásra találunk. A keresztyén érzelem kiapadhatatlan forrását tüntetik azok elő; és bármily külömbüzők is a tárgyak, melyek e tübb évi akadémiai isteni tiszteleten elmondott beszédeket tartalmazó gyűjteményben egyesítve vannak, azok mindenike mégis tanulságos módon vagyon előadva. Az általános vallásos eszmék, melyek folytonos tárgyalása különösen korunkban van helyén, mint az Istenről, Isten igazságos voltáról és egységéről szóló kérdések épen oly mesteríleg vannak e beszédekben fejtegetve, mint Krisztus személyének jelentősége mind az egyes emberre, mind pedig az összes emberiségre nézve. E miiben legszebb beszédek minden esetre azok, melyek Krisztusnak gyakran alkalmazott hasonlatait tárgyalják. — E könyvnek hazánkban való elterjedését őszintén óhajtjuk, nem lehet ugyan az ebben foglalt beszédeket, ugy elmondaniok lelkészeinknek, mint itt leirva vannak, mert hisz ezek akadémiai ifjúság számára készitvék, de az ezekben foglalt fenséges gondolatok uj beszédek készítésére könnyen felhasználhatók. Holtzmannak e beszédgyüjteménye teljesen ment minden orthodox merevségtől, pietista szájhösküdéstől és rationalista felületességtől, de egyszersmind legszebb Üszhangzattal egyesíti mindazt, mi az orthodoxiában, pietismusban és rationatismusban életrevaló van. E ínü ügyes egyházi szónok kezében valóságos kincsbánya, azért különösen lelkészeinknek ajánljuk.