Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-07 / 1. szám

véleményt felcifrázzák és terjeszteni segítik, vagy legalább, politikailag okos hallgatással mellőzik. Némely ember, ki nem akar a tudatlanoknak világossága lenni, kézzel lábbal harcol, csakhogy ezen balvélemény alapját, a negyedik paparancsot. az isteni törvények második táblájáról az elsőre tegye át; nagy jámborságában káromlásnak tartja, ha a fiu atyját, az alattvaló királyát „felebarátjának" meri nevezni, de még nagyobb ostobaságában nem tartja káromlásnak, hogy épen ez által a fiúnak és az alattvalónak kötelességévé teszi, hogy atyját és királyát „Isten" gyanánt imádja! Az egyháznak némely állítólagos lumenje hivatásának tartja, hogy az első parancsban minden bálványimádás ellen felállított bástyát: „Istennek inkább kell engedelmeskedni mint az embereknek" forradalminak kiáltsák ki, nem törődvén azzal, hogy ilyes eljárás által Isten nevét káromolják. Mily kevés népvezetö akarja látni, annál kevésbé hirdetni, hogy az alattvalók vallása nem csak a negyedik parancsban áll, hanem elutasithatlan kötelességeket is tartalmaz az iránt, a ki császárt és koldust u g y a n a z o n füldgörüngyből és u g y a n a z o n örökkévalóságra teremtett! Igazhivők, megadván az igazságnak az illető tiszteletet, minden himezés nélkül kimondani merészlik, hogy azon elmélet felállítói oly emberek, kiknek hittanában az első parancs nincs meg, és azon elv terjesztői hazánkban (Németországon) olyanok, a kik minden német és minden evangyélmi érzelmet gyűlölvén, csak szláv és olasz (walsch) érzelmet mutatnak, sőt kik az európai állapotot örömest felcserélnék ázsiaival és afrikaival, s athcistikus monarchacultussal szeretnék a keresztyénséget felváltani! — A dolgok ezen állása mellett valóban szivvidiló látni egy hazafiérzelmii népet, mint sereglik, változhatlan német hűséggel törvényes hercege köré, s nem engedvén az elnyomásnak és csáboknak, évek óta mily egyhangúlag nyilatkozik azon irtózatos elmélet ellen. Még szivviditóbb azon tetszés, melyet a schléswig-holsteini nép bizonyságtétele egyetemeknél és a papok között aratott. De legszivviditóbb az, hogy mind a schlezwíg-holsteiniak mind a külföldiek, e tekintetben mindég az igazság és a jog útján járnak, és szorgalmasan óvakodnak az ellenség által óhajtva várt baklövést elkövetni. Mert az most már bizonyos, és mégis oly könnyen szem elöl téveszthető, hogy a keresztyénnek a hatalmasok jogtalanságát, önkényét és erőszakoskodásait türelmesen elszenvednie, de egyszersmind azok ellen hangosan és állandóan nyilatkoznia kell ; ez mind a kettő Isten akarata. Es mind a kettő meg van az általunk felvett eseményben. Itt az országban uralkodó idegen hatalom működése iránti türelem és intés; amott félelmetlen, erélyes beszéd ilyes működések ellen, mint oly keresztyén emberekhez illik, a kik Isten szavából tudják, hogy ők lények, kiknek az örökkévalóságig nyúló, önálló céljok vagyon, nem pedig a tárgybeli (dinglich) jog mulandó tárgyai." Ezen bevezetés után az értesítés szerzője azon okmányokat, melyekre a cim utal, ugy mutaja be mint a kornak nevezetes jelenségét; mi ugy véljük, hogy maga ezen értesítés is nevezetes signalura temporis. Van ebben valami a régi próféták szelleméből, de nem azon udvari és hízelgő prófétákéból, kik közöl Aliab I. kir. 22, 6 szerint „mintegy négyszáz férfiakat maga köré gyűjtött, hanem Jehovah látnokainak szelleméből, a ki mondja: „Én vagyok az Úr, ki szeretem az igazságot." — WÜRTEMBERGÁBAN, a mint az „Augsb. Alig. Zeitung"nak írják, mesterséges izgalmat kezdtek, hogy az egyháznak synodalis alkotmány adassék. Most egy 25 egyházi és ugyanennyi világi tagtól aláirt körlevél forog közkézen, mely igy hangzik : Meghívás a würtembergi országos evang. egyház híveihez. Tekintve az ország alkotmányának kilátásba helyezett revisióját és a napról-napra érezhetőbbé váló szükségleteket, alólirottak összejöttek, hogy a würtembergi evang. egyház jelenlegi állapotáról értekezzenek. Megegyeztek abban, hogy egyházunk külső állapotában egy rég érzett hiány tapasztalható, melyet az egyház és állam főhatóságai is elismernek, de annak helyreigazítására még mi sem történt. Az egyházi híveknek országos zsinaton való képviseltetése a nagy hiány. Számos kerületi zsinatok és evang. lelkészek által 1861-ben tartatott nagyobb gyűlés világosan rámutattak már e hiányra, mégis ugy látszik, hogy más törvényes uton, egyházi és világi tagok nagyobb körű részvétének kell megállapittatnia, hogy ama hiányt, mint olyat egyházunk tagjainak nagy száma érzi, és köz az óhajtás és kívánat, hogy a dolgon elvalahára. segítve legyen. Megkéretnek azért az egyházképviselet minden barátai, hogy 1866-ik évi jan. 3-án Stuttgardban a polgári museum szállájában megjelenni szíveskedjenek, hogy az alólirottakkal együtt a közös gondolat valósítása érdekében teendő lépésekről, határozzanak. Nem pusztán pedig az ügy határozott pártolóit hijjuk meg e tanácskozásra, hanem azokat is, kiknek hacsak nem elvbeli ellenei a községből jövő minden egyházi képviseletnek, némi nehézségeik is vannak, — hogy közös értekezés utján tiszta ítéletet nyerjünk, mi utat módot kell követnünk, hogy az egyháznak alkotmán yilag is biztosított önkormányzatát létesíthessük. (Következik az 50 aláírás.). — Lapunk egyik nem régi számában közöltük, hogy az u r i i canton törvényszéke R y n i k e r nyomdászt egy nyomtatványért a hóhér által kiszolgáltatandó 20 vesszőütésre ítélt, most egyik külföldi lap hozza az illető irat szövegének azon részét, mely Ryniker elitéltetésére nézve döntő befolyással volt : Ryniker iratának kérdéses passusa következőleg hangzik: „Vájjon nem gűnyja-e az a keresztyén felebaráti szeretetnek, ha pl. a katholikusok körmeneteik alkalmával fényes nappal gyertyákat égetnek mialatt némelyik szegény ördögnek még éjjeli világa sincs ? vagy ha a templomok mükiállitásokká változtatnak át, értékes szőnyeggel diszittctnek fel, mialatt némelyik, mivel nincs ruhája, vagy épen nem mutathatja magát, vagy félig megfagy? De persze kényelmesebb annak látszani, amivé valósággal lenni kellene. Az ember inkább ott humánus és keresztyéni, hol nyer, mint ott hol vészit, vagy mások nyerhetnek." — Rövid statistika Oroszország magasabb iskoláiról 1864-ben. Az orosz birodalomnak 1864-ik év sept. 15-én volt 6 egyeteme 4084 bekebelezett tanulóval, és 557 benevolus auditorral. Leglátogatottabb