Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-25 / 8. szám

mit bizonyára minden pap képes lesz hallgatói míveltségéhez alkalmazni. A Vadas József által dolgozott cikkek jóval egyszerűbbek, mind az iró egyéniségénél, mind — talán — azon körülményeknél fogva, melyek közt elmondotta, mi imáinak nem kis előnyére válik. — Beszédei egy pár kivételével a magyarázat körében maradnak, megmagyarázza az Úrvacsora szereztetésének, a keresztelésnek igéit, a szülök, keresztszülök kötelességeit, egyszerű világos modorban. Ezek minden nagyobb átalakítás nélkül használhatók a legegyszerűbb falusi községben is, s végül is nem tehetek egyebet, mint hogy a jeles agendát minél melegebben figyelmébe ajánljam mind magyarországi, mind erdélyi paptársaiinnak. Ugy de, mit tegyünk vele mi magyarországi papok, hiszen a kérdéses agenda az erdélyi ref. superintendentia rendtartása szerint van dolgozva ? Ebből származik a legkissebb baj, mert van ugyan némi kis lényegtelen külömbség a királyhágontűli és pl. a dunamel-Iéki superintendentia liturgiája közt, de nem nagyobb mint ez és tiszántúli közt. A keresztelésnél esketésnél pl. semmi külömbség, az úrvacsoraosztásnál már van, az erdélyiek liturgiája több actusból áll, de azok is, melyeket mi szoktunk használni, kivétel nélkül megvannak benne.— Alkalmazza tehát ki-ki azon község szokásaihoz, melynek kebelében szolgál, nem fog nagyobb fáradságba kerülni, mint a Révész agcndájának alkalmazása, söt van nálunk is akárhány község, melyben az úrvacsorát is épen ugy szolgáltatják ki, mint Erdélyben. — Vajha az öt superintendentia közösen intézkednék a liturgiában nagyobb egységet hozni létre! A liturgiái szabadság mindenesetre nagyon szép egy bizonyos mértékig, de nálunk túlságba van vive, anynyira, hogy tudok rá esetet, hogy egy városnak két templomában nem ugyanaz az isteni tisztelet rendje. Az isteni tisztelet rendjéről lévén szó, nem hagyhatom egy pár megjegyzés nélkül az erdélyi ref. isteni tisztelet rendjét, melyet Nagy Péter a kérdéses Agendában szinte leir. Ott vasárnap délelőtt régebb két „Miatyánk" volt szokásban, és van most is annyira, hogy habár a közzsinat a közelebbi tiz év alatt az egyiknek elhagyását rendelte, mégis nem tudok olyan helyet, hol a határozat keresztül lenne vive, még Kolozsváron, az igen tisztelt szerkesztők is el szokták mondani mind a kettőt. Nagyon bajos is a külsőségeken változtatni, a nép nem törődik annyira a dogmákkal, miket nem ért, mint avval, mit minden nap lát és hall. Németország azon vidékein, hol a két protestáns felekezet uniója létre jött, a tudósok ugyan jól tisztába jöttek a dogmatikai külömbségekkel, de nem tudták elenyésztetni a szertartásban levő külömbségeket. Itt épen semmit sem lehet erőszakolni, s a változtatás csak hosszú időn át eszközölhető; de épen azért, mikor változtatunk, jól megfontoljuk, mit teszünk. Igen helyes, hogy az erdélyiek is elakarják hagyni az egyik „Miatyánkot," de az elsőt kellene és nem a prédikáció utánit. A Miatyánknak az isteni tisztelet végén — az utolsó rövid ima vagy áldás előtt van a helye, mert ebben, mint egy collectában, mégegyszer rövid és erőteljes szavakban ismételve vannak azon kérések, melyeket a prédikációt megelőző, és — a hol szokásban van — azt követő hosszabb imában elmondottunk. Ezen elv általánosan el van fogadva, bizonyosan elfogadják az erdélyi hitrokonok is, tehát akkor a most tett hibás változtatást újból nagy bajjal meg kell változtatniok. — Hiba úrvacsorai liturgiájokban, hogy egy részét a szószékből mondják el, még pedig, mielőtt a comrnunikálni nem akarók eltávoztak volna, s ez által az együvé tartozó cselekvényeket két részre szakítják, és az elébb felébresztett buzgóságot teljesen megsemmisitik az eltávozó k zaja által. Ezen utóbbi bajt ugy látszik érzik is, mert a Agenda azt mondja, hogy a rendes vasárnap reggeli isteni tisztelet bevégzése után a gyülekezet énekeljen egy-két verset, mialatt a pap a szószékben marad, azok pedig, kik az Úrasztalához járulni nem akarnak, kimennek, s csak ezután kezdődik az Úrvacsorára előkészítés. De jó részt ez is egy a legújabb rendeletek közül, annyira uj, hogy még sehol sincs keresztül vive, s magunk is ámbár kiváló figyelemmel szoktuk kísérni az erdélyi superintendentia ügyeit, most olvassuk először. Tényleg mindenütt egy előkészítő beszéd, bűnvallás, hitvallás és absolutio után történik a nemcommunikálók eltávozása, s erre jő egy második előkészítés, a szereztetés igéinek megmagyarázása és ima. A hiba tehát benne, hogy ok nélkül ismétel, két részre szakítja az egy egészet képező cselekményt, közben botránkoztatólag meg van zavarva, s a teendők egy részét a szószékből végezteti, — az Úrvacsorára előkészítésnek legillöbb helye azon asztal, melyről elemeit kiszolgáltatjuk. A tudós szerkesztők ezen kötet Agendába a lelkésznek csak templomi teendőit foglalták be, s még ígérnek egy második kötetet, de megjelenését ezen első kötet miként fogadtatásától felételezik. Csak örvendenünk lehet, ha egyházi irodalmunkat még egy kötet ilyen jeles dolgozattal fogják gazdagítani, söt az egyházi irodalom más ágaiban is a legnagyobb örömmel szemlélnők munkásságokat. Nagy Péter prédikációival mind azok szívét meg tudta nyerni, kik öt valaha hallották, söt az egyházi szónoklat történetében feljegyzésre méltó eredményeket idézett elö Zilahon, s másutt is ; miért vonja meg a nagy közönségtől azon örömet, hogy olvashassa? fájdalom! még mindig kéziratban heverő practica theologiájával pedig épen érezhető hiányt pótolna! BELFÖLD. SZIRÁK, febr. 12. 1866. (Hálás köszönet a jóltevöknek.) A sziráki ev. egyház Wattay- Róth- s gr. Teleky család pártolása mellett a legrégibb időktől fogva a nógrádi ev. esperesség legvirágzóbb egyházai közé számíttatott, diasporalis helyzeténél fogva azonban mult évben két önálló egyházra feloszlott. Az anya, midőn kedves leányát Dengeleget kiházasitá, meggyöngült ugyan; de a fentebb nevezett mélyen tisztelt család utódai Ngos Bozó Pál úr és neje gr. Teleky Augusta szeretett gyermekeivel a két nemesen érző ifjú D egenfeld Lajos és József grófokkal ezen elgyöngült anyára ujolag őseik kegyes példáját követve figyel-