Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-11 / 10. szám

meke van;" de előbb e nőt előbbi férjétől elválasztotta; mentségül felhozza: „Hogy pedig ezt tegyem s a nőt egy férfival, kitől három gyermeke van, megeskessem, maga a sztaroszti járt nyakamra s adott Írásbeli felhatalmazást, melyet Pitestre menvén, az egyház ládájában meg fogok keresni." E mentségéhez adja a következőket: „Az erdélyi főt. superintendentia azon meghagyásának, hogy a válópereket jelentsem be, nem tétetett elég, és vájjon miért ? Méltóztassék elhinni, nekem annyi dolgom, bajaim és küzdelmeim vannak, hogy sokszor azt sem tudom, nem kell-e köztök vagy megörülnöm, vagy összeomlanom. Később azonban mégis elküldtem a válópert, vagyis inkább az elválasztás okadatolását. Most ha ugy tetszik bátorsággal visszaveheti az engedélyt, hogy egyháztanácsommal választhassak, a főt. köz szent zsinat, én már megjöttem oda, hogy mindeneket elviselni tudjak s a körülményekhez képest a magam munkálkodási körét biztosítsam. A 3-ikra; ezt irja : „Igaz hogy a consulnál nem voltam, de legalább húszszor akartam menni. Vagy nem volt hon, vagy nem volt kivel. Ezt veheti dehonestationak akkor, midőn tiszteletes Koos társam a császár nevenapján egész ekklézsiabeli elöljáróságával tisztelkedik. Én nem vagyok ily politikus. Az én elvem: vagy halj meg vagy igaz légy s az evangyéliomi szabadság és nemzetiség szent nevét és ügyét hiába fel ne vedd. A sztarosztiákhoz sem járok tisztelegni ünnepélyekkor. Én nem érek rá a mulatságra. Szemben olykor megjelentem nekik az igazságot — t. i. a sztarosztiknak. De többé igérem, hogy ezt sem teszem, tartva magamat az irás azon utasításához: „ne adjátok azt a mi szent. .." Ha én valamikor az igazságról bizonyságot tettem : kötelességem volt, melyhez hűtlen lenni nem fogok. A személyes respectust a személy hordozza magával." A 4-ik pont alatti vád alaptalanságát felküldött bizonyitványnyal mutatja ki. Az 5-iket elismeri, magát azzal mentve, hogy a kath. lelkészek se tartják meg az átállást szabályozó felsőbb rendeleteket. A 6-ikat hasonlag elismeri, hogy tette; de hozzáteszi : nem tudta, hogy neki erre nincs joga. „Miért nem tetszett visszavetni a consulatusnak s irni nekem, hogy ezt ne tegyem. Én aztán befeleltem volna, miért tettem ezt. Nagy tehetetlenség. Kéri hogy mentsége tartalmát a püspökség közölje a kir. kormányszékkel. Kéri továbbá a közzsinatot, állítson ki számára egy bizonyítványt „hogy én (azaz Cz.) az erdélyi anyaszentegyház megbízása és segedelme által is vagyok, működöm itt, egyházak, iskolák alapításában azért mint ilyen ajánltatom mind az osztrák, mind a román kormányférfiak pártfogásába." Cz.-nek e mentő iratából azért idéztünk bővebben és szórói-szóra, hogy az olvasó átláthassa, hogy a közzsinatnak (1863-ki), mely elébe terjesztette a püspökség az egész ügyet — elég módja volt bepillanthatni az egyén jellemébe; mindazáltal méltányolva az ügy iránt eddig tanúsított buzgalmát, a k. zsinat erélyesen közbevetette magát Cz.-ért, hibáit nem mentve, hanem mindenekfelett a vallás terjesztésében önfeláldozó munkásságát emelve ki, nyilvánította, hogy Cz.-t vissza nem hívja állomásáról. Egyszersmind felkérte főt. püspökét, hogy föpásztori szelídséggel figyelmeztesse az illetőt, ne engedje magát buzgósága által oly tényekre ragadtatni, a melyek tarthatatlanná teendik állomását. A közzsinat e határozatát — a mint már nem egyszer történt — némi mohó de értetlen vidéki levelező annyira elferdítve közölte a „Kolozsvári Közlönyben," hogy az oláhországi cs. k. consulság e hírlapi közleményen megindulva panaszt emelt a cs. k. rendörministeriumhoz, minek következtében a kir. kormányszék kérdést tett a püspökséghez : miként történhetett az, hogy a k. zsinat épen a főt. püspök elnöklete alatt „nemcsak a Cz. M. missionárius ellen emelt alapos vádakat az ö igazságát elferdítő saját védelme által megcáfoltnak vette, hanem annak Oláhországbani eddigi működését annyira elismerte, hogy Cz. már Moldovaországra nézve is missionariusként igazolványt nyert ?" E kérdésre felvilágosítás és feleletképen közölte a püspökség a Cz. M.-ra vonatkozó zsinati határozatot és egyszersmind felfejtette, hogy a szóban forgó igazolvány „nem egyéb egy hivatalos firmánál, melyre szüksége van minden papnak még hazánkban is, hogy törvényes kibocsátás nélkül az ekklézsiákban senki se prédikálhasson: még sokkal nagyobb szüksége van erre a birodalmon kivül más uralkodó alatt az evangyéliomot hirdető missionariusnak." Csakugyan a déezsi k.zsinatra felküldte volt Cz. az al— széken ellátott házassági válópereket megerősítés végett ; ugyanezt tette 1864-ben a kolozsvári k.zsinatra, melyre egyszersmind kérelmet adott be az iránt, engedtessék meg neki, hogy Oláhországban levő minden egyházaink presbitériumaival választó törvényszékeket tarthasson és ezeken a felmerülő válópereket véglegesen elláthassa; mely kérelmét a k.zsinat meg nem adhatván, válaszában ajánlotta hogy „Cz. mint ploesti, Koos Ferenc, mint bukaresti és Nagy József pitesi lelkészek évenként egyszer, vagy a körülmények szerint többször is gyűljenek össze, felváltva Bukarestben, Ploesten és Pitesten, magok mellé vévén a helybeli presbyterium értelmesebb egyéneit, velők együtt alakítsanak választótörvényszéket, melyekről a perek, kellő okmányokkal felkészítve, küldessenek be a közzsinatra végellátás végett." A bekövetkezett események helyes felfogására és megítélésére szükségesnek tartjuk a közlöttekhez adni a következőket: a) Az erd. ref. superintendentia noha tettlegesen segítette a missiót, mert 4 év alatt 2163 frt 22 kr, 5 db aranyat és 3 ezüst húszast gyűjtött *) e célra, ez adomány *) A püspökség útján következő adományok folytak be a missióra az erd. ref. superintendentiából. 1862-ben 1354 frt 82 kr. 4 arany. 1863-ban 243 frt 38 kr 1 arany 3 ez. húszas. 1864-ben 321 frt 80 kr. 1865-ban 243 frt 22 kr. Ebből 1862-ben az akkori árfolyam szerint vásároltatott és elküldetett 206 db arany ; 1863-ban 37 db ar. a többi részint készpénzben kézbesittetett, részint a missio számára nyomtatványokra elkölt, részint mint pénztármaradék jelenleg a püspökségnél van letéve.