Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-11 / 10. szám

i T A R G A. A CZELDER-ÜGY. (Eredeti okmányokból összeállítva.) Az Erdélylyel szomszédos Oláhország-, mint termékeny földü és a civilisatio alsóbb fokán álló tartomány, régibb időktől fogva oly vidék volt, a hová sokan átnézegettek a szomszéd országból szerencse- próbálni; a szegényebb sorsú kézművesek, a szolgálatot kereső egyének, söt okleveles orvosok, gyógyszerészek stb. átvándoroltak s nagyobb részük ugy találta, hogy jó nékiek ott lakniok. E kivándorlók magyar része főleg a tűlnépes székely földről telt ki, és ezek nemzetiségükhöz szijjas ragaszkodással, magokat e vendégszerető, de rájok nézt mégis idegen föld polgárainak nem akarták nézetni, hanem folytonosan azon kormány alattvalói valának, mely alatt forrón szeretett hazájok élt, és a melyhez hő vonzalmukat a távollét ki nem hűthette. De nemcsak nemzetiségüket, vallásukat is megtartották e kivándorlók, s mihelyt a mult évszáz végét és a jelen kezdetét örökre emlékezetessé tevő európai véres háború véget ért, egy hozzájuk kivándorlott lelkész, Sükei Imre alatt magyar ref. egyházat is képeztek, ott a hol számuk felesebb volt, t. i. az ország fővárosában Bukarestben. Sükei példás buzgóságot fejtett ki ugyan egyháza megalapításában, vándorbotot véve kezébe bejárta a protestáns Európát, könyöradományt gyűjtött hitfelei számára; de buzgósága kissé messzi ragadta, mert minden egyházi felsöségtöl függetlenné kivánta tenni magát; főleg a külföldön gyűjtött segedelemről számolni nem akart. E miatt és Sükei más tényei miatt panaszt emeltek ellene az illetők; mely vitának végeredménye az lön, hogy 1836-ben 2395 számú udvari rendeletnél fogva Sükeinek megrendeltetett, hogy okmányokkal felkészített számadását beadja, és ez országban levő ref. osztrák alattvalók vallásos tekintetben az erdélyi ref. egyházfőtanács felügyelete alatt legyenek.*) Az óta a bukaresti ref. egyház az erdélyi ref. anyaszentegyház kormánya alatt áll, nem is volt oka ez egyházi függését megbánni. Az 1848-ikévet követő zavarok, nyomasztó viszonyok és elszegényedés tetemesen növelték az oláhországi kivándorlók számát, annyira, hogy már nemcsak az ország fővárosában, hanem más kisebb városokban is nagyobb számmal voltak magyar telepedök; ezek vallásos életök fenlartása égető szükséggé vált, s bukaresti jeles lelkészünk Koos F. szivére véve ez ügyet építtetett is egy iskolát Pitesten, de népes egyháza ügyeivel lévén elfoglalva, kellőleg nem gondozhatta. Egy esdő szózat jelent meg ekkor e lapokban, mely élénk *) A megnevezett udvari rendelet ide vonatkozó szavai e következők : „Quum majori in parte e Transylvanis et hungaris constet atque in advicinante provincia existat, conveniens utique est ut dicasteria et Jurisdictiones Transylvaniae ad negotia ejusdem influant... In questionibus religionis principia ferientibus praecipuo voto supremo consistorio feriente. színezettel festve e honfiaink lelki szükségét, felhívta a magyar ref. lelkészeket vegyen valaki közülök vándorbotot a kezébe s hirdesse az Úr evangyéliomát a pusztában. E felhívás következtében és evangyeliomi buzgóságtői lelkesítve jelent meg az erd. ref. anyaszentegyház püspökénél Czelder Márton s tudva azt, hogy az oláhországi reformált egyházak az erd. püspökség alá tartoznak, megbízást kért és nyert a pitesti és ploesti egyházakban papi hivatal folytatására. # Később 1861-ben Sepsi-Szt.-Györgyön a közzsinat előtt megjelenve Cz. bemutatta a dunántúli ref superintendentiától sept. 15-én 1857-ben kelt lelkéázi hivatalra kibocsátási okmányát: minek következtében a k.zsinat öt pitesti és ploesti lelkésznek elismerte, felhatalmazta, hogy e két egyházban és annak környékén a házasok válóperét mint alszéken kifolytassa; e minőségben ajánlotta is öt a bukaresti cs. k. osztrák consulság pártfogásába. Ugyan ekkor a Cz. kérésére a k.zsinat általános segélygyüjtést határozott minden erdélyi ref. egyházban, oláhországi szűkölködő két egyház számára. Cz. általánosan elismert buzgósággal munkált az Önvállalta állomáson, de buzgalma csakhamar túl ragadá az eszélyesség határain; mert már 1862-ben hivatalos úton közöltetett az erd. ref. püspökséggel a bukaresti osztrák cs. királyi consulság előtt panaszos feladása a következő 6 pont alatt. 1. Cz. házasulandókat esket a consulatustól nyerni kellető házasodhatási engedély nélkül. 2. Öszeesketett olyan nőt is, a ki előbbi férjétől el nem volt válva. 3. A cs. k. hivatalnokok irányában kihivó magaviseletű. 4. Hallgatóit engedetlenségre lázítja a cs. k. consulság ellen. 5. Átvesz katholikusokat, a nélkül, hogy megtartaná az átállást szabályozó felsőbb rendeleteket. 6. Bizonyítványt állit ki a házasodni akaróknak, arról hogy vagyoni állapotjuk elégséges a megélhetésre; holott ez jog és hatáskörén kivül esik. E kihágásokért felhívta a cs. le. consulság a püspökséget, hogy Cz.t hivja vissza Oláhországból és rendelje más állomásra. E feladásokat a püspökség hivatalosan közölvén Cz.-el, ez következőkben felelt: Az 1-söre; esketett ugyan házasulandókat, a nélkül hogy kezében lett volna a cs. kir. consulságtól az engedély, de csak azután, miután az illető sztaroszti biztosította arról, hogy ez engedély — melyért az illetők folyamodtak volt — már útban van; s ezt is csak azért tette, mivel hosszabb időre kelle eltávoznia állomásáról. A 2-ikra; Elismeri, hogy ezt tette, de hozzá teszi: oly növel tette, „a ki egy más férjjel 7 éve él s három gyer-