Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-18 / 11. szám

irodalmunk egén felttint e fényes csillagra figyelmeztetni ; de arra semmi sem jogosította fel, hogy engem korholjon azért, hogy én az emiitett muniát oly dicséretre méltónak nem találtam. És hogyan ejti dolgát H. úr? Tán megmutatja, hogy a miket én K. J. úr munkájában hibáztattam, nem hibák, hogy K. J. úr munkája minden tekintetben jeles, s én csak kákán csomót kerestem ? Mind ennek nyoma sincs H. úr leckézésében; szóval sem cáfolja meg az általam kimondott Ítéleteket, hanem igenis, hamis tanúbizonyságot tesz ellenem, 1-ör mintha én K. J. úrnak nem munkáját, hanem személyét bántottam volna („A tudomány védelmezheti saját érdekeit, a nélkül, hogy a stilus a hamis tétel keresztül vonása helyett az ember átdöfésére használtassák föl."); 2-or mintha én aBörnéből kölcsönzött idézettel a lelkészek, tanárok és birák (már nem tudom általában-e vagy csak a dunántúliakat érti H. úr?) nevelőintézetét bolondok házának címeztem volna. Jegyezzük meg, hogy mind a két vád azon egy idézet alapján emeltetik ellenem. De hát most én kérdem: Honnan vette H. úr e vádat ? Hiszen az az idézet senkit sem cimez bolondnak, hanem a dolgot mondja bolondnak („Wenn das nicht toll ist" stb.), sőt az idézet e világos szavakkal vezettetik be: „általában az egész 13-ik §-ra elmondhatni Börnével." S ha már most én ama §-t bolondnak találván, ilyennek mondtam is, azzal az embert döftem-e át ? Ha szabad müvet bírálni, akkor természetesen a bírálónak nemcsak szabad, hanem kötelessége is azt olyannak mondani, amilyennek találja; de hátha biráló szerzőnek valamelyik állítását épen bolondnak találja ? Nem kötelessége-e akkor a bolond dolgot bolondnak mondani ? És ha olyannak mondotta, amilyennek találta, vájjon személyt sértegetett-e akkor? — Valóban nagyon nagy jót tenne H. tir a bírálókkal, ha kijelölné a határt, a meddig valakinek meggyőződését a műről kereken kimondani szabad, anélkül, hogy az, emberátdöféssé válnék. De ez még mind hagyján. H. úr idézetemet igy irja le: „Wenn das nicht toll ist, so sperrt eure Narrenhauser weit auf, und lasst ihre Bewohner heraustreten, dass sie L e h r e r, P r e cl i g e r, R i c h t e r und Schriftsteller werden." Ez szórói-szóra az, amit én idéztem, és mégis falsificatio, amenynyiben ritkított betűkkel szedetvén e szókat: Lehrer, Prediger, Richter, melyeket én egyáltalában nem akartam kiemelni, ez által az egész idézet súlyát ezekre veti, s akkor igy apostrophál: „A lelkészek, tanárok és birák bizonyára megköszönik ezen megtiszteltetést és gyöngéd figyelmet, a melyben B. úr részéről részesülnek, midőn őket oly sajátos nevelő intézetből vezeti ki, melyet Börne, e személyes kriteriona minden igazságnak, B. szerint emeltetett számukra: t. i. a bolondok házából." Felszólítok minden jóltett lelket, mutassák ki nekem, mi úton lehet amaz idézetből, kiolvasni, hogy én a mi tanárainkat, lelkészeinket, biráinkat bolondokházaféle intézetből kikerültteknek mondottam. Nézzük meg csak mit mond amaz idézet ? Ezt mondja: „Ha e beszéd nem bolond, azaz ha ez okos beszéd, akkor akár a bolondokháza lakóit tehetitek tanítókká, lelkészekké stb. mert ilyforma okos beszéd azoktól is kitelnék." Hol van az a nagyitóíiveg, melynek segítségével a mondottakból azt lehetne kiolvasni, amit arra H. akar ráfogni? Szégyelje magát H. úr, hogy mívelt ember létére nem átallott csupa pajtáskodásból engem hamis váddal denunciálni, s ami még szégyenletesebb ügyetlenül denunciálni! Mert hiszen nem lehet feltenni, hogy találkoznék józan ember, ki amaz idézetben maga személyére célzást lásson. De e vádon kivül van H. úr jegyzetében egy más általános vád, mely már inkább megérdemli a figyelmet, értem azt, hogy bírálataimban „gúnyos metsző modort" követek. Isten nekem az igazságért hevülő lelket adott, mely nem mérlegeli ugyan a szót, de, hála az ég Urának, sohasem mondat velem olyast, mi felebarátomnak becsületén, jellemén csorbát ejtene. — Ha én a bírálat keserű labdacsait nem göngyölgetem mézes-mázos szavakba, s nem szeretek gazt vetni a gondolatra, ez, ugy hiszem, az ügynek soha ártalmára nem volt. Én mindég inkább akarom a jóizlés elleneinek zúgását előidézni, mint irói jellememet megbecstelenítő tapsokat aratni, s eddig legalább ugy tapasztaltam, hogy az efféle eljárásom, ha nekem ellenségeket szerzett is, de a,z ügynek mindég hasznára volt. Hogy helytelen beszéd ellen a gúny fegyverével élek, ez, azt hiszem, tökéletesen rendén van, amennyiben tudomány gyanánt árult képtelenségek ellen a kritikának hatalmasabb fegyvere nem lehet a gúnynál. Hazánk bölcse, Deák Ferenc, kinek szava ugy hiszem arra nézve is döntő lehet, mi illő, mi nem, legközelebb a képviselők házában igy nyilatkozott: „Midőn a gúny fegyvere vélemény, nézet, politika ellen van intézve, nem hibás, nem illetlen, nem törvénytelen dolog, hanem a discussióknak leghatalmasabb fegyvere; használtam én is, használja mindenki stb." — avagy csak Ballaginak volna megtiltva e szabados fegyverrel élni? Nevezzen hát H. úr nekem más fegyvert, melylyel a képtelenség ellen sükerrel harcolni lehetne! En részemről, nem ismerek mást, és azért