Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-11 / 10. szám

varai és zilált stylistikájánál fogva oly annyira érdemes. — Ha K. J. úr könyvét azzal a gonosz indulattal bíráltam volna, melylyel szerző szerint iránta, nem tudom mi okon, viseltetem: akkor természetesen a legeslegroszabb részleteket szemelem vala ki elemzésül. De hogy mennyire nem tettem azt, szolgáljon bizonyságul a következő mutatvány, mely hibáktól hemzsegő érthetetlen fogalmazásánál fogva a fejlettség legalantabb fokán álló irodalom terén is monstrumpéldánynak beillenék s igazán ember legyen, ki azt érthető magyarnyelvre lefordítja. A világgal s emberiséggel isten a célt a mit neki örök magában kitűzött (Hittan 1. §. 35) eléretendö, a tiszta tökéletes lélek életét az istenéleiet vele a názáreti Jézus személyes életében közli. E föltárt istenéletet a világ életévé tevén általa a világot ujj ászüli, s az ujj ászült világot és emberiséget mint neki tetsző emberi nemzetséget ö benne örökké élteti. — Isten e világ idvezitő munkáját előterjesztendő e fejezet az első szakaszban az eleve-elrendelést', a másodikban az istenéletnek a názáreti Jézus személyes életében e világgal közlését; a harmadikban pedig ennek az emberiség életébe fölvétetését)

s benne éltetését adja elö. Elemezzünk csak egy két sort e cifra beszédből. A világgal s emberiséggel isten a célt a mit (kellnne lenni: a melyet s előtte vessző, de az interpunctiot K. J. úr, ugylátszik, fényűzésnek tartja) neki (már mint kinek ? a világnak-e vagy az emberiségnek) örök magában (ez eredeti kifejezés ! tán ad normám: jó maga) kitűzött (a vessző luxus volna) eléretendö (sic !) stb. stb. Nézze el az ilyen galimathiást, a ki tudja, én mig tollamat birom, az olyanféléket elnézni sohasem fogom. Legfölebb azt teszem meg, hogy mikor az afféle kontárok kritikai veszszöm alatt feljajdulva piszkolódni kezdenek, hátat fordítok a faragatlanoknak és nem állok többé szóba velük. — Azért is bár barátja vagyok az észszel és nemesen folytatott tollvitáknak, mert meggyőződésem szerint azokból a tudomány mindég csak nyer: mégis K. J. úrral, ki magát legfonákabb állításaiban is alphától ómegáig csalhatlannak tartja és személyemre soha nem hallott mocskot szórt, további tudományos szóváltásba nem bocsátkozhatom s a személyes piszkolódás mezején neki eiagedem a diadalt, közölvén gyönyörűséges beszédeit minden kihagyás nélkül. Bírálatom helyes voltát legmelegebb jóakaróm sem igazolhatná oly hatályosan, mint azt K. J. úrnak zavart áradozásu s csak a személyeskedésben érthető ellenészrevételei teszik. Utilis interdum est ipsis injuria passis. Legsajnosabb az egész dologban csak az, hogy az irodalmi pajtáskodás szülte kölcsönös dicsérgetés következtében Íróink nagy része a bár motivált de szigorú bírálat iránti érzéket és türelmet egészen elvesztette. Minél csekélyebb valaki irodalmunkban, önhitt elbizakodottsága annál nagyobb és már is nagy mértékben igazodott be a mit Popé igy fejez ki: A little learning is a dang'rous thing; Drink deep, or taste not the Pierian spring: There shallow draughts intoxicate the brain, And drinking largely sobers us again. (Csekély tudásnál nincs veszélyesebb ; A pieridák kutjából sokat Meríts vagy meg se ízleld szent vizét! Gyér kortyok abból elkábítanak, De bő ivás ismét kijózanít.) B a 1 1 a g i Mór. « • ÉSZREVÉTELEK BALLAGI MÓR ÚRNAK „KERESZTYÉN HITTAN" CIMÜ MUNKÁMRA IRT BÍRÁLATÁRA. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" f. évi 1, 2, 4, 6. számaiban Ballagi Mór úr keresztyén hittanom egyes mondatai, § darabjai s néhány §-aira „Könyvismertetés" cim alatt bírálatot közlött. E darabos bírálatára, észrevételeimet megtenni morális kötelességemnek tartom. A bírálat, ha az igazság és tudomány szent érdekében történik, bármily keserű legyen, dicséretet érdemel, mint a méltóan érdemjelezett honvéd. Mindegyik szent ügy mellett harcol. — Ellenkező esetben mindegyik sorsa a méltó megvetés. Ballagi úr bírálata, mint állítja, az igazság és tudomány szent érdekében történt... ? ! Ezen leginkább bizonyosan én örülnék. A hittan épületének biráló mindjárt az ajtajába beleütötte fejét, s előszavam ez első pontjára: „A keresztyén hittant a fejlődő emberi ész késziti a szentírásból, tekintettel a keresztyén népiség vallásos életére" meghőkölve ütött fejjel haragjában azt mondja, hogy ez fonák beszéd, mivel igy „a szent irás lenne a dogmatikának anyaga; ámde a szentírás a dogmatikának nem anyaga, hanem épen alaki elve." — Ez valóban hatalmas bírálói mesterfogás. Nemcsak az előszóban mondottak logikai összefüggésére nem ügyel biráló, hanem a mondatot is elszakítva szótárszerüleg bánik vele, hogy oly értelmet toljon alá, a mit bírálón kivül más abban alig talál. — Ha azt akartam volna mondani, hogy a hittan anyaga a szentírás : azt bizonynyal ugy mondom. Hanem azt én nem mondtam. Mondatom egyrészről azt tartalmazza, a mit Hagenbach igy fejez ki: „a protestáns egyház az ó- és újszövetségi szentírást a vallásos ismeret egyetlen biztos forrásának, ennélfogva hite egyedüli normajának tartja (Dogmg §. 240)," mint ezt 4 és 44 §-aim, és a következő mondatom is igazolják; de másrészről ennél többet mondok ezen hozzátétellel: tekintettel a keresztyén népiség vallásos életére." Mert ezzel azt is kifejezem, hogy a dogmatikus vegye figyelembe a népmíveltséget, s tantételeit, melyeknek a szentíráson kell nyugodniok, ugy állítsa föl, hogy velük és általuk a nép vallás erkölcsi életét, ne rontsa, hanem előbb vigye. — Sokkal élesebb észnek ismerem bírálót, mint sem föl tehetném róla, — kivált, ha hittanomat előbb átolvasta — hogysem bírálatához fogott, — hogy mondatomat szintén igy ne értette volna. — Ha más értelmet igyekszik hát alácsúsztatni: az bizonyosan szándékkal történik, s általa valami célt akar elérni. — Innen van az, hogy az elsőt világosító második mondatomat is, nem elég férfiasan egy szón kapkodás által akarja nevetségessé tenni. E második mondatomra ugyanis: a mi vallásos eszme (biráló szerint a mely; szerintem e helyett állván, minden val-