Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-03-18 / 11. szám
ezentúl sem fogok avval felhagyni! Neveletlen gorombasággá a gúny csak akkor válik, ha az illetőinek születési v. egyéb privatviszonyait állítja pellengérre; ez, a mint t. olvasóink K. J. úr ellenészrevételeiből láthatják, ellenfeleimnek fegyvere, de nem az enyim. Koromról és hittanári állásomról is megemlékezik H. úr. Engem ezekre figyelmeztetni fölösleges ; mert az elsőre, fájdalom, testi erőm hanyatlása folyvást emlékeztet, a másikra nézve mindég törekedtem, hogy a jelen ugy mint a jövő kor nevemet azzal a becsüléssel emlitse, mely a tudomány hűséges mívelőit megilleti. De H. úrnak nem ártott volna mind a kettőt szem elől nem téveszteni és akkor tán nem ül oly magas paripára s engem nem leckéz, mint valami iskolás gyermeket. — A tanácsadás jóakaratú indulattal ejtve minden esetre hálára méltó, de bosszantó impertinentiává válik, midőn méltatlan ráfogások alapján világos bujtogatás céljával nyujttatik. Avagy mi alapjuk van az én bírálatomra vonatkozólag az ily bombastoknak: „az ember átdöíesére használt stilus, az embervérbe mártott stílus stb." r En K. J. úr művét bíráltam és személye sehol még csak eszembe sem jutott, mit keveri tehát H. úr az embert a játékba ? Von allén diesen Yorwürfen — mondhatom Lessinggel — bleibt nichts, als höchstens der Skrupel, ob es nicht besser gewesen ware, etwas sauberlicher zu verfahren? Die Höflichkeit ist doch eine so artige Sache. — Gewiss! denn sie ist eine so kleine. — Aber so artig, wie man will: Die Höflichkeit ist keine Pflicht, und nicht höflich sein, ist noch lange nicht grob sein. Hingegen zum Besten der Mehrern freimütliig sein, ist Pflicht; sogar es mit Gefahr sein, darüber für ungesittet und bösartig gehalten zu werden, ist Pflicht." Legkülönösebb a dologban az, hogy nincs iró a hazában, kitől ily méltatlan támadást kevésbé érdemeltem volna, mint épen H. úrtól. Két munkája volt lapomban ismertetve, s én mind a két ismertetés iróját eleve figyelmeztettem, hogy a bírálat végcélja a kontárokat elriasztani, a csak némileg hivatottakat pedig bátoritni, ennek folytán kérve-kértem őket, hogy, miután H. úr kétségtelen jeleit adta irói hivatásának, ne vetnék latra oly szigorún az iratait éktelenitő üres bombastokat és felfútt frasisait. Igy történt azután, hogy mind a két művének csak fény oldalai lettek kiemelve, mig gyöngéden felemiitett árnyoldalaira ugy szólván fátyolt vetettek. Azonban H. úr is, ugy látszik, azon nenyuljhozzám féle virágokhoz tartozik, kik az igaz szót, ha még oly gyöngéden ejttetik is, elviselni nem tudják, és hinc illae lacrimae. Most pedig forduljunk ismét K. J. úrhoz, kinek beszédeire itt-ott tett és teendő megjegyzéseim, nem neki szólnak, mert nem szeretek falra borsót hányni, hanem a t. közönségnek, kire való tekintetből iparkodni fogok azokat a lehetőleg tanulságosakká tenni, mellőzvén épen azért a nyelv-és kisebb értelmi hibákat, melyektől K. J. úr ez irata is hemzseg. B. M. ÉSZREVÉTELEK BALLAGI MÓR ÚRNAK „KERESZTYÉN HITTAN" CIMÜ MUNKÁMRA IRT BÍRÁLATÁRA. (Folytatás.) Az igazság és tudomány szent érdekében epébe mártott tollal irja bírálatát Ballagi úr hittanom 13-ik §-ára. „Azonban mindez még csak hagyján, — mondja biráló, — mert csak azt mutatja, hogy szerző nem valami mély gondolkodó, s hogy nyelvünk (természetesen a magyar) alkotásával nem igen ismeretes; de a következők már épen szakavatottságát teszik kétessé." (följebb már teljesen szakavatatlannak itélt). — Elismeri Ballagi úr, hogy helyes ez állitásom: „orthodox iránya van a hittannak, ha csak arra törekszik, hogy az egyház hitvallását, s szentesített tantételeit, az ész és szenirásból vett okokkal, tudományosan igazolja; heterodox iránya van ellenben, ha az egyház hitvallásától s szentesitett tantétcleitöl eltér." És mégis igy kiált fel: „Jó isten, ki hallotta valaha azt, hogy valamely egyház maga saját dogmáját heterodoxnak mondja?" Hanem midőn biráló e csodálkozását hallatja: elfeledi bizonyosan Schweizer ezen szavait: „a lutheri egyház és dogmatikusai nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a symbolicus könyveknek, mint a ref. egyház. A lutheri dogmatikusok ugy nézték azokat, mint norma normatat, nem tűrték, hogy bennük valaki hibát tegyen fel, annyira, hogy Spenernek a symbolum imádás ellen kellett panaszkodni. A reform, dogmatikusoknak nincs ilyen szakaszuk, csak igen kevesen idéznek symbolumokat; söt a reform, egyház e nevet nem ismeri, csak confessiókat, melyek nyilvános tekintély nélkül ... jóval később gyűjtettek össze irodalmi érdekből... a ref. symbolumok a hiba lehetőségét magukban előre felteszik, és azért a szentírásnak alá vannak rendelve.... az első baseli hitvallás igy végződik : alávetjük ezen hitvallást a szentírás ítéletének, és ha belőle jobbra taníttatunk, ajánlkozunk, hogy mindenkor istennek, és az ö szavának akarunk engedelmeskedni (Dogm. I 34 lap)." Ezzel elég világosan mondja ki Schweizer a reform, egyház azon elvét, hogy ha a dogmatikus a szentírásból jobbról győződnék meg, mint a hitvallásban a mi irva van : isten szavának kellvén inkább engednie, a hitvallástól eltérhet. — Es ez épen a heterodoxia, s igy a ref. egyház hittana elvileg mindig hederodox irányú. *) E sajátságát és szabadságát a ref. *) Kétségbe ejtő dolog K. J. úrral vitatkozni. Annyira feje tetejére állit mindent, hogy az ember nem tudja hol kezdje, hogy a dolgot ismét helyre igazítsa. Itt, ugy látom, azon kell kezdenem, hogy megmagyarázom a szót, mely körül a kérdés forog. Heterodoxia össze téve: IrE^o^más, eltérő' és őoHa=vélemény,hiedelem szókból, a. m. más, v. eltérő vélemény, nézet, hit; azaz oly vélemény, nézet vagy hit, mely általában igaznak elismert vagy csak általam igaznak vallott véleménytől, nézettől, hittől eltér. Az én hitem te-