Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-02-18 / 7. szám
nemcsak belhivatalnokaik rendes fizetését évnegyedenként előre, a mi igen helyes és kivánatos volna fizetni nem képesek, de azokat még év végén sem tudják kifizetni. Nem egy egyházközség van megyénkben, hol a belhivatalnokok különösen pedig a tanitók, tandijkövetelései, három négy évekről is, még mindig csak követelések, mely körülmény lehetetlen, hogy zsibbasztólag s elkedvetlenitöleg ne hasson a szorgalmas és becsületes munkásra. Egész tisztelettel kérem fel az egyházmegyei gyűlést e veszélylyel fenyegető baj hatályos orvoslása tekintetéből azon intézkedés életbeléptetésére, hogy az egyházközségek, belhivatalnokaikat évnegyedenként előre fizessék, — mert hol anyagi erő hiányzik, lehetetlen hogy lankadásnak ne induljanak ott a szellemi működés szárnyai is. És mivel ugy tapasztalom, hogy az egyházközségeknél feledékenységbe ment a fötiszteletü egyházkerület azon határozata, hogy a tandijakat, ne a tanitó, de az egyház szedje, s szedesse s adja át a tanítónak) mint szinte az is hogy a kint maradt tandijakért maga az egyház fel el ős: felkérem az e. m. gyülé s figyelmét, hogy ezen célszerű és szükséges határozatokat felelevenítvén, azok megtartását, s azokhozi szigorú alkalmazkodást határozatilag meghagyni méltóztassék. 19-szer. Egyházmegyénk kebelében ez évben a lelkipásztorok között oly sűrű halálozás volt, melyhez hasonlóról aligha emlékeznek eddigi e.m. jegyzökönyveink. Tizenegy hónap alatt egyházmegyénkben 4 lelkipásztor, 1 nyug. e.m. világi tanácsbiró, és 2 iskolatanitó halt meg, jelesen: néhai tek. K ál 1 a y István december 11. 1864, néhai Varga András gyomai tanitó ez év elején, néhai tiszt. Tatár Ferenc dobozi lelkipásztor f. évi május 30., tiszt. Biró Lajos, ref.kovácsházi lelkipásztor f. évi jun. 14., tiszt. Tóth János mezösámsoni lelkipásztor f. évi augustus 4-én, Csiszár István békési rektor f. évi september 1-én, és néhai nagyt. Elekes András békési lelkipásztor, e. m. tanácsbiró, főjegyző, és segédesperes f. évi september 26-án; nyugodjanak a hü munkások porai áldás kivánataink közt békésen. KÜLFÖLDI EGYHÁZ- és ISKOLA. OLASZORSZÁG. (A pápa és Meyendorff báró) A „Wanderer" állítólag szószerinti hü tartalmához jutott a pápa s az orosz követ közt újévkor előfordult összeszólalkozásnak. Az orosz követ azon reményben kecsegtette magát, hogy a pápai szék az orosz kormánynak nem tetsző lengyel püspökök helyeit jobb érzelmüekkel fogja betöltetni, s hogy Oroszország kedvéért is megteszi azt, amit Ausztriáért megtett, midőn Haynaldot in partibus érsekké nevezte ki. Meyendorff e térre következőleg vezette át a beszélgetést: „Tudja szentséged, mily roszul állanak a viszonyok Lengyelországban? Sajnálatosak és borzasztóak azok!" A pápa elálmélkodva az addig folytatott beszélgetésnek váratlanul történt ilyetén fordulata felett, ezt felelte nyugodt hangon: „Valóban van tudomásom azokról; de csak a ki minden bajnak az okozója, az veheti fontolóra az elhárító eszközöket." Erre Meyendorff igy válaszolt: „Minden rosznak, ami Lengyelországban előfordult, a pápai szak az okozója, a mely nern alkalmas püspököket nevez ki oda, mint Felinszki, Rzewuszki Kalinski." Ezen goromba válaszra, mely annál bántóbb, minthogy igazságtalan és valótlan, Pius pápa még egyre megtartva szelid hangulatát, igy szóla : „Ön tévedésben van; az apostoli szék nem okozója a lengyelországi bajoknak, nem ö választja a püspököket, hanem csak megerösiti azokat, a kiket az ön kormánya előterjeszt; tehát csak önnönmagára vethet önkormánya. Az orosz kormány s nem más ajánlotta Felinszkit érsekké, Rezuvszkit administratorrá, és Kalinszkit püspökké. Én ezen praelatusokat csak az orosz kormány kérelmére praeconisáltam. S mi történt ? Az érseket és az administratort elvitték önök Oroszország belsejébe, a chelmi püspököt pedig nem akarják jelenleg elfogadni, hanem bebörtönözték és kegyetlenül kinozzák." „Ámde az érsek és az adininistralor lázadók" — felelt Meyendorff — s a császári kormány meggyőződvén tetteikről, igazságos és megérdemlett büntetést hajt rajtuk végbe. Midőn elöterjeszté őket, csalatkozott bennök : e felett pedig Szentséged nein csodálkozhatik, mert Szentséged is, noha csalhatatlan, mégis csalatkozék három izben: Andrea bibornok, Passzglia praelatus, és Fausti személyeikben." „Báró űr, hagyjunk fel e tárgygyal, — felelt a pápa még most is szelíden, — Ön nem illetékes biró az én csalhatatlanságom és kiábrándulásaim felett. Az sem illik önhöz, hogy a lengyel püspököket vádolja s a szentszék ellen panaszkodjék, mintha ez volna oka a Lengyelországban előfordult bajoknak, ,és pedig mindaddig nem, valamíg ama szerencsétlen nemzetet és annak vértanúit a papokat oly kegyetlen módon üldözi, kínozza, deportálja és gyilkolja az orosz kormány; mindaddig nem, valamíg azon egész ország vérben és könyekben úszik; valamíg napról napra ujabb támadásokat intéz a katholikus vallás és azon egyház ellen, a melynek a feje én vagyok. Ugy felelni báró úr, illetlen dolog." „De hisz ezek mind a nyugoti hírlapok koholmányai és rágalmai, — monda Meyendorff — a lengyelek által megfizetett zsoldos levelezők regényei ezek, olyan sütanát viselő (papi felöltő) kalandoroktól eredett hamisítványok ezek, a kiket Szentséged oltalma alá fogad, ahelyett, hogy Rómából kiűzetné mint rühes juhokat. Ezek idéztek elö az utolsó forradalmat Mazzini és Mieroslavski akaratából, ezekből állott a nemzeti kormány, a mely még katholikusokat s lengyeleket is gyilkoltatott az utcákon, és praeconisált halálra itélt egyénekel püspökökké, ezek a katholikus vallás és Róma legnagyobb ellenségei, kik Szentséged előtt azért csúsznak másznak utálattal, hogy Oroszországot és a császárt, a kinek mindent köszönünk, legyalázzák." „Nem akarok semmi besugásokat hallani báró úr, — monda a pápa — mert elegendő bizonyítékaim vannak ugy Oroszországnak Lengyelországbani eljárásaira, mint az utolsó felkelésre s a nemzeti kormányra vonatkozó-