Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-05 / 6. szám

E választás alkalmából a „Bécsi Híradó" e megjegyzést teszi: „Nemcsak a katholikus, hanem a reformált egyház is harcot folytat, s még tán hevesebbet, Franciaországban. Ugylátszik, hogy a két ellenkező egyház közti harc ideje már lejárt, napjainkban a külön felekezetű összes egyházak közös harca foly a közös ellenség ellen, vagyis a maradásé a haladás ellen. A szabadelvű katholikusok és szabadelvű protestánsok valóban már alig ismerhetnek válaszfalat egymás közt; hasonlókép kezet fognak a katholikus ultramontánok a protestáns orthodoxokkal és a vakbuzgókkal, és egy célra dolgoznak, ezt nyilván látjuk Franciaországban. A párizsi és nimesi presbyterválasztásoknál a liberálisok győztek. Guizot megbukott Párizsban. Ezen Öreg kálvinista lassan-lassan oly conservativ lett, hogy, mint írják, nem volt többé különség közte és egy ultramontanus közt." A „Bécsi Hiradó" itt a szeg fejére ütött és tán épen ez az oka, hogy az „Idők Tanuja" ráförmed, és „badar és tudatlan eszmezavar"-nak (mily szép találkozása a kifejezéseknek i tudatlan eszmezavar!) mondja ÍIZ egész beszédet. T ARC A. ESDŐ SZÓZAT. „Kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik néktek." Máté 7. r. 7. v. A nagy magyar nemzettesthez a barcasági szász földön is híven ragaszkodó hétfalusi csángó magyarok egyik szegény, magára hagyatott községe : Bácsfalusiak nevében jövök mint kiáltó szó a pusztában Erdély délkeleti legvégső határszéléről merész, de legalázatosabb könyorgésemmel. Szívem mélyében érezve azt, hogy „jobb adni mint venni" nem örömest, hanem édes hazám és nemzetem szent ügye magasztos érdekétől mint-egy kényszerítve s ösztönöztetve mint szülöttje és papja ez árva csángó magyar községnek veszem magamra e koldus-szerepet. Oh vajha erőtelen esdeklésem nem szemtelen tolakodás, hanem legbecsesb kincsünk, nemzetiségünk megőrzése és szilárdítására mulhatlanul szükséges „alamizsnakérés" gyanánt tűnnék fel mind azon mélyen tisztelt honfiak és honleányok előtt, kiknek figyelmét és áldozattételét ezennel igénybe venni bátorkodom. Bácsfalu Brassó háta mögött egy órai távolra a tömösi szoros torkolatában fekszik a „kőhavasból lenyúló erdőfődte sziklás hegyek alján Türkös, Csernátfalu és Hosszufalu helységekkel egy nagy tömmeggé olvadva, mely négy faluban 6625 ág. hitv., 300 róm. kath, és ev. ref. lélek, tehát 6925 magyar és 11,861 oláh lakik. Innen félórai távolban esik Hétfalunak többi három faluja : Tatrang, Zajzon, Pürkerec 4529 ág. hitv., 100 ev. ref. és róm. kath., tehát 4629 magyar és 2428 oláh lakossággal. A csángó magyarok ide telepedhettek 1200 körül ; áttértek a szászokkal együtt az ág. hitvallásra 1544 — 1644 közt és 1651 óta a nem rég mult 12 év kivételével mai napig a többi barcasági ág. hitv. magyarokkal együtt számra 19 ezeren politikai és egyházilag a brassói száz hatóság által kormányoztatnak. Hétfalu oly pont a hazában, melyet nem szabad a magyarnemzetnek elejtenie; három nemzet érdeke küzd itt egymással, és hogy e magyar faj beékelve két más nemzet közé annyi küzdelmekben meg nem feledkezett hivatásáról: csak is vallásossággal párosult forró nemzetszeretetének köszönheti. E nemzetfaj bebizonyult életrevalósága nagy áldás a hazára nézve, és még nagyobb leend, ha lankadatlan törekvése kívülről is bármi csekély lendületet nyerhetne. Mindenek előtt a néptanodákat keli itt emelni. A szász tanodák rég virágoznak, a románokéi óriásilag emelkednek, s ily körülményeit közt elmaradnunk, ha eddig nem, de most bizonyos halál. E versenyfutásban találja jelenleg hazánk a többi barcasági magyar falvak közt Bácsfalu 1200 ág. hitv. magyart számláló községet, mely dacára annak, hogy az utolsó másfél évtizedben a csapások minden nemei alatt nyögött és háromszor nagyrészben leégett, mégis lélekszámban s buzgalomban nem fogyva, hanem folytonosan gyarapodva 1862-ben két tanitó és 160—180 tanonc számára 3500 uj forintba került diszes tanodát emelt minden buzgó hazafinak örömére ez érc felirattal: „Halld msg magyar nemzet : mely nép buzgón ápolja tanodáit s a tudományban bölcs tanitók által nevelteti magzatait: nem nyomorog hanem él s élni fog üdvére földi s égi honának." Ez év elején egy magyarhoni orosházi derék ev. fiu működött, jelenleg pedig egy háromszéki ev. ref. tanitó működik e buzgó és a magyar hazára nézve nagy reményű 170 fiu és leánygyermekek nevelésén az uj tanodában, melynek felépítésén a szülék, önerejökre hagyatva de a magyar nemzettől jövőben segélyt várva, de még eddig sehonnan meg nem segittetve, hihetetlen áldozatokat tettek. A nagyobb tanitó fizetése felemeltetett 340 uj forintra ; egy jövendő második tanitó számára magtár alapíttatott 76 köböl gabonán és 120 frton, melyett rövid időn oly nagyra kell nevelnünk, hogy annak évi kamatja egy tanítót, könyvtárt, ének- és zenekart bátran eltarthasson. Az uj tanodát még 2000 uj forint terheli; a magtárra pedig mint minden áldások kútfejére 1000 forint szükségeltetik, mely 3000 uj forintot azonban e kis község csak több évek folytán birná teljesen fedezni. A kezdet meg van téve és én nem csüggedek, mert reményt és vigasztalást találok Idvezitőnk e szavaiban: „Kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik néktek." E megkezdett nagy horderejű terv kivitele állit engem mint esdeklő koldust hazám mélyen tisztelt fiai és